2013. augusztus 30., péntek

Hol tartunk most?

A néhány hete kialakult helyzet, miszerint az Élő Házak Kft. erősen legyengült állapotban kipenderült az építkezésről, sokak számára ismert. Azóta azonban eltelt 3 hét. Ezalatt nagyon sok minden történt velünk, az építkezésen és úgy egyébként.
Azóta túl vagyunk végre az augusztusi szabadságolásokon és végre hamarosan megszületik az igazságügyi szakértői szakvélemény. Várunk arra is, hogy a statikus kolléga elkészüljön a kupolák megerősítésére vonatkozó számításokkal és tervekkel - hamarosan ez is meglesz. Közben gőzerővel dolgozik kis csapatunk, hogy amíg tart a jó idő, minél előrébb jussunk a házon kívül.
Időrendben azonban nem szaladnék ennyire előre. Kezdjük 3 héttel ezelőtt...
Élő Házak Kft. balra el.
És végre eljött a nagy nap: folytatódott a munka.
Ez a kis műhely rész tovább bontását és a romok eltakarítását jelentette, hogy az újjáépítéshez szükséges
Újjáépítés előtt...
 terep tiszta legyen. Bármennyire is hihetetlen volt számunkra, de a műszaki vezetővel történt egyeztetés után, az új műhely úgy nőtt ki a földből, mint a gomba. Ez az alkalmazott falazóelemek tekintetében nyilván érthető, hiszen, a műhely teljes falazata a koszorúig most zsalukőből készült el. Tekintettel arra, hogy a műhely végén álló félgömbkupola pincerész elég viseletes volt, olyan szerkezethez kellett "hozzávarrni", ami biztonsággal meg tudja fogni és védeni, megfelelő támaszt nyújtva neki - mert visszabontani azt már nem tudtuk és nem is akartuk. Ugyanez történt  a kis átjáróval, aminek nagyjából úgy kell funkcionálnia, mint mint Dávidnak két Góliát között. Egy szó, mint száz, megmentő
....és után.
csapatunk egy jól összeszokott, nagy hatásfokkal működő egység. Ők voltak azok, akik egyébként a ház emeleti részénél bekapcsolódtak a falazásba, tehát tudták, hogy mivel is állnak szemben. Ők voltak azok, akik miután lassan körvonalazódott a kép az Élő Házak Kft-vel kapcsolatban, úgy döntöttek, eljönnek hozzánk befejezni a házat, amiért minden nap hálát adunk...

Ahogy haladtak a pincerésszel, közben folyt a drénrendszer illetve  a lábazati szigetelés előkészítése is. Mert ugye nekünk igazából olyanunk nem volt. Vicces, nem? A drénrendszer sem igazán működött.
 Így hát kikapták a régi drénrendszert, és elkezdték előkészíteni az új alapjait. Ez egy hosszas eszmefutattás után, folyóka kialakításával és dréncsővel kombinált rendszer, ami alatt 120 cm magasságig több rétegű bitumenes lemez került fel a falra. Igazi sziszifuszi meló volt...Viszont bitangul zár a víz ellen és tekintettel arra, hogy ennek a háznak az egyik fontos pontja a lábazati rész, az mindenképpen igényel ekkora védelmet.
A napokig tartó bitumen pörzsölés senkinek sem volt kedvence, viszont jól érezhetően lélegzett fel a ház ettől a megoldástól. Nem bocsátkoznék évődésbe azzal kapcsolatban, hogy ugyanezt a munkát az előző cég, miért nem ilyen hatásfokkal és minőséggel végezte el. A lehetőség nekik is adott volt. Nem éltek vele.
Idáig jutottunk. 17 munkanap alatt. Végre újra áll a pince és kész a drénrendszer alapja, alászigetelve. Szerintem jók vagyunk. Ezután azonban lesz egy nagyon kényes és érzékeny fázis, ez pedig a kupolák megerősítése. Ez azt jelenti, hogy kell 1 napsütéses hét, amikor ki kell nyitnunk a kupolákat, levenni a vízszigetelést, megcsinálni a megerősítést és vissza kell zárni. Mindezt úgy, hogy nagy eső ne kapjon el minket...Küldjetek nekünk továbbra is jó időt, napsütést és esőmentes napokat! Nagyon jól jön!
Köszönjük! :-)