Mert él...

...amikor a ház tervezési fázisban volt még, amikor a telken még csak fű, fa és virág volt, a hely már akkor is élt. Kinek hite szerinti elképzelésére bízom, hogyan, de tagadhatatlanul volt valami azon a helyen, ahol aztán a ház felépült. Olyan erő, amely egyszerre volt lágy és kemény, engedékeny, mégis ellentmodást nem tűrő, szeretettel teli, mégis határmezsgyét húzó azok számára, akik nem érzékelték annak minőségét, azt az áramlást, ami ott táncát lejtette. Mint ahogyan akkor még mi sem igazán...
Túl az elmúlt 2 éven, amióta elindult a folyamat, nap, mint nap tapasztaltuk, hogy egy önálló létezés erejével mutat utat ott valami, ami a mi tudatunk számára oly nehézkesen befogadható. Érzékeink azok, amelyek így vagy úgy segítenek abban, hogy pillanatokra megérkezzen felismerése annak, hogy az ott élő lüktetés szövedékében létezünk, amióta csak életre hívtuk a házat.
Létezése olyan, mint egy letétemény, deklarációja mindannak, ami ebben képviselhető és képviselni kellett volna, megnyilvánulása mindannak, amit ember tanításként csak kaphat élete során. Ha akarta, állt rendületlenül, ha akarta összedőlt, elengedve, letépve magáról mindazt, amit feleslegesen aggattak rá. Minden energia, ami ennek nem megértéséből fakadt, így vagy úgy pusztítva mutatta meg magát. A tanítások nem megértése, az álspiritualitás, az egók gőgje és arroganciája gyengítette és omlasztotta a rendszereit, viharként tépázva szerkezetét - és mégis állta. Hiszem azt, hogy állni akar. Most is. Mindegy, hogy bedőlt-e a műhely, mindegy, hogy meg kell-e erősíteni a kupolákat - rendben lesz.
Nehezen felfogható, hogy az ott élő létezés erősebb mindannyiunknál, tisztább értékeket hordoz bárki által felállított és vélt helyes értékrendeknél. Ő csak VAN.
Mint ahogyan mindannyiunknak egy egyszerű látásmódot kellene magáévá tennie. A megfelelni vágyás helyett saját bensőnk igazsága és hite szerint élni, cselekedni. Tetteink mozgatórugója legyen az igazzá válás a latolgatás és játszmázás helyett.
Sokat tanít nekünk a ház és mindaz, amit képvisel ebben a világban. Minden nap döbbenünk rá, még meg nem értett igazságokra, melyek egyre inkább erősítenek bennünket - ezáltal őt is.
Félelmeink és reménykedéseink helyett bizonyosság van bennünk. Bizonyosság, amely elvehetetlen. Túl a falakon, habarcson, beton és vas keverékén, életre hívtunk valamit, amiben magunkat tanuljuk meg elfogadni...

Ne jók legyünk, hanem igazak. 

Így is lehet...bentonit mint kontrasztanyag

Sok felfedezésen vagyunk túl. Az egyik ilyen az, hogy normálisan is lehet dolgozni. Megfelelő irányítással - értsd ezalatt a szakmai útmutatásokat - nagyszerű részeredmények érhetőek el és ez, ezen a házon igen látványos vizuális effekteket produkál.
Ezek hiányában is igen kiugró eredmények érhetőek el - nyilvánvalóan mínuszban. Ezekhez sokat hozzáfűzni nem lehet és nem is érdemes, magukért beszélnek azok a dolgok, amik kiderültek. A vizuális élményt azonban senkitől sem szeretném elvenni, ezért hoztam megmutatni néhány fotót arról, hogy milyen volt és milyen lett. Egy időben terveztem, hogy csinálok egy előtte és utána rovatot is, de annyira sok ilyen jellegű téma van, hogy nem szeretném vele elárasztani az oldalt. Csak a legkirívóbbakat fogom megmutatni, kezdésnek a ház szigetelése is megteszi - az egyik legnagyobb falat.
Köztudottan bentonit szőnyeg a vízszigetelés, ami sokakból még mindig kétkedést vált ki, de hát valakinek mindig meg kell tennie az első lépést a tapasztalás felé vezető úton. Botladozunk.

Földleszedés után, még az előzőleg rátett bentonit szőnyeggel

Lábazati szigetelés félkész folyóka rendszerrel, itt még drén nélkül

És a kész renszer, 2-3 réteg bentonit, plusz gyökérfogó geotextillel karöltve

Olyan ez most, mint egy jó meleg kabát. Tetején még a régi réteg.

A különbség szemmel látható...

Jelenleg a régi réteg bentonit csak a kupolák védelme miatt van még fenn, amíg dűlőre jutunk velük. Innen nézve egyszerű kontrasztanyagként funkcionál a fényképeken, másra ugyanis nem nagyon volt jó az, ahogyan azt annak idején felapplikálták...

A kivitelezői szakma karikatúrái

Nagyjából ezzel lehetne jellemezni azokat a sokkhatásokat, amikkel naponta szembesülünk, miközben a házon próbálunk előre jutni. Az Élő Házak által hátrahagyott kivitelezést helyrehozni valóban olyan, mit sz@rból várat építeni, de ez most azt gondolom többszörösen új értelmet nyer. A hibák még most is naponta köszönnek vissza a házon, Xanax-közeli állapotba taszítva az ott tevékenykedő munkaerőt. A szépen eltervezett munkafolyamatok egy csapásra omlanak össze egy-egy újonnan feltárt sarok vagy ív szemrevételezésekor, improvizálásra késztetve mindenkit, folyamatos csúszásba kényszerítve minket.
Ezek az anomáliák már az első naptól jelen voltak, nem is csoda, ha mostanra a fiúknak kicsit inába szállt a bátorsága. A munka, amit nekik kell rendesen elvégezni, egyébként is embert és találékonyságot próbáló dolog, most látjuk csak, hogy mennyire kókler munkát is végzett az előző csapat, miközben lövésük nem volt arról, valójában mit is csinálnak, csak ahirtelen azt hitték, megtanultak dombházat építeni, miközben a kivitelezés, mint olyan csak indigós lenyomatként szerepelt a szótárukban...
Az Élő Házak felmenőit még most is naponta emlegetjük fennhangon, babérkoszorús tervezőnk is csak addig jeleskedik, amíg asztalnál ül,  az építési területet inkább messze el kellene kerülnie - bár a mostani helyzetben én inkább néhány szezon uborkabetakarítást javasolnék neki, nagyszabású, világmegváltó dombháztervezés helyett.
Valahogy ez már nem arról szól, hogy mennyi pénz és idő ment veszendőbe, hanem arról, hogy olyan hozzá nem értésről, barbárságról és önhitt szakmai arroganciáról tettek mind tanúbizonyságot, ami nem megengedhető. Igen üdvös lenne, ha képesek lennének meglátni azt a szarkupacot, amit kivitelezés címén maguk mögött hagytak, ahelyett, hogy még mindig felettünk köröznek, mint a keselyűk...
Ez persze, csak magánvélemény, amivel azonban nem vagyok egyedül. Jónéhány valódi szakmabeli osztja ugyanezen nézetemet, és csak remélni tudom, hogy az Élet egyensúlyba billenti a befektetett dolgokat. Ki mint vet úgy arat-címmel. Ez ránk is igaz. Az, hogy nem értünk a kivitelezéshez, még nem jelenti azt, hogy alapvető hibákat elnézünk, amik ordítottak a házon, csak azért, mert nagyon meg tudták magyarázni. Az egyetlen felróható tétel a mi oldalunkon az, hogy nem nyitottuk ki előbb a szemünket, mert komolyan elhittük, hogy ezt más nem tudja megcsinálni.

Ez igaz is. Ezt a munkát más tényleg nem tudja megcsinálni.

Csak jobban lehet...

Kupolák vs. szakértelem

Akik követik az eseményeket, már tudják, hogy jó ideje bajlódunk azzal, hogy nem tudunk felülről lefelé haladni. Ahhoz, hogy végre vissza tudjuk tölteni földdel a házat, a vízszigetelés cseréjére van szükség. Ezt pedig akkor tudjuk megejteni végleg, ha a kupolák javításra kerülnek.
S, hogy miért is nem történt ez még meg?

Messziről indul a történet...hol volt, hol nem volt, volt egyszer a sokat emlegetett "szakértelem", nevezetesen jó sok félelemmel megtömött, zöldfülű építész. Ifjonti viháncolásai, most rendre visszaköszönnek ezen a házon, Élő Házat akart építeni, hát megkapta. A betervezett kupolák falazata egy rétegű 30-as falazat, amivel semmi gond nem lett volna az égegyadta világon.
De nem...babérkoszorús tervezőnk lelki szemei előtt már földrengések sorozata, bombázások rengései és nagymélységi bányásztevékenység robbantásaiból eredő, rettentő erejű rengések képei futottak végig, nincs mese, betonbordákat bele! Mit nekünk Berhida... (A Magyarországon egyébként feljegyzett eddigi legerősebb magnitúdójú földrengés 6,3-as erősségű volt, Komáromban, 1763. június 28-án történt, jelentős károkat okozva épületekben és emberéletben egyaránt.) Javítás: Egy nagyon kedves olvasónk hívta fel a figyelmemet az EUROCODE 8 szabványra, ami ezeket a bordákat illeti, kellenek. Csak azért, hogy ne bántsam Balázst jobban, mint amennyi jár neki... :-)
Ezzel még mindig nem lett volna baj, bár én egy hétig küzdöttem vele és sokat emlegetett statikusunkkal, Marokházi Gáborral, hogy ezek ne kerüljenek bele, mert női megérzéstől vezérelve éreztem, hogy sosem fog együtt dolgozni a beton a földtéglával. Gábor volt az, aki egyébként a kisműhely dongaboltozata alól kivetette a koszorú már kész zsaluzatát - mondván, az minek - pusztán szakmai villongások miatt. Még jó, hogy ez aztán vissza lett rakva...tehát, ez a két, önmagától jelentős mértékben távol létező egyed úgy döntött, miért is ne lehetne másként felrakni azokat a kupolákat, kísérletezzünk-itt-mindent-lehet...
Így történt, hogy a kupolákat egy masszív 30-as réteg helyett, két 15-ösből rakták fel. A matek nem egyenlő a statikával, nevezetesen egy 30-as kupola sosem lesz olyan erős, mint két különálló 15-ös rétegből felrakott falazat. Nem baaaj. Csináljuk azt, hogy a külső rétegbe beletornásszuk valahogy a betonbordákat, amiket valahogy belevasalunk a koszorúba, opeion gyűrű, azt szevasz, jó lesz. Hogy erre készültek-e valaha megfelelő számítások, nem tudni, mert most, amikor kellettek, valahogy furcsa mód sokáig tartott, mire eljutottak hozzánk...Az, hogy erre a megfelelő tervmódosítás sincs meg, már nem meglepő.

Felrakták. Különben nagyon érdekes volt, ahogyan készült, de ettől még nem lett jobb.
Azzal ugyanis egyik balga sem számolt a nagy rohanás közepette, hogy a falazóanyag, nevezetesen földtégla fedőnevű, kis szakértelemmel felhasznált, 3 dimenziós tárgy nem teljesen kiszáradva került beépítésre. Zsugorodás? Mi az?
Befalazták, felrakták a kupolákat, gyors vakolás és várták a csodát.
Megtörtént. Először csak a vakolatot kellett az egész házban leverni. Aztán a nyár legnagyobb melegében, amikor minden kiszáradt, arra lettünk figyelmesek, hogy valahogy frcsán néznek ki a kupolák. Egyszerűen annyi történt, hogy a száradás következtében kialakult zsugorodás miatt, a két fefalazott réteg elvált egymástól. Ez még hagyján. Nem csak egymástól vált el, hanem a betonbordáktól is, bár ott szerencsére sokat mozogni nem tudott. Tehát volt egy jó néhány külön viselkedő szerkezeti egységre esett kupolánk. Helyesbítek, nem egy, hanem nyolc. Sallala...

Egyszerű szemléltető ábra arról, amilyen lehetett volna és amilyen lett...

Ekkor még nem tudtuk, hogy mekkora a sz@r, ez volt az a pont, ahol kihívtuk az igazságügyi szakértőt, érdekes módon, rajtunk kívűl senki tartotta fontosnak a hibák felülvizsgálatát, jó-lesz-az-levakoljuk-nemlátszik-majd...
Statikusokat kellett bevonni a további vizsgálatokba, ami odáig jutott, hogy a végén Volkai János Úr jött el hozzánk személyesen, hogy megoldást találjunk. Amikor első alkalommal kinn volt, nem sok jóval bíztatott és tekintettel arra az aprócska tényre, hogy sem a régi statikusnak nevezett barbártól, sem üveges tekintetű építészünktől megfelelő anyag nem állt rendelkezésünkre a kivitelezést és számításokat illetően, elég morcos hangulatban telt a szemle.

A következőre legalább már Balázst és Gergőt is ki tudtam hívni, az ő elmondásaik és ott bemutatott tervek szerint, szerencsére akkora baj nincs, hogy bontáson kelljen gondolkodni, de a vihar még nem múlt el.
További számítások kellenek a rárakott föld mennyiségét illetően és be kell tervezni a ház két oldalára két olyan földlefutást megfogó támfalat, amit már tavaly hiányoltunk, de csak vállvonogatást és néhány akácrönk letűzdelésének ötletét kaptuk válaszul. Ehhez képest most kiderült, hogy komplett statikiai fejezet kellene, hogy készüljön rá ahhoz, hogy jó legyen.

Komolyan mondom, néha elgondolkodom, hogy egyáltalán áll a ház, de azon még inkább, hogyan akarnak ezek bármin tovább dolgozni?

A kérdés költői.

Az első videó - a házról

Egy rövid film arról, milyen is élőben.