Megállíthatatlanul itt tavasz, ez most már abszolút hivatalos. Mi sem tétlenkedünk, bár a nagy munkák leálltak a háznál, közben megy a folytatás előkészítése és végre némi
élvezeti értékkel bír az építkezés, mint szó...Rengeteg még a munka, de már sokkal kevesebb van előttünk, mint mögöttünk, kezdünk végre erőre kapni. Ennek oka pedig, ebben az enyhe, kegyes télben, a korai csodás tavaszban is keresendő.
Már hetekkel ezelőtt meg lehetett metszeni a szőlőt, a fákat, hiszen fagy egyáltalán nem volt. Ez tavaly csak március végén, április elején volt lehetséges, a nagy hidegek miatt. A sok gyümölcsfa, amit megörököltünk a telekkel, sok munkát ad, de szeretjük csinálni. A legnagyobb gond velük az, hogy annak idején elültették őket és pipacs. Nem metszették, nem fodrászkodtak rajtuk, emiatt aztán a meggy, a szilva, a birs kritikán aluli állapotban voltak, amikor átvettük a telket. Mostanra, 3 évvel később, már alakul a dolog, az egyik nagy fán tavaly nyáron már 100 kiló körül volt a leszedett megy mennyisége. Brutális.
Elkezdtünk listát írni arról is, hogy milyen akut munkák szükségesek ahhoz, hogy ősszel már benn legyünk a házban. Túl a külső munkálatok befejezésén, a látszó homlokzatok kialakításán, szigetelésén, az előtetők végleges lezárásán, a szennyvíz kialakítása a legnagyobb falat. Mostanra már tervezés alatt van a dolog, a rendszert ezen az oldalon nézhetitek meg, amit kiépítünk, némi csavarral. Erről majd később.
Belül még helyenként em tisztázott a padlóborítás, a gépészet is foghíjas, de Mollyal abban maradtunk, hogy berakunk egy bojlert,
hogy legalább legyen meleg víz, a többivel ráérünk.
A belső vakolást kell még megejteni, az lesz a másik nagy futam, ezt már nyár elején szeretnénk megcsinálni, hogy ki tujon száradni majd a nyári melegben. Egyébként? A már meglévő beépített részek bepolcozása és itt sem vagyunk az albérletben...
Ehhez Moly összerakott magának raklapokból egy munkapadot, hogy legalább dolgozni tudjon, én pedig egy bicskával lelkesen nekiálltam metszett birságakat lehántolni, ebből lesznek ugyanis a karnisok.
Hasonló elven készül majd a kapu, a szekrények ajtai is, de ez már későbbi történet.
Addig hántolunk, metszünk, fúrunk, faragunk, és készülünk az utolsó felvonásra, amivel végre lakható állapotba kerül majd a ház.
Sok lesz még addig a munka, de most már végre előrefelé haladunk majd.
Hiszen itt a tavasz!