Hogyan adjunk el homokot a sivatagba?

avagy 

parasztvakítás Élő Házak módra

Az alábbi print screen a mai állapotot rögzíti az Élő Házak weboldalán, de már jó ideje fenn van, amióta világmegváltásra adták a fejüket.. Érdekes információkkal lettem gazdagabb... A szomorú az, hogy a mai napig ezzel adják el magukat, a mi építkezésünkön készült fotókat mellékelve, mert más nagyon nincs nekik...
Olvassátok figyelmesen.

"Az építőipari kivitelezés egy olyan szakma, ahol mind az ügyfél, mind a vállalkozó folyamatosan tanul. Aki nem hajlandó tanulni, az előbb-utóbb kiesik a rendszerből. Itt sokszor előadódnak olyan helyzetek, amelyek mindkét fél érzelmeire igencsak hatással vannak. Ez dombházak kivitelezésénél hatványozottan így van. Nem maga a szituáció az, ami minősíti az embereket, hanem az erre adott válaszaik. A kérdés az, hogy tudunk-e együtt mosolyogni a végén?

Fontos, hogy mindkét fél tisztában legyen azzal, hogy ez egy olyan folyamat, ahol mindig fogunk szembesülni előre nem meghatározható kihívásokkal és azzal is, hogy ezekre együtt kell tudnunk megtalálni a legjobb megoldást, úgy hogy közben nem veszítjük szem elől a célt.


Dombház – Falazás

Dombházakat és földtéglás rendszerű házakat kivitelezni nem egyszerű. Mivel sajnos kevesen vannak már, akik még nagy tapasztalattal rendelkeznek ilyen téren, így sokszor magunknak kell megszereznünk azokat. Mi sem úgy születtünk, hogy ezeknek a birtokában lettünk volna, de az évek során az építkezéseken a folyamatos fejlesztések és kísérletezések eredményeképpen olyan értékes információkhoz jutottunk, amit bátran mondhatunk egyedülállónak a maga nemében. Ennek persze megfizettük az árát is nagyon keményen, de cserébe kaptuk a tudást és a tapasztalatot amelynek értéke számunkra felbecsülhetetlen és amely minden esetben erősíti a rendszerünket, mind a tervezési, mind a kivitelezési oldalon. Ilyen esetben ugyanis a két terület egymás nélkül nem működik.

És mi a cél? A ház megépülése? A közös élmények? A közös fejlődés? A tanulás? A példamutatás? Valami merőben új dolog létrehozása? Esetleg ezek együtt?

Valójában, mindenkinek a személyiségétől, neveltetésétől és helyzetétől függően más. A mi részünkről viszont az, hogy mindeközben jól érezzük magunkat és egymást a megrendelőt is beleértve és a vége tényleg az a bizonyos mosoly legyen.

Legfontosabb alapelveink a kivitelezés során:
- tiszteletben tartjuk az alkotás szellemi jelentőségét
- csak komplett, minden szakágra kiterjedő kiviteli terv birtokában fogunk hozzá a munkához
ha változás van, akkor csak a megváltozott terv birtokában fogunk hozzá
- folyamatosan kapcsolat működik a tervezési és a kivitelezési oldal között
amennyiben a tervezés is nálunk van, úgy garantált a szükséges információk átadása
a szükséges minőséghez ragaszkodunk, még akkor is, ha jelentős anyagi előnyökkel kecsegtetne bármelyik fél számára, ha engednénk belőle
- igyekszünk az építkezés során a lehető legkevesebb hulladékot előállítani
- igyekszünk a lehető legtöbb helyi növényt meghagyni – ha mégsem lehetséges akkor a tulajdonossal egyeztetve áthelyezzük
- folyamatosan fejlesztünk, ennek eredményeképpen a lehető legtöbb természetes anyagot használjuk
- amikor hibázunk, mert mi is hibázunk, akkor azt kijavítjuk a saját költségünkön
- rendelkezünk felelősségbiztosítással, mert a megrendelőnek és nekünk is érdekünk, hogy váratlan
helyzetekben is legyen megoldás"

Inkább nem mondok semmit.

A hátsó fal legendája...

avagy

Az önjelölt megvilágosodás messze esik a valós megoldásokra való képességtől.

Valamikor régen, még amikor nálunk a kurta farkú malac sem túrt, a ház tervezésénél, volt egy (nem egy, de ezt most nem listázzuk ki, legyen majd meglepetés) igen érdekes tervezői hiba.
Abban az esetben, ha ez a ház égetett téglából épült volna fel, nem lett volna akkora probléma - de nem abból épült. Az már ugye a kisebbik gond, hogy ezt a tényt fejben, valahogy nem kezelték az érintettek. Sem a statikus, aki egy hevenyészett számítással, amolyan hanyag olaszos eleganciával átlépett azon az aprócska tényen a tervezővel együtt, hogy a téglák bevizsgálása nem elégséges egyszeri vizsgálattal, mert a vizsgálati értékek olyan szórást mutatnak, hogy azok alkalmasságát csak megismételt újabb töréstesztek eredményeivel összevetve lehet biztonsággal kimondani. Nem baj. Majd megáll valahogy...
A gond ott kezdődött, amikor tavaly télen, a háló nélkül felvakolt, hőszigeteléssel lefújt vályogfalon végigfolyó víz elkezdte olvasztani a vakolatot és a téglákat. Az akkor nálunk járt tervezőnek beledöngöltem az orrát és megkérdeztem, hogyan képzeli a hátsó fal védelmét? Üveges tekintet volt a válasz. Mondom: Balázs b@mmeg, olvadnak a téglák, mit csináljunk?
-...majd kitalálok valamit...- volt a válasz.
Na, hát úgy talált ki valamit, mint Te vagy én, a hátsó fal továbbra is védtelen maradt. Ennek problémakörével akkor szembesültek ezek a nagytudásúak igazán, amikor a ház hátsó részén a víz ott jött be, ahol nem akart, hatalmas ázásfoltokat produkálva a felületeken. Ott tartottunk, hogy egy-egy esőnél vagy olvadásnál, a belső falfelülethez tartott tenyerünkben pár másodperc alatt megállt a víz. Folyt a belső falakon. Nem egy helyen. Tavasszal, már nyomtam csengőt, hogy gyerekek, oldjátok meg, mit csináljunk? Ne én találjam már ki. A vége csak ez lett...de ennyire ne szaladjunk előre.
Volt ott hátsó kinyúló tető (de hová rögzíted?), műgyanta vakolás, egyéb életképtelen megoldások egész tárháza. Nem az a baj, hogy egyik sem értett hozzá, még az sem, aki egyébként azt hitte magáról, hogy igen, hanem, hogy ehhez képest mindegyik megvilágosodott arccal járt fel-le, hogy hátha egyszercsak megjön a megoldás. Persze, hogy nem jött...mert lövésük nem volt arról, hogy mit csináljanak. A hibát mindengyik ott követte el, hogy ezt nem látta és nem ismerte be. Van, aki most sem teszi és még mindig kivitelez. De ez már legyen a saját problémája.
A kérdés adott volt: hogyan védek le egy csupasz függőleges, vályogfalat a csapadéktól? Találós kérdés. Nekik legalábbis az volt.
Csabiék akkor szembesültek a hátsó fal állapotával először, amikor kb. 3 héttel ezelőtt egy napsütéses napon végre leszedettem a fóliát róla, hogy levegőt kapjon. Gyakorlatilag egy éve nem láttuk, hogy mi van a fólia alatt, ez alól kivétel volt az a néhány nap, amikor júniusban innen is le kellett verni a sz@rul felrakott vakolatot. Éljen a felelős műszaki vezetés!
Egyszóval, leszedtük a fóliát, majd percekig néma csend...

A téglák vizesedés utáni szétfagyott állapotban. Ezt már jól ismertük. Szóba sem jöhetett a bontás, olyan megoldásra volt szükség, ami nem csak fennmarad a téglákon, de el is zárja őket a nedvességtől úgy, hogy közben stabilizálja a szerkezetet...
A történet egyik mellékszálaként: tavaly, amikor az első nagy ázások megjelentek, elkezdtem kutatni egy anyag után, ami erre megoldás lehet. Megtaláltam. Boldogan lobogtattam, mire nagytudású Sándorunktól a szokásos mindent tudó választ kaptam azzal, hogy jaaaa, ő ezt már ismeri (nem ismerte), ez ide nem jó. Balázst már meg sem kérdeztem, a kémiai kötések neki még nálam is nagyobb gondot okoznak.
Idén, 3 héttel ezelőtt újra felmerült ennek az anyagnak az ötlete. Nem szórakoztunk, felvettük velük a kapcsolatot. Ennek eredményeként kiderült, hogy de igen, jó az anyag ide is, használható, segít, stabilizál, véd a víztől és rajta marad a téglákon. Vagyis, ezt úgy hívják, hogy megoldás.
Ennyit az önhittségről.
Szóval, anyag jött, látott, győzött. Nem csak a hátsó fal védelmére használjuk fel, hanem az első homlokzati falakra is, illetve bizonyos összetételben tökéletes vízzárást biztosít föld alatt is. Így már biztosra mentünk, feltoltuk a kupolahátakra is (azért bentonit még majd kerül rá.). Ennek eredményével éppen ma szembesültünk, tulajdonképpen lepereg róla a víz. Ez az anyagot tekintve több, mint érdekes.

Bár szöszmörög ma az eső, mégis jobb érzés látni így a hátsó falat. Büszkén áll a szitáló ködben, fólia nélkül, biztonságban. Végre, először, amióta elkészült...

Természetesen további tapasztalatok helyét még fenntartjuk de bízunk abban, hogy rendben lesz.

És helyreállítás után. Most már esőbiztosan.

Lepke-percek

Újra itt!
Visszanézve a bejegyzések sűrűségét és azok igen

 mélyen szántó témáit, észrevettem, hogy Lepke valahogy mostanában kimaradt a sorból. Pedig nincs is melengetőbb, mint egy hozzánk közel álló Lény (legyen az bármilyen faji hovatartozású) pillanatainak részeseivé válni. Lepke kutya alvás közben produkált testhelyzetei pedig kötelezően ide sorolandóak.

A mostani egy hiperrealisztikus remekmű, melynek címe: Kutya keretben