2014. december 18., csütörtök

Találjunk magunkra, hogy egymásra találhassunk!

Az úgy volt, hogy nálunk már évek óta nincsen karácsonyfa. Azon egyszerű oknál fogva, hogy teljesen hajmeresztőnek tartom azt a famennyiséget, amit ilyenkor a társadalom felemészt. A karácsony nem attól
 karácsony - nekünk legalábbis... A karácsonyfaállítás kultúrkörébe itt nem megyek bele, maradjunk annyiban, hogy mindenki sokkal jobban járna, ha visszatérnénk ahhoz, hogy nem vágunk ki tök feleslegesen több százezer, tömegtermelésben növesztett fát évente azért, hogy aztán kidobjuk, miközben az emberek többségének halvány lövése nincs arról, hogy miért is van ez az egész fafeldíszítősdi, csak csinálja, mert hát ez hozzá tartozik a karácsonyhoz. Mondjuk ezt kicsiként sem értettem, a véleményem azóta sem változott. Tudod, tudom...ahogy kivágják, újraültetik. De mi lenne, ha nem vágnánk ki? Hanem minden évben csak annyi fát ültetnénk, kivágás helyett? Tudom, Zalában sok család ebből él. Nos, sokan élnek a karácsonyból. Magánvélemény.
Az új és régi hitvilág határmezsgyéjén haladva, mi a következőnél maradtunk:
- nincs karácsonyfa - nem, műfenyőt sem veszünk...
- van helyette egy naaagy, 1 méter átmérőjű koszorú, ami fenyőágakkal van díszítve. Ez most például ebben a házban tökéletes, be van lógatva a kerek nappali közepére. Nagyon klassz. Erről aztán lógnak mézeskalácsok, karácsonyi díszek, pont úgy, mint egy karácsonyfán.
- van rajta négy gyertya - de néha többet is teszünk rá
- van egy falra akasztható helytakarékos "fenyőfánk", aminek az ötletét Hajni barátnőmnél hallottam, nálunk néhány fenyőág kellett csak hozzá.
- nem vásárolunk már hetekkel előtte, sem ajándékot, sem plazma tévét, sem több tonnányi kaját.
- mi a téli Napfordulót ünnepeljük. Ez idén 21-én éjfélre esik. Innentől érkezik meg újra a fény, innentől hosszabbodnak ismét a nappalok. Ekkor az év valójában véget ér, az ezután érkező karácsony és szilveszter nekünk már a finálé utáni időszakot öleli fel. Persze 24-én is összeülünk a családdal vagy elmegyünk olyanokhoz, akik egyedül vannak és/vagy rászorulnak egy kis törődésre, segítségre. A szilvesztert egyáltalán nem ünnepeljük. Nem azért, hogy kilógjunk a sorból, hanem mert a legértelmetlenebb "ünnep" az egész naptárban.
- a kivágott karácsonyfa helyett, aznap este, az év leghosszabb éjjelén nagy tüzet rakunk, csillió gyertyát gyújtunk, majd egy lámpással
kimegyünk az erdőbe és a fény mellett viszünk magunkkal mindenféle jót, amivel egy tetszőleges fenyőt "feldíszítünk" a környező erdőben. Van a csomagban cinkegolyó, alma, dió, mogyoró, szotyi, minden olyasmi, amit az erdei állatkák is szívesen elrágcsálnak. (A cinkegolyó műanyag maradéka pár nappal később begyűjtésre kerül.) Nem vonszoljuk be a fenyőt a házba, hanem mi megyünk hozzá.
Mi így szeretjük a karácsonyt.
Csendes ünneplést, melengető szeretetet, megnyugvást kívánunk mindenkinek, aki valahogyan, de megüli ezt az ünnepet.

Találjunk magunkra, hogy egymásra találhassunk!

Zsizsik és Moly


Ez pedig itt Hajniék karácsonyfája. Csodás!


2014. december 6., szombat

Ragyogjatok!

Ezt a képet még 2012 novemberében készítettem Dobogókőn.
Most találtam meg a gépen. Nagyon szeretem.
A fákon hosszú heteken át nőtt a párás levegőből képződő zúzmara, igazi mesevilágot varázsolt akkor odafenn. Előtte még nem is láttam hasonlót. Emlékszem, órákig bolyongtam a fák között, nyakamban a fényképezőgéppel. Két éve már ennek. Most, két évvel később eszembe jut sok minden arról az időszakról. Hogy azóta mennyi mindenen mentünk keresztül, mennyi minden változott. Mindenki életében. Ha most visszanézünk, vajon meglátjuk-e a magunk mögött hagyott, azóta bejárt út csodáját...még ha nehéz is volt.
Akárhányszor erre a képre nézek, mindig emlékeztet az Élet el nem múló fényességére.
 Ma este olyan paplan alá bújós, melegedős, csendesedős este van. Közeleg a Napforduló.
Egyre kevesebb a fény, ahogyan lassan araszolunk a télbe. Fényt, fényt, fényt! Gyújtsatok fényességet magatok körül.
Ragyogjatok!


És hozzá egy takaró alá bújós, ablakon kifelé bámulós zene.

2014. november 25., kedd

Mert a dolgok egyszer a helyükre kerülnek

Régebben, amikor arról írtam, ki tesz vagy nem tesz bármit is a nálunk és másoknál is történt élőházak-féle esetek kapcsán, rólunk csak annyit írtam, mi is teszünk majd.
Jöjjön most a mi oldalunk.
Amit sokan nem értettek, az az volt, hogy miért nem léptünk előbb? Miért nem rántottunk kardot és kaszaboltuk le az összes idiótát?
Egyszerű.
Tavaly, amikor kiderült, mekkora baj van a házzal, két lehetőségünk
volt: vagy elkezdünk azon meccselni, hogy mi kinek a hibája és pereskedésbe öljük a pénzünket miközben a ház csak áll vagy épp összedől - vagy pedig nekiállunk, rendbehozzuk és amikor végre minden rendben és nincs már jobb dolgunk, akkor szépen leporoljuk az ügyet és kirakjuk az asztalra. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk. Az előbbinek semmi, de semmi értelme nem lett volna.
Így szépen nekiálltunk, rendbehoztuk a házat, megszereztük a haszanálatbavételt - amivel végre kikerült a mindenféle hatóságok kénye-kedve alól az életterünk.
Ez egy otthon.
Amiben most egy forró tea mellett végre nyugodtan le tudok ülni és össze tudom szedni a gondolataimat, az anyagokat ahhoz, hogy végre rajtunk kívül más is megkérdezze az élőházakat, hogy mégis mi a búbánatot képzeltek, amikor ezeket művelték. Talán annyi idő eltelt, hogy azt gondolták, mi úgysem teszünk már semmit. Talán azt gondolták, majd betudjuk karmikus törlesztéseknek az itt történteket. Persze. De ettől még ebben a világban is felelősséggel tartozunk mindazért, amit teszünk. Ébresztő. Semmi sincs elfelejtve. Talán eltelt némi idő, de ez nem azt jelenti, hogy a dolgok nem történtek meg és úgy is lehet csinálni...
Két igazságügyi szakértői véleménnyel, egy panaszlevéllel szépen elkocsikáztam a Nógrád Megyei Építész Kamarához, halkan bekopogtam és elmondtam, miért vagyok ott.
Mellékszálként el kell azért mondanom, hogy tipikus problémába futottam bele,
ez pedig a "de hát ezzel nem mi foglalkozunk". Mondom, akkor mégis ki a vihar foglalkozna egy ilyen üggyel, ha nem az Etikai és Fegyelmi bizottság?
Persze egy hét után megérkezett a levél, amiben közölték, hogy elindítják azt az eljárást, amit előtte szerintük nem nekik kellett volna elindítani. Hm. Nemsokára meghallgatás. Aztán megyünk tovább.
S mielőtt valaki ránksüti a bosszúállók bélyegét, csak annyit mondanék: ez nem bosszú. Csak végre kimondatjuk másokkal, hogy mindaz, ami itt történt közel sem volt rendben. Az, hogy kinek hogyan alakult azóta az élete, azt egyedül saját magának köszönheti.
Mert elég volt a hallgatásból, abból, hogy azóta minden érintett csak egymásra mutogat, közben a saját felelősségével ebben nem nagyon akar szembenézni. Hát, most itt az alkalom.
A folytatásról természetesen írok majd.


2014. szeptember 30., kedd

Építési területből OTTHON

Kedves minket olvasók!

Örömmel tudatjuk, hogy hazaértünk.
2014. szeptember 25. a jogerős használatbavételi engedélyünk dátuma.
Köszönjük mindenkinek a sok kedves gondolatot.

Zsizsik és Moly




2014. szeptember 28., vasárnap

Girbe-gurba a padló is

Végül maradt a télikert és bejárat, aminek a frissen leöntött padlóját festeni szerettem volna. Ez inkább amolyan leizzadós művelet volt.
Képzelj el egy gyönyörű fehér rajzlapot. Nincs radír. Nincs több rajzlap. Csak egy. Nem tudsz javítani, ha elrontottál egy vonalat, akkor nem tudod már leszedni a felületről, mert az azonnal magába szívja a festékanyagot a vízzel együtt. Ha meg akarod csiszolni, akkor apedig a felületed lesz foltos.
Szóval, egy dobásom volt. Minden vonalat egy előzetes légzéstechnika, és kisebb fokú meditáció előzött meg...Ez egy közel 40 négyzetméteres rajzlap volt. Jelentem, sikerült!


















2014. szeptember 27., szombat

Organic Project - hogyan készült a legnagyobb girbe-gurba?

Egy előző írásban már meséltem nektek ezekről a faldíszítésekről. Továbbra is vallom, hogy a formával való játék, az áramlások, képek, lenyomatok megjelenítése szimbólumokként, erővel töltik meg a teret. Ez egy ilyen épületben különösen érzékelhető, bár nyilván panelban is működik, ha megfelelően nyúlunk hozzá és magunkhoz adaptáljuk. Ezt tettük mi is.
A falak itt-ott tele vannak ezekkel a mintákkal, se nem túl sok, se nem túl kevés nincs belőlük, úgy érzem, épp annyi készült el, amennyire most szükségünk van, amennyi lenyomat most a házban belőlünk megjelent.
A télikert, a bejárati rész egy nagy tér. Mégsem szerettem volna túlzsúfolni mintákkal, mert annál az ott áramló fény sokkal tisztább. Inkább egy bejáratot őrző formában gondolkodtam, ami köszönti a belépőt és el is búcsúztatja azt, emlékeztetve őt békés létére és végtelen természetére.
Megjelent a falon egy fa, én pedig csak formába öltöttem. Ez az egyetlen minta, ami kilóg az eddigi nonfiguratív motívumok közül, ennek épp itt, így volt helye.
Moly nagy lelkesen begyúrta nekem hozzá az anyagot, ami tökéletes állagúra sikerült.
Ez körülbelül egy 4-5 órás munka volt. Másnap a száradás okozta repedéseket még áthúztam és onnantól készen állt a festésre. A falfesték színe ezeken a képeken nem igazán látszik, ígérem, hozok majd normális géppel készült fotókat is.
Előtte
Indul a törzs feltapasztása
A koronához már létra kellett...Égig Érő Fa
Ilyen sűrűségű az anyag
Látod? Benyomom, formázom, úgymarad.
Mert az anyag is Él.
Néhány órával később
Rózsakvarcokkal díszítve


Aztán Moly lefestette
És most a padlóval együtt így néz ki.
Ez a bejárat.
Két tanzanittal megtartva.









2014. szeptember 25., csütörtök

Aranyló augusztus - határidős beköltözés II. rész

Folytassuk, folytassuk...
Az előbb még kapcsolókat gletteltünk, most már festeni fogunk és takarítani, hogy aztán újabb pendomóniumnak adja át a helyét a belső tér. Bár ekkor már nem sok volt a beköltözésig, ez volt a totális agyhalál időszaka esténként, amikor elértük azt az állapotot, hogy nem tudtuk épp hajnalodik vagy esteledik, csak az elvégzett munkák mérték az idő múlását.
Voltak napok, amikor azt gondoltam, ennél már az is egyszerűbb volt, amikor a 8 kupolát ki kellett bontani és újra kellett falazni, komolyan mondom, szerintem lényegesen egyszerűbben értelmezhető elfoglaltság, mint az ember életéhez tartozó megannyi felesleges dolog dobozokba rámolása, a falfelületeken való szötymörgés, amiről pedig már magam is elmondtam, hogy tényleg fontosnak tartom. Mégis, sok ponton fohászkodtam egy jótündérért, aki egy csapásra hangulatos belsőt varázsol nekünk, mert ő legalább tuti nem szúrná el sem a festést, sem a padlót, sem semmi olyat, amit egyébként el lehet és el is szoktak. Jól megtanultuk már, hogy mindig érvényes, ha "elrontható valami, akkor azt el is rontják" galaktikus kivitelezői törvénye.
Szóval, festeni kezdtünk. Illetve Moly nagy erőkkel nekiállt Armageddonra
 hajazó védőfelszereléssel, hogy a szent küldetést véghez vigye. A 700 négyzetméternyi lefestendő felület nem kis meló, főleg ha ezt legalább 2 rétegben kell megejteni. Hős volt. Helyenként még nincs kész a festés, de a kardinális részek megvannak. Az azt megelőző színkiválasztás rémálomszerű problémakörét nem ecsetelném feleslegesen, maradjunk annyiban, hogy a falak színét egy apró ötlet után, egy darab agyag után keverték ki, maradtunk a natúrnál, azzal legalább nem lehet mellényúlni ekkora felületen. Nyilvánvalóan van hatása a környezetünkben lévő színeknek arra, hogy milyen hangulattal bambulunk bele a reggeli ásításfutam közben a háló félhomályába, mégis úgy döntöttünk, ez a szín marad, kész, pont. Mellécsaptunk egy tojáshéjat és ezzel végig is mentünk az egész házon.

Gyakorlatilag ahogy megvoltunk a festéssel, elkezdtük a költözést, ebben a fiúk a segítségünkre voltak. A bútorok elkerültek barátokhoz, rokonokhoz - nehezen tudtam volna elképzelni mondjuk egy sarokülő garnitúrát a kerek nappali közepén. Költöztködtünk, dobozoltunk, dobozoltunk, dobozoltunk, a fiúk pedig lelkesen szállították a cuccainkat. Augusztus 27-én pedig végre itt hajtottuk álomra a fejünket.
Az igazi őrület ezután jött. Mivel még egy csomó minden nem készült el a házban, ezért azután kellett megcsinálni, hogy már beköltöztünk. Ez annyit jelentetett, hogy folyamatosan sakkozni kellett a hellyel, dobozokkal, onnan-ide, innen-oda. Bevallom, akkor sem bántam, hogy már nem az albérlet kényelmében vagyunk, hanem végre a saját magunk kis vackában nyunyizunk össze esténként. Igaz, hogy a fürdő még nem volt készen, volt helyette lavór és vízforraló, de ennek is megvolt azért a rövidtávú romantikája. Moly ezután nagy sebességgel nekilátott, hogy még a szabadsága alatt meg tudjon csinálni néhány olyan dolgot, amire vagy az asztalosnak volt szüksége, hogy haladni tudjon a beépített szekrényekkel vagy azért, hogy növelje a komfortérzetünket. Lerakta egy nagy részen a laminált padlót is, olyan szépen megcsinálta a széleket, hogy szegőlécet sem teszünk fel. Azért sem, mert képtelenség.

Végre elérkezett a nagy nap: a lépcsőkről végre leszedtük a másfél éve rajta lévő fóliaborítást. Érzékeny pillanat volt ez, különösen azért, mert ez a legszebb része a ház központi terének, és ezt kellett a legjobban megvédenünk még a legnagyobb munkálatok közepette is.
A konyhában eközben padlót öntöttünk, és közben elkészült a lépcsőkorlát is a használatbavételi szemlére. 





Szeptemberrel folytatjuk.










2014. szeptember 5., péntek

A szakma jóhíre - Baumit kontra Zsizsik és Moly

A házban követett elgondolás és a praktikum mezsgyéjén haladva Mollyal arra jutottunk, hogy négyszögletű járólapok helyett, az érintett helyiségekbe öntött padló kerül. Régóta ezt szeretnénk, annak idején ezt még Gergő csinálta volna meg, de nyilvánvaló okok miatt már nem teszi. Nem baj, nem esünk ettől hanyatt, mindenre megvan a saját megoldásunk, a fürdővel is így történt.
Amikor a padlófűtés bekerült a házba, abban maradtunk a forgalmazóval, hogy az általa leginkább hatékonynak ítélt aljzat mindenképpen a gipsz esztrichek csoportját foglalja magában - ezeknek a legjobb a képessége arra, hogy ne csapja agyon a padlófűtés okozta kényelmet és a lehető legnagyobb hatásfokon tudjon részt venni a hőháztartás stabilan tartásában. Beton, vagy bármyilen cement alapú készítmény gyakorlatilag botorság, ha padlófűtésről van szó, mostanra már mi is kiokosodtunk.
Szinte az összes helyiségben, ahová padlófűtés került, a Baumit által gyártott Alpha 2000-est öntötték le. Ez egy 4-5 centiben kiválóan önthető gipsz esztrich, erre 1-2 centiméteres padlóburkolat még rakható. Kedves olvasók, padlófűtésre nem teszünk 2 centis fa hajópadlót, hogy azzal ugye szuperül leszigeteljük a meleget és akkor tuti nem értjük majd, hogy miért nem működik és mit rontottunk el...
A kisműhely sok viszontagságon esett már át. A lebontás és újraépítés után az aljzatot is ki kellett önteni újra és mivel Moly elég sokat molyol a ház azon részében, ezért úgy döntöttünk, beteszünk egy kis részre néhány csík fűtőfilmet. Ez adta utána a logikus következő lépést, hogy leönteni gipsz esztrichhel fogjuk. Beszereztük az anyagot, szereztünk embert - ugyanazokat, akik annak idején a házat önötték -, a munka elkészült, mi pedig ismét elsírtuk magunkat.
Nincs mese, ez a ház minden vele kapcsolatba kerülő embert megpróbál. Az történt, ami - mint utóbb kiderült, már nem az első eset volt - hogy sajnos bizony az anyag hibás volt. Ezt azonban igazából már csak akkor lehet látni, amikor le van öntve, következésképp, nem nagyon működik a garanciális csere piaci elve. F@szkivan. Mit lehet tenni? Felhívtuk, aki öntötte, aki azonnal felvette a kapcsolatot a Baumittal és mivel nem tegnap kezdte ő sem, ezért arról is beszámolt, hogy előfordult már hasonló probléma az anyaggal.
Mondom értem én, de mi akkor most mi a pipacsot csináljunk?
Telefon letesz, telefon csörög, egy kedves hang a túloldalon, Baumitos területi képviselő, aki pár nappal később meg is jelent nálunk.
A tény az, hogy a szóban forgó műhely mindössze 26 négyzetméter, nem ipari méretekről és kuncsaftról beszélünk. Mégis úgy éreztem, pontosan úgy kezelnek, mintha fontos lenne nekik az, hogy itt probléma történt. És így is volt. Ez a 26 négyzetméter a mi kalibrációnkban épp olyan jelentőséggel bír, mint másnak egy egész ipari csarnok és a legszebb az volt a dologban, hogy ők ezt nem csak megértették, hanem el is fogadták és így is kezelték.
A történet vége az lett, hogy mivel annak idején az Élő Házak
által lerakott aljzatok az egész házban legalább 3-4 centis szintkülönbségekkel büszkélkedhetnek, ezért még megvolt az a lehetőség, hogy a műhelyben fennmaradó fél centire pedig egy olyan anyagot öntsünk, amit egyébként a ház előterébe szerettünk volna. Ez szintén Baumit, gipszes, csodás krémes színe van és 2mm-től 2 centiig önthető. Ez a Baumit Nivello Quatro-ja.
Baumiték szó nélkül vállaták nem csak azt, hogy az anyagot biztosítják a részünkre, hanem azt is, hogy a kivitelezés teljes költségét állják.
Szívet melengető volt.
Mindenképpen pozitív tapasztalat volt ez nekünk. Nagy cégről beszélünk, aki a hibákat nem eltussolással igyekszik megoldani, hanem lehetőséget lát benne a fejlődésre és arra, hogy egy valóban pozitív kapcsolat maradhasson fenn gyártó és megrendelő között. A mi 26 négyzetméterünk gyakorlatilag fagyipénz az ők költségvetésükben, mégsem gondolom azt, hogy ezért voltak annyira nagyvonalúak. Egészen egyszerűen kezelni szerették volna a problémát, mert ez a kis eset egy sokkal nagyobb problémára világított rá a gyártónál, amit neki is érdeke szem előtt tartani. Ők ezt teszik.
Szerencsés lenne, ha egyre több ilyen és ehhez hasonló esettel találkoznánk.
Több, mint 2 év építkezés után azt mondom: nem az a baj, ha valaki hibázik. Emberek vagyunk. Egy gyártó is hibázhat pont ugyanígy. A probléma mindig ennek kezelésével van. A nem felvállalással, a szépítésekkel, eltussolásokkal, hazudozásokkal. Ezek azok az esetek, amikre senki nem emlékszik vissza jó szívvel és egészen biztos, hogy aztán soha többet nem fogunk azzal dolgoztatni, aki így viselkedett. Azt gondolom, mindent meg lehet oldani, ha mindkét fél egyenesen igyekszik hozzáállni és itt most ugyanígy gondolok a sunnyogó-majdnemfizető megrendelő típusra is, akiknek ugyanúgy köszönhető az, hogy sikerült részben kinevelniük egy olyan kivitelezői réteget, aki eleve átverésre számítva, már csípőből átveréssel indít és nem csak azért mert egyébként egy sz@rcsimbók.

Szóval, szerettem volna megosztani veletek e kellemes tapasztalást, azt gondolom, jó példával elől járni mindig hasznos. Van még arany, ami fénylik.