2012. május - variációk egy témára: az alap

Látványos dolog, amikor kiöntik az alapot. Ez áprilisban megtörtént, azóta bőszen folyt a locsolás.

A locsolás fontos. Még annál is fontosabb. A betont naponta legalább kétszer, de nagy melegben még ennél is többször kell locsolni.
Hivatalos adatok szerint (ezt aztán senki ne kérje a későbbiekben számon) a beton száradási/kötési ideje nagyjából 28 nap. Ezalatt az idő alatt kell eszeveszetten locsolni. Locsolni. Locsolni. Mondtam már? Locsolni.
Ilyenkor mindenki locsolt. Aki elérte a locsolócső végét, napjában többször, az locsolt. A helyes test- és kéztartás elsajátítása fontos, a szakavatottak rögtön láthatják, hogy a képen látható

kollégák nagy szakértelemről tettek tanúbizonyságot ezen munkafolyamat közben. Locsolni szerettünk.

Nem csak azért, mert gyerekkori emlékeket idéz amikor az ember hüvelykujjal fogja be a cső végét és

megpróbálja minél messzebbre veretni a vizet, hanem azért is, mert meleg volt. A széllel szemben locsolás és a visszacsapó vízpermet tűző napütésben, mind pótolhatatlan élmények - ha valaki még nem próbálta volna, kötelező.

A locsolás azonban hibalehetőségeket is rejt. Jáj.

Ezúton hívnám fel a figyelmet arra, hogy locsoló embert sose közelítsünk meg hangtalanul hátulról, még

inkább, ezután ne is szólítsuk meg, mert gyermeki naivitással fog hátrafordulni, hogy megnézze ki az, mindezt úgy, hogy természetesen a cső még mindig a kezében és irányba tartja.
Ez lemenő napnál, hűvös szélben már kevésbé kellemes, bár igen maradandó élmény nyújt.

Sokat locsoltunk. Nagyon sokat. Ezirányú szaktudásunk elvehetetlen tapasztalattal gazdagodva égett be a memóriánkba.

És néha még a kertnek is jutott, nevezetesen akkor, ha a gazdának sikerült eloroznia a gyermeteg lelkületű munkaerőtől a csövet. Néha sikerült.
Ilyenkor fénysebességgel próbáltam meglocsolni a kertet, mert sosem lehetett tudni, hogy a 100 méteres cső 50 méteres toldásánál mikor szedi szét valamelyik és folytatja újra a beton locsolását. Ilyenkor persze csak álltam és azt hittem, valaki elzárta a vizet.

Minden nap megleptek valamivel, sosem lehetett tudni, mivel rukkolnak elő. Az egyéni kreativitás szabadságából adódó anomáliák gyakoriak voltak nálunk, az egyik ilyen a két 50 méteres locsolócső toldásához használt műanyag alkatrész folyamatos elvesztése volt. Szerintem beszántottuk valamennyit.
A másik gyönygszemünk a kerti csap és Öcsi esete, aki minden nap lelkiismeretesen lecsavarta menetestül a csap végéről a csövet azzal a csatlakozóval együtt, amit azért tettünk fel, hogy egy pattintással a cső levehető legyen...és ne kelljen mindig lecsavarni.
Láv.

2012. május - éljen május elseje!

Kinn dübörögnek a mínuszok, most mégis egy olyan hónapról írok Nektek, ahol erősen megizzasztott bennünket a hőmérséklet. Néha nem csak az.
Bár februárt írunk, és a kerti kúton ekkora jégcsapok lógnak, mégis tudom, érzem, hogy nemsokára elindul

a melegedés, lassan és megállíthatatlanul vége szakad a télnek.
Nem bánom nagyon, bár ez a tél elég kíméletes volt velünk, már ami a hőmérsékletet illeti. Csapadékban nem volt hiány, és bár szép dolog a hó, de sokan közülünk kerültek bensőséges kapcsolatba a nagyüzemi hólapátolással a ház tetején, hogy egy-egy beázást megelőzzünk.
A nagyja még hátra van, amint elindul majd a tavaszi olvadás és esők, de reménykedünk.

Szóval, május. A 3 hetesre tervezett téglagyártásról, már meséltem.

Arról is, hogy ez nem 3 hét lett. Reményeink szerint Vezetőség akceptálta a megszerzett tapasztalatokat az ehhez szükséges idő legközelebbi, viszonylagosan
helyesen kalkulálását illetően...
A munka ünnepét mi sem hagytuk tennivaló nélkül.
Családi nap kerekedett az építési területen, mégpedig azért, mert Vezetőségi Sándorunk és kis családja úgy döntött, élen a 3 fiatalkorú magonccal, hogy belekóstolnak a téglagyártásba - mint utóbb kiderült, tették ezt a beígért zsebpénz kecsegtető reményében. Az ígéret szép szó, ha cseng még inkább, de úgy tűnt, jobban örülnek, ha ropog...felülről vertük

a 30 fokot aznap, a 3 ifjonc mégis szó nélkül pakolta a téglákat, Sándorunk lapátolt, a lányok az árnyékból szurkoltak.
Hamarosan D. Csaba is megjelent a helyszínen néhányadmagával, gazdagítva ezzel a szurkolók táborát, az ő erőssége egyébként a marketing és miegymás, ami az építési területen általában jellemzően a dokumentálást és a "hajrá" om-ozásra hajazó ismétlését jelenti. Hümmögni is nagyon tud.

A kora délutáni órákban már a tikkadt szöcskenyájak sem legelésztek, az összkép kiürült, és már csak itt-ott

Rodin Gondolkodója 36 fokban

heverő lapátok és öntözőkannák jelezték, hogy előtte ott munka folyt. A társaság behúzódott a cseresznyefa alá, ami jellemző gyűjtőponttá vált az építkezés alatt. Ez lett az ebédlőnk, itt előszeretettel dőltek el a fűbe, vagy ücsörögtek  kicsit a padon.
Délután már alig éltek, így egy kisebb uzsonna után szétszéledt a csapat.
És másnap folytatódott a munka.

És az egyik kitikkadt, de pozitív hozzáállású munkaerőnk.