2013. december 11., szerda

Mi történt az elmúlt egy hónapban?

Valahol a hátsó fal javításánál hagytuk abba. Azóta nagyon sokminden történt, a csapat nagyon sokat haladt.
A hátsó fal megerősítése után, következett a vízzáró réteg felfújása. Ezt szinte a teljes házfelületen megejtettük. Ez alól csak a már betemetett rész képezett kivételt, de ott is van 2-3 réteg bentonit, túlságosan nem aggódom emiatt.
Szóval, Gyulánk fogta magát és rendületlenül fújta, fújta a nanobetont,
nem volt egyszerű. Az eredmény azonban magáért beszélt. Közben sokszor kellett rögtönöznünk, sokszor álltunk kupaktanácsként kettecskén, néha többedmagunkkal és próbáltuk kitalálni a legköltséghatékonyabb, mégis egyszerűen brilliáns megoldást. Néha eszembe jutott egy régebbi eset pár éve az autószerelővel, amikor egy több tízezres féltengelyproblémát megoldott nekem 12 csapágygolyóval. Valahogy mi is így haladunk előre, néha még mellényúlva, de egyre több tapasztalattal. A fiúk, bár sokszor van tele a hócipőjük, mégis egyre magabiztosabbak, ahogyan sorra oldják meg azokat a feladatokat, aminek a szemüket meresztve álltak előtte neki.
A legnagyobb felületű aggódás azonban még mindig a nagy előtető volt, az Élő Házak szakértelmének köszönhetően folyamatosan ázott a homlokzati fal végig
azóta, amióta csak felépült. Nagyjából csoda, hogy még áll. Az előtető vízvédelme nagy kérdés volt, különösen azért, mert amíg nem készült el, a ritkán bár, de előforduló esők jelentős lábnyomokat hagytak a homlokzati falon kívül-belül. Ez nem csak esztétikai, hanem stabilitási problémát is okozott, voltak helyek, ahol a tégla öklömnyi darabokban kiázott a falszerkezetből. Nem volt megnyugtató látvány. Egyetlen mentségünk és nyugalmunk az a koszorú volt, ami végigfut az előtető gerendái alatt. Önhordó nem lesz tőle, de sokat levesz a falról. További gondot okozott még az, hogy a fagerendák, amik a födémet alkotják, kétszer olyan vastagok, mint ami be lett tervezve. Amikor megérkeztek, akkor szembesültünk azzal, hogy az egyébként 20-asra tervezett födémrönkök átmérője helyenként a 40 centit is meghaladta, jelentősen csökkentve ezzel a födémre rakható rétegeket. Itt is meg lehetett volna oldani, hogy a rönköket lejjebb engedjék, de hát ahhoz már gondolkodni kellett volna...Emiatt most a nagy előtető külső felületén, közel az emeleti ablaksorhoz, néhol pár centi feltölthető réteg maradt csak...vastaps.
Megint meglévő szarból kellett valami kihoznunk, nem maradt más hátra, mint hogy a föld helyett valami olyat tegyünk rá, ami valamennyire szigetel, de vékonyabb és kiegyenlítő felületként szolgál. Fogtuk, az egészet lehúztuk pár centi thermobetonnal, majd ennek tetejére rávittük a nanobetont. Ezután egy teljes vízhatlan felület alakult ki az előtetőn. Öröm ránézni most, nem beszélve arról, hogy végleg megszűntek a beázások! juhu!
Aztán eljött a nagy nap: megérkezett az asztalos az ablakszárnyakkal,
amik egy éve várják, hogy betegyük őket. Tavaly a magas páratartalom miatt a házban (értsd ezalatt: focipálya méretű beázásfoltok a falakon), nem volt javallott, mert valószínűleg mostanra cserélhettük volna az összeset. Most azoban megszületett az egyhangú döntés: zárjuk be a házat! Egy délután alatt bekerültek az ablakok, pár nappal később pedig a temperáló fűtést is bekapcsoltuk. Jelenleg 12 fok van a házban, amit tökéletesen tart is. Közben a fűtési anomáliák kapcsán megtudtam, hogy mi az a FI relé és azt is, hogy a 30 milliamperes helyett jobb nekünk a 100-as. Elképesztően hasznos információk ezek, élni sem lehetne nélkülük.
Az ablakokkal együtt bekerültek a bejárati ajtók is, ami annyit jelentett, hogy zárhatóvá vált a ház, mi több, ezzel együtt, megérkeztek a kulcsaink is. óriási
érzés volt! Tudom, még csupaszak a falak belül, minden tele porral és szerszámokkal, de akkor is. Kérem szépen, ez már egy ház, be lehet zárni, fűteni lehet benne és nem ázik be. Alaptételek ezek, amikre oly sokat kellett várnunk.
És közben körbeértek a teljes vízzáró réteggel. Szépen működik, most már nem csavarodik a gyomrom éjszaka, amikor esőt hallok a tetőablakon kopogni. Ez azt hiszem olyan reflexként van bennem, amit évekbe telik majd kiköpülöm magamból, azt hiszem még jónéhányszor fogom majd figyelni még az új házban is a falakat egy-egy nagyobb eső után...
Ahogy körbeértek a vízzárással, biztos, ami biztos, elkezdtünk még rátolni 2 réteg bentonitot itt is, ha már ott
van a telken, akkor kerüljön rá, nem kér kenyeret. Ezzel is szépen haladtunk, bár a fiúk sokszor inkább hasonlítottak szabólányokhoz amiatt, amilyen precizitással kellett kiszámolni, levágni és feltoldani az anyagot az előző rétegre, hogy mind az átfedések, mind a lapolások iránya megfelelő legyen. Gyönyörűen megoldották, komolyan mondom, néha még elkap a sírás, amikor látom, mekkora a különbség az Élő Házak és az ő munkájuk között. Ilyenkor csak magunkra vagyunk még néha dühösek azért, hogy akkor is látszott, hogy valami nem oké, mégsem nyitottuk ki a szánkat, amikor meg kinyitottuk, akkor is valami magyarázatnak bedőltünk, talán mert el akartuk hinni, hogy rendben van. A mi naiv ostobaságunknak is köszönető, hogy idáig jutottunk, de ezen már nem lamentálok. Most rendben megy a dolog, szépen halad a munka, a lényeggel megleszünk még a nagy tél előtt, reményeink szerint, vagyis, hogy rákerüljön a föld.
A bentonitra még kerül egy réteg gyökérfogó geotextília, nem bíztuk a véletlenre, útalapokhoz használt vastagságról indítottunk, különös tekintettel arra az akácosra, ami a szomszédban tenyészik. Jövőre másfél méter mély kerítés sávalap végig, telken belül pedig néhány év tisztogatás és egy jó időre megszabadulunk majd tőle.
Most még hátravan a homlokzati falak szintén stabilizáló vakolása, előtte felhálózva. Ezt mostanában kezdik, pár nap alatt ez is meglesz. Mindenképpen be kell zárni, hogy a téli pára már nem menjen be a falakba. A szöszmötölős munkák mindig tovább tartanak, de szépen lassan csorogva megleszünk sokmindennel. Az idő csodálatos, sem hó, sem ső nem esik, és ez így is marad karácsonyig, a ködszitálásoktól eltekintve. Hidegnek hideg lesz, de haladni akkor is tudunk.
Utána pihenő. Karácsony. Újév.

Új Év.

2013. december 9., hétfő

Közel a tél - közel a cél

Augusztus óta szorgosan dolgozunk azon, hogy megpróbáljuk helyrehozni mindazt, amit elrontottak a házon. Augusztus óta nem csinálunk mást csak bontunk és javítunk, ami minden szempontból lélekpróbáló dolog. Amikor azt hittük, hogy már nem lehet rosszabb, mindig kiderült valami, ami újból lehervasztotta a mosolyt az arcunkról egy jó időre. Eléggé EKG-s érzés volt, állandóan fel és le ugrálni az előrehaladás közben, hullámhegyeken és völgyeken át. És közben mégis középen maradni, stabilnak lenni, néha ordítani, szaftos levelet írni kínodban az Élő Házaknak vagy Válóczy Balázsnak, akik még mindig valamiféle egócsapda által kiizzadt megnyugvással tekintenek az általuk hátrahagyott problémák halmazára, miközben valós megoldások helyett az önámítással vegyes megértések tengerén úszkálnak, vagy néha csak csendes szemlélődéssel létezni a teremtések folyamában és minden nap újra és újra azzal kelni és feküdni, hogy minden megoldódik. És ezt hinni is.. Legyinteni, amikor már annyira sincs erőd, hogy véleményt mondj, mert erre már nem lehet.
Amikor minden idegszálad már rojtosra bomlott mindettől. Az emberi és szakmai arroganciától kezdve az önhittséggel vegyes igazságkeresésükön át, a felelősségek nem vállalásáig, hazugságokkal vegyesen. Szép volt fiúk!
Most, így december elején, valamivel könnyebb. Könnyebb, mert végre a ház valamennyire már biztonságban van. Sok még az apró munka, ami a vízszigetelés végleges lezárását biztosítja, de hó még mindig nem szakadt ránk, és amíg ez így van, dolgozunk. Nap, mint nap heriokus küzdelmek folynak, hogy egy stabil rendszert tudjunk végre faragni a házból. Ez a mi fejlődésünk, a mi tanulásunk, a mi tapasztalásaink. Mindaz, ami minket erősít meg, leomlasztva a már nem szükséges héjakat. Nem mondom, hogy újracsinálnám. Azt sem  mondom, hogy ez így volt szükséges. De hogy szükséges volt, az tény. Mindenkinek.
Az Élő Házak minden egyes - volt és jelenlegi - tagjának fel nem oldható a felelőssége az alól, ahogyan a saját egóteremtéseiket hajszolva mások életével játszadoztak, beleszuszakolva ezt valamiféle magasztosabb csomagolás hamisan zörgő papírjába, miközben elfelejtették, hogy stabil, igaz alapok nélkül önmagunkban nem lehet kívül építeni semmit. A berkeiken belül dúló egymásnak feszülések közben nem vették észre a legnagyobb problémát: a rosszul elvégzett munka  egyszerű, fizikai tényét. A többi már csak körítés.
December eleje van. Szürkék és laposak már a felhők, télszagú hideget hoznak. A ház tetején állva, néhány tíz kilóm alatt a több száz tonnányi tömeg. Most már talán stabilan. Az alapig lementünk. Mindenben. Amit lehetett, kijavítottunk. Tulajdonképpen nem volt olyan része a háznak, amihez ne kellett volna hozzányúlni. Új embereket hívtunk be, hogy tapasztalataikkal segítség az előrejutást. Olyan embereket, akik nem a világ első földtéglából épült dombházát akarják mindenáron megvalósítani, hanem egy épületet akarnak stabilizálni. Természetesen mindehhez az Élő Házaktól semmilyen érdemi segítséget nem kaptunk. Ők kaptak lehetőséget, hogy eljöjjenek hozzánk és legalább lapátot fogjanak. Volt aki, megtette. Olyan is volt, aki emiatt felettünk ítélt, de lapátot nem fogott. Szép helyzetek voltak. Miközben az egyetlen szilárdan álló tényt senki nem akarta közülük észrevenni: a saját maguk által elvégzett munkájuk következményeivel néztek csupán farkasszemet. Nem velünk. "Emelkedettségük" okán, ezt nem nagyon vették észre, meghiúsult teremtéseiket látták csupán, miközben az idő telt. Az elvesztegetett nyári hónapokat senki nem tudja nekünk visszahozni. Közelharcot kellett velük akkor vívnom, hogy ezt felfogják. Nem ment. Legszívesebben őket küldeném ki sarat lapátolni most a jeges szélbe...
Karácsony előtt talán eljutunk a földfeltöltésig. Talán nem. Jó lenne.
Utána a ház bezár és pihen. Velünk együtt. Februárig, márciusig, ki tudja?
Erőn felül toltuk át, hogy megmaradhasson. Mindannyiunkat ledarált, ami itt hónapokig ment. A véghajrában sokan betegek is lettek. A szellemi, lelki és fizikai tűréshatárunkon már régen túlvagyunk. A befejezés azonban nem maradhat el. A ház sajátosságából adódóan, olyan, mint egy dugóhúzó. Ha nekikezdesz, be kell fejezned, egyetlen munkafázist sem hagyhatsz félbe, amíg nincs lezárva. Lassan látjuk a fényt az alagút végén. Lassan talpra áll egy új, stabil rendszer. Önmagunk stabil rendszere. Tavasztól már olyan munkákat végzünk, amik valóban befejező munkák. Olyan munkák, amik még valóban hátravannak és nem szélmalomharcként vetnek minket folyton vissza.
Legyen az már örömmel teli, legyen végre benne fény, legyen benne mosoly és boldog várakozása annak, hogy elkészül az otthonunk.

Egyszer megkérdeztem Válóczy Balázst, meg tudja-e mondani, mit is épített itt nálunk az elmúlt 2 évben? Volt ott minden, ön- és világmegváltás, egó, nemegó.
A végén csak annyit mondtam:
- A lényeget kihagytad.
- Mi az?
- Egy házat.


2013. november 13., szerda

Hogyan adjunk el homokot a sivatagba?

avagy 

parasztvakítás Élő Házak módra

Az alábbi print screen a mai állapotot rögzíti az Élő Házak weboldalán, de már jó ideje fenn van, amióta világmegváltásra adták a fejüket.. Érdekes információkkal lettem gazdagabb... A szomorú az, hogy a mai napig ezzel adják el magukat, a mi építkezésünkön készült fotókat mellékelve, mert más nagyon nincs nekik...
Olvassátok figyelmesen.


"Az építőipari kivitelezés egy olyan szakma, ahol mind az ügyfél, mind a vállalkozó folyamatosan tanul. Aki nem hajlandó tanulni, az előbb-utóbb kiesik a rendszerből. Itt sokszor előadódnak olyan helyzetek, amelyek mindkét fél érzelmeire igencsak hatással vannak. Ez dombházak kivitelezésénél hatványozottan így van. Nem maga a szituáció az, ami minősíti az embereket, hanem az erre adott válaszaik. A kérdés az, hogy tudunk-e együtt mosolyogni a végén?

Fontos, hogy mindkét fél tisztában legyen azzal, hogy ez egy olyan folyamat, ahol mindig fogunk szembesülni előre nem meghatározható kihívásokkal és azzal is, hogy ezekre együtt kell tudnunk megtalálni a legjobb megoldást, úgy hogy közben nem veszítjük szem elől a célt.


Dombház – Falazás

Dombházakat és földtéglás rendszerű házakat kivitelezni nem egyszerű. Mivel sajnos kevesen vannak már, akik még nagy tapasztalattal rendelkeznek ilyen téren, így sokszor magunknak kell megszereznünk azokat. Mi sem úgy születtünk, hogy ezeknek a birtokában lettünk volna, de az évek során az építkezéseken a folyamatos fejlesztések és kísérletezések eredményeképpen olyan értékes információkhoz jutottunk, amit bátran mondhatunk egyedülállónak a maga nemében. Ennek persze megfizettük az árát is nagyon keményen, de cserébe kaptuk a tudást és a tapasztalatot amelynek értéke számunkra felbecsülhetetlen és amely minden esetben erősíti a rendszerünket, mind a tervezési, mind a kivitelezési oldalon. Ilyen esetben ugyanis a két terület egymás nélkül nem működik.

És mi a cél? A ház megépülése? A közös élmények? A közös fejlődés? A tanulás? A példamutatás? Valami merőben új dolog létrehozása? Esetleg ezek együtt?

Valójában, mindenkinek a személyiségétől, neveltetésétől és helyzetétől függően más. A mi részünkről viszont az, hogy mindeközben jól érezzük magunkat és egymást a megrendelőt is beleértve és a vége tényleg az a bizonyos mosoly legyen.

Legfontosabb alapelveink a kivitelezés során:
- tiszteletben tartjuk az alkotás szellemi jelentőségét
- csak komplett, minden szakágra kiterjedő kiviteli terv birtokában fogunk hozzá a munkához
ha változás van, akkor csak a megváltozott terv birtokában fogunk hozzá
- folyamatosan kapcsolat működik a tervezési és a kivitelezési oldal között
amennyiben a tervezés is nálunk van, úgy garantált a szükséges információk átadása
a szükséges minőséghez ragaszkodunk, még akkor is, ha jelentős anyagi előnyökkel kecsegtetne bármelyik fél számára, ha engednénk belőle
- igyekszünk az építkezés során a lehető legkevesebb hulladékot előállítani
- igyekszünk a lehető legtöbb helyi növényt meghagyni – ha mégsem lehetséges akkor a tulajdonossal egyeztetve áthelyezzük
- folyamatosan fejlesztünk, ennek eredményeképpen a lehető legtöbb természetes anyagot használjuk
- amikor hibázunk, mert mi is hibázunk, akkor azt kijavítjuk a saját költségünkön
- rendelkezünk felelősségbiztosítással, mert a megrendelőnek és nekünk is érdekünk, hogy váratlan
helyzetekben is legyen megoldás"


Inkább nem mondok semmit.

A hátsó fal legendája...

avagy

Az önjelölt megvilágosodás messze esik a valós megoldásokra való képességtől.


Valamikor régen, még amikor nálunk a kurta farkú malac sem túrt, a ház tervezésénél, volt egy (nem egy, de ezt most nem listázzuk ki, legyen majd meglepetés) igen érdekes tervezői hiba.
Abban az esetben, ha ez a ház égetett téglából épült volna fel, nem lett volna akkora probléma - de nem abból épült. Az már ugye a kisebbik gond, hogy ezt a tényt fejben, valahogy nem kezelték az érintettek. Sem a statikus, aki egy hevenyészett számítással, amolyan hanyag olaszos eleganciával átlépett azon az aprócska tényen a tervezővel együtt, hogy a téglák bevizsgálása nem elégséges egyszeri vizsgálattal, mert a vizsgálati értékek olyan szórást mutatnak, hogy azok alkalmasságát csak megismételt újabb töréstesztek eredményeivel összevetve lehet biztonsággal kimondani. Nem baj. Majd megáll valahogy...
A gond ott kezdődött, amikor tavaly télen, a háló nélkül felvakolt, hőszigeteléssel lefújt vályogfalon végigfolyó víz elkezdte olvasztani a vakolatot és a téglákat. Az akkor nálunk járt tervezőnek beledöngöltem az orrát és megkérdeztem, hogyan képzeli a hátsó fal védelmét? Üveges tekintet volt a válasz. Mondom: Balázs b@mmeg, olvadnak a téglák, mit csináljunk?
-...majd kitalálok valamit...- volt a válasz.
Na, hát úgy talált ki valamit, mint Te vagy én, a hátsó fal továbbra is védtelen maradt. Ennek problémakörével akkor szembesültek ezek a nagytudásúak igazán, amikor a ház hátsó részén a víz ott jött be, ahol nem akart, hatalmas ázásfoltokat produkálva a felületeken. Ott tartottunk, hogy egy-egy esőnél vagy olvadásnál, a belső falfelülethez tartott tenyerünkben pár másodperc alatt megállt a víz. Folyt a belső falakon. Nem egy helyen. Tavasszal, már nyomtam csengőt, hogy gyerekek, oldjátok meg, mit csináljunk? Ne én találjam már ki. A vége csak ez lett...de ennyire ne szaladjunk előre.
Volt ott hátsó kinyúló tető (de hová rögzíted?), műgyanta vakolás, egyéb életképtelen megoldások egész tárháza. Nem az a baj, hogy egyik sem értett hozzá, még az sem, aki egyébként azt hitte magáról, hogy igen, hanem, hogy ehhez képest mindegyik megvilágosodott arccal járt fel-le, hogy hátha egyszercsak megjön a megoldás. Persze, hogy nem jött...mert lövésük nem volt arról, hogy mit csináljanak. A hibát mindengyik ott követte el, hogy ezt nem látta és nem ismerte be. Van, aki most sem teszi és még mindig kivitelez. De ez már legyen a saját problémája.
A kérdés adott volt: hogyan védek le egy csupasz függőleges, vályogfalat a csapadéktól? Találós kérdés. Nekik legalábbis az volt.
Csabiék akkor szembesültek a hátsó fal állapotával először, amikor kb. 3 héttel ezelőtt egy napsütéses napon végre leszedettem a fóliát róla, hogy levegőt kapjon. Gyakorlatilag egy éve nem láttuk, hogy mi van a fólia alatt, ez alól kivétel volt az a néhány nap, amikor júniusban innen is le kellett verni a sz@rul felrakott vakolatot. Éljen a felelős műszaki vezetés!
Egyszóval, leszedtük a fóliát, majd percekig néma csend...
A téglák vizesedés utáni szétfagyott állapotban. Ezt már jól ismertük. Szóba sem jöhetett a bontás, olyan megoldásra volt szükség, ami nem csak fennmarad a téglákon, de el is zárja őket a nedvességtől úgy, hogy közben stabilizálja a szerkezetet...
A történet egyik mellékszálaként: tavaly, amikor az első nagy ázások megjelentek, elkezdtem kutatni egy anyag után, ami erre megoldás lehet. Megtaláltam. Boldogan lobogtattam, mire nagytudású Sándorunktól a szokásos mindent tudó választ kaptam azzal, hogy jaaaa, ő ezt már ismeri (nem ismerte), ez ide nem jó. Balázst már meg sem kérdeztem, a kémiai kötések neki még nálam is nagyobb gondot okoznak.
Idén, 3 héttel ezelőtt újra felmerült ennek az anyagnak az ötlete. Nem szórakoztunk, felvettük velük a kapcsolatot. Ennek eredményeként kiderült, hogy de igen, jó az anyag ide is, használható, segít, stabilizál, véd a víztől és rajta marad a téglákon. Vagyis, ezt úgy hívják, hogy megoldás.
Ennyit az önhittségről.
Szóval, anyag jött, látott, győzött. Nem csak a hátsó fal védelmére használjuk fel, hanem az első homlokzati falakra is, illetve bizonyos összetételben tökéletes vízzárást biztosít föld alatt is. Így már biztosra mentünk, feltoltuk a kupolahátakra is (azért bentonit még majd kerül rá.). Ennek eredményével éppen ma szembesültünk, tulajdonképpen lepereg róla a víz. Ez az anyagot tekintve több, mint érdekes.

Bár szöszmörög ma az eső, mégis jobb érzés látni így a hátsó falat. Büszkén áll a szitáló ködben, fólia nélkül, biztonságban. Végre, először, amióta elkészült...

Természetesen további tapasztalatok helyét még fenntartjuk de bízunk abban, hogy rendben lesz.

És helyreállítás után. Most már esőbiztosan.



2013. november 12., kedd

Lepke-percek

Újra itt!
Visszanézve a bejegyzések sűrűségét és azok igen
 mélyen szántó témáit, észrevettem, hogy Lepke valahogy mostanában kimaradt a sorból. Pedig nincs is melengetőbb, mint egy hozzánk közel álló Lény (legyen az bármilyen faji hovatartozású) pillanatainak részeseivé válni. Lepke kutya alvás közben produkált testhelyzetei pedig kötelezően ide sorolandóak.

A mostani egy hiperrealisztikus remekmű, melynek címe: Kutya keretben

2013. október 27., vasárnap

Hibalista

Valószínűleg sosem lesz teljes, mert valószínűleg sosem derül ki minden, ami nem megfelelően lett elvégezve. Még bontunk. Augusztus óta bontunk. Nehézkesen haladunk előre, mert bármit is szeretnénk, előtte el kell takarítani azt, amit az előző horda hátrahagyott. Ahogy Gyulánk mondogatja nap, mint nap:...- Eszterkém, dolgoztam én már mások után, javítottam már sokmindent, de ennyit még sosem...

A dologban az az igazán bosszantó, hogy a sok életképtelen még mindig erőlködik azon, hogy ők majd egyszer dombházat fognak építeni. Uborkaszedést már javasoltam, emellett továbbra is kitartok. Némi kapálással erősítve, hátha ott kellőképpen magukhoz térnek abból, amiben még mindig révedeznek...

S hogy mi minden lett elrontva a házon? A teljesség igénye nélkül...

  • Nem jól lett kimérve a ház nullpontja. Például. Kapásból 1-1,5 méterrel magasabban van, mint kellene.
  • A pincét rosszul alapozták. 
  • A téglákat helyenként és esetenként sz@r minőségben gyártották le.
  • A parapeteket hol az Ytong tetejétől, hol az Ytong aljától mérték, emiatt az egy szinten lévő konyha és dolgozó kupolamagassága között pontosan egy Ytong-nyi különbség van. 
  • Elszúrták a drénrendszert.
  • Nem volt lábazati szigetelés.
  • A bentonitot egy rétegben rakták fel úgy, hogy a lapolások iránya nélkülözött minden logikai átgondolást. Nem rögzítették, ezért a földfeltöltéskor meggyűrődött. A gyűrődéseknél elvált. Víz be. Szívás.
  • A földet nem feltöltötték, hanem beöntötték a ház köré. A 20-30 centinkénti tömörítés helyett 20-30 talicska után ugráltak rajta egy kicsit.
  • Az előtető gerendáit védelem nélkül fogatták be a falba.
  • A negatív holkerekben földfeltöltés némi bentonit maszlaggal, majd erre ráöntve egy lapát beton.
  • A felső kupolarendszer folyókaszerkezete természetesen úgy van kialakítva, hogy hátrafelé lejt, minek is menjen előre a víz? Inkább üljön meg a kupolák között, had ázzon be...
  • A hátsó falon előtető nincs, falvédelem nulla.
  • A kupolákat egy réteg helyett 2 rétegben rakták fel, nem kiszáradt földtéglából, ami miatt most a teljes külső réteget vissza kellett bontani és meg kellett erősíteni. 8 kupoláról beszélünk...
  • Belül a teljes vakolatot le kellett verni, mert simán rávakoltak agyagtéglára háló nélkül.
  • A lenti, már majdnem kész fürdőt szét kell verni, mert ott is ugyanez érvényes.
  • A ház két oldalára véletlenül elfelejtettek támfalat tervezni, most küzdünk vele.
Még szerencse, hogy belül több munkát nem végeztek.

A villany és vízszerelés legalább jó. Azt nem ők csinálták.

Az alábbi fotót szeretettel adom közre. Egyik lelkes kollégánk készítette minap. Legyen ez jelképe annak, hogy hányan is húznánk el nagyon szívesen az Élő Házak nótáját...





2013. október 16., szerda

A Bizalom ára - avagy Élő Házak kontra szavahihetőség

Az alábbiakban egy olvasói levelet közlök veletek, aminek a története egyszerre döbbentett meg és háborított fel. Egy olyan Hölgy írta, aki szintén kapcsolatban állt Válóczy Balázzsal és az Élő Házakkal, mígnem az Élet úgy hozta, hogy ránk talált. Még időben. Azonban az Ő kanosszája is igen szomorú. Ismét csak az emberség, a korrektség teljes hiánya az, amivel újra szembesülnöm kellett az esete kapcsán...
Megkért, hogy tegyem fel és osszam meg veletek azt, amin keresztülment.

"Szeretném elmesélni a történetemet. Jómagam már okultam belőle, hátha ez másoknak is sikerül.
Kicsit hosszú lesz, de akinek van kedve, ne habozzon elolvasni!

A történet réges-rég kezdődött.
Évek óta hiszem és élem, hogy az alternatív megoldások viszik előre a világot. S ez az építkezéseknél is így van.
Öko – tudatosság, fenntarthatóság, minimalizált fogyasztás és egyebek.
Ahogy nézelődtem, érdeklődtem, utána olvasgattam, konferenciákra jártam, informálódtam, egyszer csak szembejött velem egy olyan ház, ami mindazt meg tudja valósítani, amiben hiszek.
Megláttam és egy pillanat alatt beleszerettem egy olyan házba, ami a föld alól kacsintott ki rám. A haja tiszta fű és növényzet volt, a szemei ragyogó csillogással villantak rám. Egy dombház volt. Aki már látott ilyet, tudja miről beszélek.
Él. Létezik. Önálló tudattal bír.
Szerelem volt.


Eltelt pár év, s ekkor egy konferencián találkoztam Válóczy Balázzsal. Ahogy beszélt, és amiről beszélt azt éreztem, hogy ezek a gondolatok az én hitem, ideám, szavaim, elveim is.
S mindezt egy házban lehetne manifesztálni itthon, Magyarországon is. Ujjongtam örömömben.
Amiről beszélt (konkrétumok szintjén- visszakerestem az akkori jegyzeteimet):
 Típustervek- mert így is egy közösség része vagy és nem terhel egyénileg a hatalmas tervezési költség.
 A ház energia igénye alacsony, és könnyen fenntartható.
 Olcsó kivitelezés (itt konkrétan 3 éve 12-14 Mft-ról beszélt, amelyet csökkenteni szerettek volna. Terveik szerint egy dombház felépítése, földtégla felhasználásával, csökkentett igényszinttel pl: alomszék, akár 9-11 Mft-ra is redukálódhat).
 Munkaerő költség csökkentése – azzal, hogy a barátok, családtagok aktívan és tevékenyen részt vesznek az építkezésen (bár ugye ez hatóságilag tilos) de hát mindent meg lehet oldani.

Csak egy apró megjegyzés, így a történetek tükrében - Könyörgöm, el ne higgyétek!!!!

A történet folytatódik:
3 évig tartottam Balázzsal a kapcsolatot. Folyamatosan egyeztettem vele, közben telket kerestem, eladtam a házam. És persze ahová beengedtek, elmentem megnézni a dombházakat élőben. Beszélgettem a tulajdonosokkal. (bár akkor még nem hittem, hogy jelentősége lesz, hogy egyik házat sem a Balázs tervezte és kivitelezte, hanem Hegedűs Zsolt, aki Balázs tanára/mentora volt.)

És akkor itt kezdődik az igazi történet és kálvária.
Találtam egy kedves telket – Domonyvölgyben. Abszolút megfelelt az igényeimnek. Ekkor riasztottam Balázst! Kértem jöjjön el velem, nézze meg a telket megfelel-e egy dombháznak és hogy a költségek, melyekről eddig csak hipotetikusan beszéltünk, megállják-e a helyüket.
Nagy-nagy lelkesedéssel el is jött. És mindenre azt mondta: IGEN. (bár a telek kicsit homokos, de megoldjuk, és Igen. Persze hogy megállunk 16-18MFt körül - mondta ő)


Első meglepetés
Ekkor alá is írtuk azt a szerződést, ami az építési engedélyek és a kiviteli tervek készítésére szólt.
Ekkor jött az első meglepetés. Talán már itt gyanakodnom kellett volna! De hát a szerelem vak –mármint a dombház szerelem. S a bizalom, amit a több éves kapcsolattartás során a Balázsnak szavaztam, talán még nagyobb vaksággal sújtott.
Az építési engedélyezési tervért 340.000 Ft-ot kért el, a kiviteli tervért pedig 480.000 Ft-ot. Itt azért elkapott a csuklás. Hogyan is állja meg akkor a helyét „a közösségi elvet képviselünk” gondolat, amit oly intenzíven hangoztatott minden konferencián?

Hogy világos legyen: én egy típustervet vásároltam, amit csak (és hangsúlyozom csak) adaptálni kellett a telekre, hiszen a tervek már megvoltak. Megint egy apró megjegyzés: az általam megvásárolt típusház Br: 72nm, Nettó: 68nm. Majd matekozzatok utána (főleg a végén)! (Megjegyzés összehasonlításként: mi, Zsizsik és Moly csak hangyányival fizettünk többet egy egyedi tervezésű, háromszor ekkora házért. A Szerk.)

Mellesleg, utána lehet nézni a tervezői kamara milyen díjakat javasol egy-egy ház megtervezésére. Hát azért Balázsé jóval felülmúlja ezt.
Sajnos elhittem, hiszen a Balázs ezt is megmagyarázta: „ez egy speciális építés, speciális tervezés, speciális statikát igényel…)

Szerencsémre, csak 164.000 Ft előleget fizettem, majd amikor elkészült az építési engedélyezési terv, azt teljes összegében, 340.000 forintot kifizettem.

Közben elkészült csekély 200.000 Ft-ért a talajmechanikai vizsgálat. Sajnos csak a telekvásárlás után. Bár itt hallgattam volna, ha kaptam volna szakmai irányítást a Balázstól, hogy először végezzünk talajmechanika vizsgálatot, hogy tudjuk mennyire kell megerősíteni az alapot és ez majd mennyi plusz költséggel terheli az építkezést. Nagyon jó lett volna, ha ezt a segítséget megkapom a telekmegvásárlás előtt. De nem kaptam.
A vizsgálat kimutatta – ami egyébként látható is volt. A talaj homokos és laza. Nagyon.
Jaaa. Mit is jelent ez? Földcserét a ház alatt és megerősített beton alapzatot. Persze ezek után azonnal jelezték a Balázsék, hogy ez akár 3-4 Mft-al is megnövelheti majd a teljes ház kivitelezésének költségét.
Hááát….Igen. Mit tehetnék? Persze, hajrá előre. Ha már itt van ez a csuda telek, akkor ezen már nem akadunk le. A kb 16MFt + 3MFt talán még belefér.

S izgatottam vártam a kiviteli tervet, amelyben mindent meg kell határozni, a konnektorok helyétől kezdve, azt is hogy hová kerüljön a hűtőszekrény. Mert ugyebár az építés során ehhez konzekvensen és szigorúan tartani kell magukat – mondták ők.
Folyamatosan ígérték, (mivel kértem) a viszonylag pontos költségvetést, a kiviteli terv mellé.
Eltelt 1-1.5 hónap. Lassan készült az a kiviteli terv. Árakról senki nem beszélt.
Jaj bocs! Tévedek, mert egyszer összehívtak egy találkozót, ahol bemutatták az új embert, aki a cég élére állt. Azért mert azt, aki eddig ezeket a dolgokat intézte, kirúgták. S erről nekem rendkívül fontos volt tudnom. Hmmm……(Megjegyzés: az új tag végül nem állt a cég élére. Saját szerencsérjére és másokéra is. A Szerk.)
Az új emberünk fél füllel hallgatva a beszélgetésünket egyszer csak úgy félvállról odavetette, hogy ami az igényem, az nem áll meg, csak 25 millió körül.
Háát, biztattam magam, azért a Balázs soha nem erről beszélt.
És csak hogy tudjátok mik voltak az igényeim. Villany, víz, a kút vízét felhasználhatóvá tenni a fürdőszobában, egy alternatív szennyvíztároló- amit persze kell szippantatni, de élő baktériumos. Ja és Caleo fűtés- ami ugye elektromossággal működik, de tudtam hogy a napelemeket nem kalkulálják bele a ház árába most.
Jó lenne internetet használni, no meg be lett tervezve egy búboskemence. Még volt egy igényem, hogyha majd egyszer úgy akarom, akkor a riasztót csövezzék be a házba.
Ennyi. Mindenzt egy nagyobb panellakás méretben.


Na és akkor jött a fekete leves.

2013 szeptember vége felé megkaptam az árajánlatot. Szerintetek mennyi lett?


Br. 36.000.000 Ft.


És persze ebben az árban nincs benne a kerítés, a fedett kocsi beálló, a melléképület, a napelemek.
Azt hiszem itt sokkot kaptam.
Azt éreztem nagyon durván át lettem verve. 16-18Mft-ból hogy lett 2-3 hónap leforgása alatt (a telek megvételének időpontjától) pont a duplája?????
Ezt magyarázzátok meg nekem?

Az ő válaszaik:
 Talajcsere
 Nem alkalmas a föld. Szállítani kell a földtéglát. – a talajcserét elfogadom, a megerősített alapzatot is. No, de aki utánajár a földtéglának tudja, hogy az előállítási költsége kb 110Ft/db, és ha erre rájön a szállítás költsége, mert mondjuk nem alkalmas a talaj, akkor is kb ugyanott vagyunk, mint a rendes építési anyagoknál. Pl.: tégla. (Megjegyzés: marhaság. Nekünk is szállítani kellett a téglát. A Szerk.)
 Műszaki tartalom- milyen műszaki tartalom???- kérdeztem én.
Konkrétumokat azóta sem láttam. A további egyeztetések során is csak olyan táblázatot láttam ahová fel van írva egy nagy kategória (Pl: szerkezetkész ház), s mellé rendelve egy összeg. Részletek sehol.
Hát köszii!!! Én ezt nem tekintem pontos elszámolásnak és precíz árkalkulációnak. Bár lehet, hogy volt nekik ilyen, csak azt sosem láttam.

Persze a beszélgetésünk során, amikor megpróbálták ártatlan szemekkel eladni nekem a 36 misit, akkor a kérdésemre, hogy lett ez ennyi- a válasz: a Sanyi, a volt kollégánk, akit már kirúgtunk, mindig ő tervezte az árat.
Újra köszönet a válaszért!
Balázs, te nem voltál ott? Nem egy céget képviseltetek???

Hazamentem. Először is sírtam. Nem tudok, és nem is akarok ennyi pénzt kifizetni. Aztán elkezdtem végiggondolni: Mi van? Hogy jutottunk ide?

Jeleztem feléjük, hogy ez így nem megy. Gondolkozzanak ők is, hogy hogyan lehetne csökkenteni a költségeket.
És jöttek a javaslatok:
 Majd csak egy szobát csinálunk meg, a többit később. – Szerintetek ez reális költségcsökkentés???
 Kivesszük a riasztót – aminek csak a becsövezését kértem.
 Csökkentjük a műszaki tartalmat- Mit??? Mit csökkentünk azon, hogy minden szobában van 1-2 konnektor, meg lámpatest kiállás. Bár nem értek hozzá és lehet, hogy sokkal több mindent tartalmaz, de ez soha nem lett elmagyarázva nekem.
 Fűtsek vaskályhával- ja, egy 22-25 milliós házban fűtsek vaskályhával, mert ennyi lett az új ár.

Szóval egy hét leforgása alatt, amikor jeleztem, hogy nem fogadom el a 36 Mft-ot hirtelen lett először 25, majd az azt követő héten 22.


Szerintetek???? Min tudtak csökkenteni, hirtelen 14 Mft-ot? De itt is volt ám magyarázat. Balázs azt mondta: „elszámoltam magam”.
Ezek után, hogy bízzak meg bennük?
A válaszom egyszerű: SEHOGY!!!


Végkifejlet
Elmondtam a Balázséknak, hogy nem bízom bennük tovább, hogy úgy érzem átvágtak. Nem hiszem el a szakértelmüket. A telket miattuk vettem meg (hisz akkor megbeszéltük szóban a ház árát) és ha én ezt az új árat anno tudom, akkor soha nem vágok bele ebbe a projektbe, még a telekvásárlásba sem. Nem indulok útnak. Nem adom el a saját házam…..
Élő ház ide, Élő ház oda, tombolhat a szerelem, akkor sem indulok neki, hisz látom a saját anyagi kereteimet.
Szóval szó szerint átvágtak!


Nézzük csak mit is ír a jog?
A kezdeti ártárgyalásnál szóban megajánlott 16MFt. Ha ők építettek már házat tudniuk kellett volna mennyiből jön ki körülbelül. Ha nem építettek, de így adták el magukat egyrészt inkompetencia, másrészt átverés, harmadrészt nem szép dolog egy emberre kenni (Sanyira) a dolgot, hiszen ők egy cég voltak, s vállalniuk kell a felelősséget.
Ha mégis van szakmaiság, a kezdeti árajánlat esetén felmerülhet a megtévesztés gyanúja.
Mivel az ő előzetes árkalkulációjuk alapján vásároltam meg a telket és indítottam el az egész projektet a végleges ár (36Mft) tekinthető talán Biztatási kárnak????
Minek tekinthető akkor ez? Megtévesztés, Biztatási kár, Átverés…????
Ki – ki döntse el saját maga.


A történet még nem ért véget. Hisz van egy élő szerződésem, amely a kiviteli tervre szól. Viszont ezt nem szeretném átvenni, hisz olyan árat kalkuláltak amelyről soha nem volt szó. Kíváncsian várom, hogyan reagálnak, hogyan lépnek fel velem szemben. Követeléssel vagy saját hibáik és tévedéseiket beismerve felelősséggel??

Ígérem megírom!




Közben találkoztam a Zsizsik és Molyal. Régen is olvastam a blogjukat, csak az utóbbi pár hónapban, mióta én is aktívan belevágtam a telekvásárlás, tervezés folyamatába már nem. SAJNOS!!!! – ezt kell hogy mondjam.
Ők voltak olyan kedvesek, hogy megmutatták az Élő Házak által tervezett és kivitelezett házukat. Döbbenetes. Nem vagyok szakértő, de a látvány magáért beszélt. Vizes, repedezett falak, önálló életet élő kupolák… - és még sorolhatnám, de ezt úgy is tudjátok az Eszterék blogjából.


Most hogy elolvastátok a történetemet, matekozhattok. Mennyi a ház ára, mekkora a négyzetmétere, s ez mennyiből jönne ki, és milyen komfortfokozattal. Hmmmm… Bizony, bizony. Izgalmas számokat fogtok kapni négyzetméterárként...

Gondolkozhattok és mérlegelhetitek az Élő Házak Kft. áldásos tevékenységét.
Senkit sem szeretnék megbántani! Csak a tényeket írtam le, valamint a saját személyes valóságomat, amit megéltem velük.

Még egy "apróság": az Élő Házak Kft. jelenleg nem tud felmutatni olyan dombházat, amit ők terveztek és egyben kiviteleztek volna. Egyedül a Zsizsik és Moly lett volna az - ami, mint tudjuk már nem az Élő Házak kompetenciája.
Illetve elindult Bánkon és Mogyoródon. Bár legjobb tudomásom szerint ott még csak az alapok vannak avagy nincsenek meg, hasonló elszámolási problémák miatt, mint Zsizsik és Molynál.
No meg az enyém lett volna…..
De hát ott LETT az a fránya VOLNA…
Ezek után joggal merül fel bennem a kérdés, hogy nem-e ugyanezt kezdték el velem is eljátszani, már a legelején?
A probléma nem a dombházzal, mint ideológiával van, hanem azzal a hozzáállással, amit ők ebben működtetnek. Remélem, nem sokáig!

A bizalomnak ára van - mondja a magyar közmondás.
Az én bizalmamnak közel 4MFt-os ára lett.
(a feleslegesen megvásárolt telek, kiásatott kút, kifizetett engedélyek, tervek, illetékek..)
ha csak pénzre fordítjuk, a többiről nem is beszélve.

Köszönöm, hogy elolvastátok soraimat!
A tanulságaimat leszűrtem. Talán nektek is tudtam segíteni, hogy ne essetek bele az Élő Házak (és azok tulajdonosai) valamint az Öko-buborék csapdájába, vagy olyan gödörbe, ami ezen az úton előttetek áll.
Sok sikert a további útkereséshez és megvalósításhoz!

Ha bármi kérdésetek van, írjatok ide, a Zsizsik és Moly blogra, és örömmel válaszolok rájuk.



Sziasztok!
Csilla "

2013. október 10., csütörtök

Kupolamentés

Múlt hét óta mindenki a kupolákon dolgozik. Akkor nagy lendülettel indultak neki a fiúk, de néhány nap után megült mindenkit egy erős érzés azzal kapcsolatban, hogy vajon mire is vállalkoztak...A kupolák külső rétegeit visszabontani egy ideig könnyű munka volt. Főleg a kupolahátak felső részén, ahol egész évben ki volt téve az időjárás viszontagságainak, földfedés nélkül. Ezt a téglák nem nagyon szerették, szépen lassan fellazult szerkezettel próbálták még mindig tartani a házat. Ezeket kibontani olyan érzés volt, mint amikor a frissen felásott laza földet akarja az ember vésővel kivájni valahonnan. Szerkezeti szilárdság = nulla.
A bajom nem is ez. Az sem, hogy annyi esze senkinek nem volt az Élő Házaknál, hogy felfogják, az a szerkezet, amit csak egy réteg bentonittal lefedve otthagynak egy egész télen át ebek harmincadjára - állagmegóvás? mi az? - azt szépen lassan meg fogja enni a pára...A baj az, hogy ők ezt a szerkezetet akarták visszatakarni bentonittal és földdel úgy, hogy helyenként még a régi bentonitot is rajta akarták hagyni, mondván, ha már rajta van, minek levenni? Mondjuk azért, hogy látszódjanak a szerkezeti hibák.
Amikor ezt mi végre megtettük, ez a látvány tárult a szemünk elé. A betonbordák közti egyik kupolaszirom teljesen elválva beroskadt, csak az alatta lévő falazat tartotta. A szakértők meg vakarták a fejüket, hogy a mi túrótól repedezett meg belül a falazat...hát ettől. Ez csak egy kupola volt, amit kinyitottunk, az ott eluralkodott érzéseket nem szeretném szavakba önteni. Nagyjából úgy állt mindenki efölött, mint egy sírgödör felett, amibe már láttam lelki szemeim előtt, ahogyan a szakértők a házat behantolják...Az első sokk után, maradtunk az időigényesebb, bár biztonságos megoldásnál. Ez azt jelentette, hogy a betonbordák közül kivesszük a betétrészeket, amiket mi szirmoknak hívunk. Ezeket bevasaljuk, bebetonozzuk, így kapunk újra egy stabil szerkezetet. Nagyon nagy munka...Ezen dolgozunk most. Az idő kegyes hozzánk, bár én így is állandóan a radarképet figyelem, éjjel reflexszerűen pattan ki a szemem, amikor az albérletünk tetőablakán meghallom az esőcseppek kopogását...Csak a jóidőben bízhatunk.
Az Élő Házak Kft., mint olyan sem szakmailag, sem emberileg nem tart ott, hogy ennek a helyrehozatalát el tudta volna végezni, ők hirtelen megtanultak dombházat építeni, de alapvető kivitelezési kérdéskörökről bátran kimondom: fogalmuk sincs. Minél többet dolgoznak nálunk Csabiék, annál inkább látom, mennyire megvezettek minket abban, hogy ezt ők meg tudják csinálni. A háttáérapparátusuk nem működik, gyakorlatilag egyenként is életképtelenek, csapatba verődve viszont ez már komoly veszélyességi mértékekkel bír. Hálás vagyok az Életnek, hogy legalább az utolsó pillanatban volt annyi erőnk, hogy azt mondjuk, kiszállunk abból a körhintából, amibe azt gondolták, hogy még bele tudnak minket ültetni...
Elkalandoztam...kupolák. Napsütéses napok jöttek, szépen haladtunk a szirmok kibontásával a "tetőn", az oldalsó szirmokra még nem szívesen gondoltak a fiúk. Hogy miért? Mert óriásiak...
Mostanra azonban már azokat is kibontották, a vasalásuk folyik. Napsütés, napsütés...
Az alábbi képekben talán jobban érzékelhető, hogy milyen munkában vagyunk, bár igazán ezt azok tudják, akik személyesen is látták.

A szirmok bontása. Csak véső és kalapács, minden téglát egyenként kellett kivenni. Még az ütések iránya is számított, hiszen az alsó kupolarétegnek érintetlennek kellett maradnia...

Ekkora, helyenként nagyobb a két kupolaréteg közti elválás.

A fenti kis méretű szirmok bontása. A java csak ezután jött...

A vasalás. Még női szemmel is szép munka.

Jól látszik a repedés, ahogyan a betonbordától elvált a téglaréteg. Ez mindenhol ilyen volt.

Itt a nagy szirmok még nincsenek kitakarva. Folyamatosan védeni kell, hogy véletlenül se kapjunk
most esőt. Semennyit.

És kibontva, illetve már félig kész szigeteléssel és vasalással. Borzasztóan nehéz munka volt. És még hátravan a betonozás. Az sem lesz egyszerű...








2013. szeptember 29., vasárnap

Mert él...

...amikor a ház tervezési fázisban volt még, amikor a telken még csak fű, fa és virág volt, a hely már akkor is élt. Kinek hite szerinti elképzelésére bízom, hogyan, de tagadhatatlanul volt valami azon a helyen, ahol aztán a ház felépült. Olyan erő, amely egyszerre volt lágy és kemény, engedékeny, mégis ellentmodást nem tűrő, szeretettel teli, mégis határmezsgyét húzó azok számára, akik nem érzékelték annak minőségét, azt az áramlást, ami ott táncát lejtette. Mint ahogyan akkor még mi sem igazán...
Túl az elmúlt 2 éven, amióta elindult a folyamat, nap, mint nap tapasztaltuk, hogy egy önálló létezés erejével mutat utat ott valami, ami a mi tudatunk számára oly nehézkesen befogadható. Érzékeink azok, amelyek így vagy úgy segítenek abban, hogy pillanatokra megérkezzen felismerése annak, hogy az ott élő lüktetés szövedékében létezünk, amióta csak életre hívtuk a házat.
Létezése olyan, mint egy letétemény, deklarációja mindannak, ami ebben képviselhető és képviselni kellett volna, megnyilvánulása mindannak, amit ember tanításként csak kaphat élete során. Ha akarta, állt rendületlenül, ha akarta összedőlt, elengedve, letépve magáról mindazt, amit feleslegesen aggattak rá. Minden energia, ami ennek nem megértéséből fakadt, így vagy úgy pusztítva mutatta meg magát. A tanítások nem megértése, az álspiritualitás, az egók gőgje és arroganciája gyengítette és omlasztotta a rendszereit, viharként tépázva szerkezetét - és mégis állta. Hiszem azt, hogy állni akar. Most is. Mindegy, hogy bedőlt-e a műhely, mindegy, hogy meg kell-e erősíteni a kupolákat - rendben lesz.
Nehezen felfogható, hogy az ott élő létezés erősebb mindannyiunknál, tisztább értékeket hordoz bárki által felállított és vélt helyes értékrendeknél. Ő csak VAN.
Mint ahogyan mindannyiunknak egy egyszerű látásmódot kellene magáévá tennie. A megfelelni vágyás helyett saját bensőnk igazsága és hite szerint élni, cselekedni. Tetteink mozgatórugója legyen az igazzá válás a latolgatás és játszmázás helyett.
Sokat tanít nekünk a ház és mindaz, amit képvisel ebben a világban. Minden nap döbbenünk rá, még meg nem értett igazságokra, melyek egyre inkább erősítenek bennünket - ezáltal őt is.
Félelmeink és reménykedéseink helyett bizonyosság van bennünk. Bizonyosság, amely elvehetetlen. Túl a falakon, habarcson, beton és vas keverékén, életre hívtunk valamit, amiben magunkat tanuljuk meg elfogadni...

Ne jók legyünk, hanem igazak. 


2013. szeptember 25., szerda

Így is lehet...bentonit mint kontrasztanyag

Sok felfedezésen vagyunk túl. Az egyik ilyen az, hogy normálisan is lehet dolgozni. Megfelelő irányítással - értsd ezalatt a szakmai útmutatásokat - nagyszerű részeredmények érhetőek el és ez, ezen a házon igen látványos vizuális effekteket produkál.
Ezek hiányában is igen kiugró eredmények érhetőek el - nyilvánvalóan mínuszban. Ezekhez sokat hozzáfűzni nem lehet és nem is érdemes, magukért beszélnek azok a dolgok, amik kiderültek. A vizuális élményt azonban senkitől sem szeretném elvenni, ezért hoztam megmutatni néhány fotót arról, hogy milyen volt és milyen lett. Egy időben terveztem, hogy csinálok egy előtte és utána rovatot is, de annyira sok ilyen jellegű téma van, hogy nem szeretném vele elárasztani az oldalt. Csak a legkirívóbbakat fogom megmutatni, kezdésnek a ház szigetelése is megteszi - az egyik legnagyobb falat.
Köztudottan bentonit szőnyeg a vízszigetelés, ami sokakból még mindig kétkedést vált ki, de hát valakinek mindig meg kell tennie az első lépést a tapasztalás felé vezető úton. Botladozunk.

Földleszedés után, még az előzőleg rátett bentonit szőnyeggel



Lábazati szigetelés félkész folyóka rendszerrel, itt még drén nélkül


És a kész renszer, 2-3 réteg bentonit, plusz gyökérfogó geotextillel karöltve


Olyan ez most, mint egy jó meleg kabát. Tetején még a régi réteg.
A különbség szemmel látható...

Jelenleg a régi réteg bentonit csak a kupolák védelme miatt van még fenn, amíg dűlőre jutunk velük. Innen nézve egyszerű kontrasztanyagként funkcionál a fényképeken, másra ugyanis nem nagyon volt jó az, ahogyan azt annak idején felapplikálták...


A kivitelezői szakma karikatúrái

Nagyjából ezzel lehetne jellemezni azokat a sokkhatásokat, amikkel naponta szembesülünk, miközben a házon próbálunk előre jutni. Az Élő Házak által hátrahagyott kivitelezést helyrehozni valóban olyan, mit sz@rból várat építeni, de ez most azt gondolom többszörösen új értelmet nyer. A hibák még most is naponta köszönnek vissza a házon, Xanax-közeli állapotba taszítva az ott tevékenykedő munkaerőt. A szépen eltervezett munkafolyamatok egy csapásra omlanak össze egy-egy újonnan feltárt sarok vagy ív szemrevételezésekor, improvizálásra késztetve mindenkit, folyamatos csúszásba kényszerítve minket.
Ezek az anomáliák már az első naptól jelen voltak, nem is csoda, ha mostanra a fiúknak kicsit inába szállt a bátorsága. A munka, amit nekik kell rendesen elvégezni, egyébként is embert és találékonyságot próbáló dolog, most látjuk csak, hogy mennyire kókler munkát is végzett az előző csapat, miközben lövésük nem volt arról, valójában mit is csinálnak, csak ahirtelen azt hitték, megtanultak dombházat építeni, miközben a kivitelezés, mint olyan csak indigós lenyomatként szerepelt a szótárukban...
Az Élő Házak felmenőit még most is naponta emlegetjük fennhangon, babérkoszorús tervezőnk is csak addig jeleskedik, amíg asztalnál ül,  az építési területet inkább messze el kellene kerülnie - bár a mostani helyzetben én inkább néhány szezon uborkabetakarítást javasolnék neki, nagyszabású, világmegváltó dombháztervezés helyett.
Valahogy ez már nem arról szól, hogy mennyi pénz és idő ment veszendőbe, hanem arról, hogy olyan hozzá nem értésről, barbárságról és önhitt szakmai arroganciáról tettek mind tanúbizonyságot, ami nem megengedhető. Igen üdvös lenne, ha képesek lennének meglátni azt a szarkupacot, amit kivitelezés címén maguk mögött hagytak, ahelyett, hogy még mindig felettünk köröznek, mint a keselyűk...
Ez persze, csak magánvélemény, amivel azonban nem vagyok egyedül. Jónéhány valódi szakmabeli osztja ugyanezen nézetemet, és csak remélni tudom, hogy az Élet egyensúlyba billenti a befektetett dolgokat. Ki mint vet úgy arat-címmel. Ez ránk is igaz. Az, hogy nem értünk a kivitelezéshez, még nem jelenti azt, hogy alapvető hibákat elnézünk, amik ordítottak a házon, csak azért, mert nagyon meg tudták magyarázni. Az egyetlen felróható tétel a mi oldalunkon az, hogy nem nyitottuk ki előbb a szemünket, mert komolyan elhittük, hogy ezt más nem tudja megcsinálni.


Ez igaz is. Ezt a munkát más tényleg nem tudja megcsinálni.
Csak jobban lehet...

2013. szeptember 19., csütörtök

Kupolák vs. szakértelem

Akik követik az eseményeket, már tudják, hogy jó ideje bajlódunk azzal, hogy nem tudunk felülről lefelé haladni. Ahhoz, hogy végre vissza tudjuk tölteni földdel a házat, a vízszigetelés cseréjére van szükség. Ezt pedig akkor tudjuk megejteni végleg, ha a kupolák javításra kerülnek.
S, hogy miért is nem történt ez még meg?

Messziről indul a történet...hol volt, hol nem volt, volt egyszer a sokat emlegetett "szakértelem", nevezetesen jó sok félelemmel megtömött, zöldfülű építész. Ifjonti viháncolásai, most rendre visszaköszönnek ezen a házon, Élő Házat akart építeni, hát megkapta. A betervezett kupolák falazata egy rétegű 30-as falazat, amivel semmi gond nem lett volna az égegyadta világon.
De nem...babérkoszorús tervezőnk lelki szemei előtt már földrengések sorozata, bombázások rengései és nagymélységi bányásztevékenység robbantásaiból eredő, rettentő erejű rengések képei futottak végig, nincs mese, betonbordákat bele! Mit nekünk Berhida... (A Magyarországon egyébként feljegyzett eddigi legerősebb magnitúdójú földrengés 6,3-as erősségű volt, Komáromban, 1763. június 28-án történt, jelentős károkat okozva épületekben és emberéletben egyaránt.) Javítás: Egy nagyon kedves olvasónk hívta fel a figyelmemet az EUROCODE 8 szabványra, ami ezeket a bordákat illeti, kellenek. Csak azért, hogy ne bántsam Balázst jobban, mint amennyi jár neki... :-)
Ezzel még mindig nem lett volna baj, bár én egy hétig küzdöttem vele és sokat emlegetett statikusunkkal, Marokházi Gáborral, hogy ezek ne kerüljenek bele, mert női megérzéstől vezérelve éreztem, hogy sosem fog együtt dolgozni a beton a földtéglával. Gábor volt az, aki egyébként a kisműhely dongaboltozata alól kivetette a koszorú már kész zsaluzatát - mondván, az minek - pusztán szakmai villongások miatt. Még jó, hogy ez aztán vissza lett rakva...tehát, ez a két, önmagától jelentős mértékben távol létező egyed úgy döntött, miért is ne lehetne másként felrakni azokat a kupolákat, kísérletezzünk-itt-mindent-lehet...
Így történt, hogy a kupolákat egy masszív 30-as réteg helyett, két 15-ösből rakták fel. A matek nem egyenlő a statikával, nevezetesen egy 30-as kupola sosem lesz olyan erős, mint két különálló 15-ös rétegből felrakott falazat. Nem baaaj. Csináljuk azt, hogy a külső rétegbe beletornásszuk valahogy a betonbordákat, amiket valahogy belevasalunk a koszorúba, opeion gyűrű, azt szevasz, jó lesz. Hogy erre készültek-e valaha megfelelő számítások, nem tudni, mert most, amikor kellettek, valahogy furcsa mód sokáig tartott, mire eljutottak hozzánk...Az, hogy erre a megfelelő tervmódosítás sincs meg, már nem meglepő.

Felrakták. Különben nagyon érdekes volt, ahogyan készült, de ettől még nem lett jobb.
Azzal ugyanis egyik balga sem számolt a nagy rohanás közepette, hogy a falazóanyag, nevezetesen földtégla fedőnevű, kis szakértelemmel felhasznált, 3 dimenziós tárgy nem teljesen kiszáradva került beépítésre. Zsugorodás? Mi az?
Befalazták, felrakták a kupolákat, gyors vakolás és várták a csodát.
Megtörtént. Először csak a vakolatot kellett az egész házban leverni. Aztán a nyár legnagyobb melegében, amikor minden kiszáradt, arra lettünk figyelmesek, hogy valahogy frcsán néznek ki a kupolák. Egyszerűen annyi történt, hogy a száradás következtében kialakult zsugorodás miatt, a két fefalazott réteg elvált egymástól. Ez még hagyján. Nem csak egymástól vált el, hanem a betonbordáktól is, bár ott szerencsére sokat mozogni nem tudott. Tehát volt egy jó néhány külön viselkedő szerkezeti egységre esett kupolánk. Helyesbítek, nem egy, hanem nyolc. Sallala...
Egyszerű szemléltető ábra arról, amilyen lehetett volna és amilyen lett...
Ekkor még nem tudtuk, hogy mekkora a sz@r, ez volt az a pont, ahol kihívtuk az igazságügyi szakértőt, érdekes módon, rajtunk kívűl senki tartotta fontosnak a hibák felülvizsgálatát, jó-lesz-az-levakoljuk-nemlátszik-majd...
Statikusokat kellett bevonni a további vizsgálatokba, ami odáig jutott, hogy a végén Volkai János Úr jött el hozzánk személyesen, hogy megoldást találjunk. Amikor első alkalommal kinn volt, nem sok jóval bíztatott és tekintettel arra az aprócska tényre, hogy sem a régi statikusnak nevezett barbártól, sem üveges tekintetű építészünktől megfelelő anyag nem állt rendelkezésünkre a kivitelezést és számításokat illetően, elég morcos hangulatban telt a szemle.

A következőre legalább már Balázst és Gergőt is ki tudtam hívni, az ő elmondásaik és ott bemutatott tervek szerint, szerencsére akkora baj nincs, hogy bontáson kelljen gondolkodni, de a vihar még nem múlt el.
További számítások kellenek a rárakott föld mennyiségét illetően és be kell tervezni a ház két oldalára két olyan földlefutást megfogó támfalat, amit már tavaly hiányoltunk, de csak vállvonogatást és néhány akácrönk letűzdelésének ötletét kaptuk válaszul. Ehhez képest most kiderült, hogy komplett statikiai fejezet kellene, hogy készüljön rá ahhoz, hogy jó legyen.

Komolyan mondom, néha elgondolkodom, hogy egyáltalán áll a ház, de azon még inkább, hogyan akarnak ezek bármin tovább dolgozni?

A kérdés költői.

2013. augusztus 30., péntek

Hol tartunk most?

A néhány hete kialakult helyzet, miszerint az Élő Házak Kft. erősen legyengült állapotban kipenderült az építkezésről, sokak számára ismert. Azóta azonban eltelt 3 hét. Ezalatt nagyon sok minden történt velünk, az építkezésen és úgy egyébként.
Azóta túl vagyunk végre az augusztusi szabadságolásokon és végre hamarosan megszületik az igazságügyi szakértői szakvélemény. Várunk arra is, hogy a statikus kolléga elkészüljön a kupolák megerősítésére vonatkozó számításokkal és tervekkel - hamarosan ez is meglesz. Közben gőzerővel dolgozik kis csapatunk, hogy amíg tart a jó idő, minél előrébb jussunk a házon kívül.
Időrendben azonban nem szaladnék ennyire előre. Kezdjük 3 héttel ezelőtt...
Élő Házak Kft. balra el.
És végre eljött a nagy nap: folytatódott a munka.
Ez a kis műhely rész tovább bontását és a romok eltakarítását jelentette, hogy az újjáépítéshez szükséges
Újjáépítés előtt...
 terep tiszta legyen. Bármennyire is hihetetlen volt számunkra, de a műszaki vezetővel történt egyeztetés után, az új műhely úgy nőtt ki a földből, mint a gomba. Ez az alkalmazott falazóelemek tekintetében nyilván érthető, hiszen, a műhely teljes falazata a koszorúig most zsalukőből készült el. Tekintettel arra, hogy a műhely végén álló félgömbkupola pincerész elég viseletes volt, olyan szerkezethez kellett "hozzávarrni", ami biztonsággal meg tudja fogni és védeni, megfelelő támaszt nyújtva neki - mert visszabontani azt már nem tudtuk és nem is akartuk. Ugyanez történt  a kis átjáróval, aminek nagyjából úgy kell funkcionálnia, mint mint Dávidnak két Góliát között. Egy szó, mint száz, megmentő
....és után.
csapatunk egy jól összeszokott, nagy hatásfokkal működő egység. Ők voltak azok, akik egyébként a ház emeleti részénél bekapcsolódtak a falazásba, tehát tudták, hogy mivel is állnak szemben. Ők voltak azok, akik miután lassan körvonalazódott a kép az Élő Házak Kft-vel kapcsolatban, úgy döntöttek, eljönnek hozzánk befejezni a házat, amiért minden nap hálát adunk...

Ahogy haladtak a pincerésszel, közben folyt a drénrendszer illetve  a lábazati szigetelés előkészítése is. Mert ugye nekünk igazából olyanunk nem volt. Vicces, nem? A drénrendszer sem igazán működött.
 Így hát kikapták a régi drénrendszert, és elkezdték előkészíteni az új alapjait. Ez egy hosszas eszmefutattás után, folyóka kialakításával és dréncsővel kombinált rendszer, ami alatt 120 cm magasságig több rétegű bitumenes lemez került fel a falra. Igazi sziszifuszi meló volt...Viszont bitangul zár a víz ellen és tekintettel arra, hogy ennek a háznak az egyik fontos pontja a lábazati rész, az mindenképpen igényel ekkora védelmet.
A napokig tartó bitumen pörzsölés senkinek sem volt kedvence, viszont jól érezhetően lélegzett fel a ház ettől a megoldástól. Nem bocsátkoznék évődésbe azzal kapcsolatban, hogy ugyanezt a munkát az előző cég, miért nem ilyen hatásfokkal és minőséggel végezte el. A lehetőség nekik is adott volt. Nem éltek vele.
Idáig jutottunk. 17 munkanap alatt. Végre újra áll a pince és kész a drénrendszer alapja, alászigetelve. Szerintem jók vagyunk. Ezután azonban lesz egy nagyon kényes és érzékeny fázis, ez pedig a kupolák megerősítése. Ez azt jelenti, hogy kell 1 napsütéses hét, amikor ki kell nyitnunk a kupolákat, levenni a vízszigetelést, megcsinálni a megerősítést és vissza kell zárni. Mindezt úgy, hogy nagy eső ne kapjon el minket...Küldjetek nekünk továbbra is jó időt, napsütést és esőmentes napokat! Nagyon jól jön!
Köszönjük! :-)


2013. augusztus 28., szerda

Bemutatkozunk - avagy ki is az a Zsizsik és Moly?

Régóta írjuk már ezt a naplót. Eredetileg a terv az volt, hogy azoknak nyújtunk segítséget, akik sok kérdéssel a fejükben viseltetnek a dombház-kérdés iránt. Hogy itt válaszokat kaphassanak. Aztán ahogyan telt múlt az idő, ez megváltozott. Sok mindenen mentünk át mi is, azóta a blog már kétszer indult újra a nulláról, mégis újra és újra visszatérnek olyan emberek, akiket személyesen ugyan nem ismerünk, de mégis velünk vannak a térben, ahogyan a körülöttünk zajló események történéseit időről-időre begépelgetem.

Eljött az idő hát, hogy kidugjuk az orrunkat a semmitmondó cikkek mögül. Inkább gesztusként azok felé, akik oly régóta velünk vannak és azok felé, akik majd a jövőben is velünk tartanak.

Ki is az a Zsizsik és Moly? 


Sokan kérdezitek, hogy miért ez lett a neve? Ennek története még 2011 őszére nyúlik vissza, amikor a blog elindult. Akkoriban több blogom is futott, főzögettem itt-ott, a blogírás így nem volt idegen. Arra gondoltunk, miért ne önthetnénk naplóba a házépítés történetét? Leültem egy szürke napon és kinyitottam a Blogger felüleltét. Kellett egy név. Valami, ami kellőképpen szürreális ahhoz, hogy könnyen megjegyezhető legyen - bár utólag átgondolva, ez azért feltételezett némi rendszertani ismeretet...(például azóta találtam a blogstatisztikában olyan ránk keresést, hogy "pattogó bogár és moly"...no igen. Annyit legalább tudott, hogy a zsizsik pattog.)
Épp előtte olvastam egy gasztroblogon egy kenyérsütős receptet, aminek a címe a következő volt: "Repül a moly, pattog a zsizsik"
Tudtam, hogy megvan. Begépeltem és innentől indult útjára az oldal.

A szereposztás a következő:

Zsizsik szerepében jómagam, becsületes nevemen Eszter.
Kardoskodó feleség, aki néha pattog, mint a
zsizsik. Ez sokaknak nem tetszik, főleg az utóbbi időben a csapat néhány tagjának feküdte meg a gyomrát a szókimondásom. Igen sajátos megnyilvánulásaim vannak azzal kapcsolatban, ha valaki idióta, és ez az idiótaság az utóbbi 2 hónapban igen rendszeressé vált  a csapat elméleti és gyakrolati síkon fokozattan gyengébbik felétől. Egyébként kenyérre lehet kenni.
Jelenleg a ház építésével illetve a hátrahagyott "szemét" eltakarításával foglalkozom. Ez napi szintű elfoglaltság, kis hazánk Hegyeshalomtól Biharkeresztesig tartó határain belül, néha azon kívül száguldozom. 
Előtte éveken át gasztroblogot írtam, de ez mostanra már nincs meg. Jelenleg drótékszereket készítek ásványokból, fotózom hobbistaként és azon a 3600 négyzetméteren garázdálkodom, ami most ugyan építési terület, de egyszer majd a kertünk lesz. 

Moly szerepében kedvesem, férjem, becsületes nevén Achi.
Rendkívüli türelemmel megáldott, csendes,
szeretetre méltó ember ő, aki egyetemes szeretettel viseltetik zsizsikségem mindenféle megnyilvánulásáért. Ő az, aki az építkezés során mindig a háttérben volt. Mostanáig. Nincs mese, belőle is ki lehet hozni az állatot, a Balázzsal folytatott sokdecibeles csevej során nyakán kidagadó erek ténye még őt is meglepte egy kicsit. Egyébként elméleti munkát végző ember, zseniális problémamegoldással és megvalósító képességgel rendelkezik. Németországból költözött ide, most már néhány éve itthon élünk. Azt szokta mondani, hogy ő csak földrajzilag német, valahogyan a kinti klímát, bármennyire is ott született, nehezebben viselte. Szeret itt élni, minden nehézség ellenére, Magyarország a szíve csücske. Hobbija az aikido, az íjkészítés és 7 nyelven beszél. Ezek között van a japán, a magyarral még küzd.

Így vagyunk, mi kettecskén kis családunkban jelenleg, a létszám bővítése folyamatban.


Ehhez Lepke kutya még mindenképpen hozzá tartozik, asszisztál nagy erőkkel életünk minden együtt töltöttpercéhez. Ő egy menhelyről elhozott négylábú. A sztori a szokásos: 3 hónaposan egy út szélére kitették, menhely, mi pedig befogadtuk, hazahoztuk. Azóta velünk van, ahogyan egy kedves barátom mondaná: tépőzáras - véletlenül sem lehet elveszíteni. Ez alól kivételt képez a macska és/vagy szarvas kergetése a szemközti réten, de abból is rövid időn belül visszatér, jelentős mennyiségű bogánccsal a  szőrében - mindenhol. 




Ezzel a cikkel kicsit köszönetet szerettünk volna mondani mindazoknak, akik ezekben a nehéz időkben támogatnak minket, bíztatnak, látva a nehézségeket. Köszönjük a sok kedvességet, drukkolást, nagyon sok erőt adtok nekünk!



Eszter és Achi 




2013. augusztus 10., szombat

Egy álom - és az ébredés

Ismét sokáig hallgattunk.
Ennek oka a kialakult, aztán mostanra viszonylag stabilizálódott helyzet.
Mint oly sok építkezés, ez is tanulságok tárházával szolgál mind a Megrendelői, mind pedig a Kivitelezői oldalon. Beláttatja, hogy mindaz, amiről mindeki azt gondolta, hogy tudja - nem létezik. Vagy nem tudja. Vagy nem úgy.
Röviden és velősen: a házat kivitelező csapat, az Élő Házak Kft. financiális problémák miatt házon belül egymás torkának ugrott és beszüntette az építkezést. Tették ezt még július elején. Mi is megrendültünk, két okból is: a befektetett bizalom mérhetően mínuszba ugrott, majd ezután egy kérdés merült fel bennünk, mégpedig, hogy ki és hogyan fogja befejezni a házat?
Tudott tény volt, hogy a februári káresemény sok jót nem hozott. Olyannyira, hogy aztán kiderült, a biztosítójuk nem fizet, tehát az a laza tizenmilliós kár, ami a házon keletkezett, tulajdonképpen arra volt jó, hogy a földdel tegye egyenlővé a csapatot, különös tekintettel a berkeken belül dúló tisztázatlan költségvetési körülményekre.
A baj mégsem ez volt.
Még csak az sem, hogy mint utóbb kiderült, rosszul kötötték meg a biztosítást - ezért nem fizetett a biztosító.
Még csak az sem, hogy valahogy az egymás torkának esés közben már hirtelen elfelejtődött az, hogy mind részesei voltak annak, hogy ez a helyzet idáig jutott.

A baj ott volt, hogy tették ezt minősíthetetlenül velünk az igazságtétel zászlaja alatt. Ez volt az ultimátumok, sarokba szorítások, a vergődések ideje, amiben egyetlen dolog mutatkozott meg igazán: ki az, aki egy válságos helyzetben a félelmei mellett még ember tud maradni és emberként kezeli a vele szemben állót?
Megmutatták.
Nem kértünk belőle. Sok töketlenkedést láttunk tőlük az elmúlt másfél évben, amit igyekeztek elfelejteni és valahogy olyan sajátos nézőpontból közelítették meg ezt a dolgot, hogy a látásmódjuk igen szelektívvé vált - következésképp a meggyőződéseik olyan irányba vitték őket, ami messze volt minden emberi és szakmai mezsgyétől. És nem a jó irányban...
És itt áljunk meg egy pillanatra, vegyük most sorra azok névsorát nyíltan, akik ebben emberileg és/vagy szakmailag elvéreztek:

Rengei Sándor - önjelölt "szellemi vezető", akit mindenki birkaként követett (jó ideig mi is), Ő pedig elvakultsága és hozzá nem értése okán igen izgalmas helyzetek elé állított mindenkit...pénzek, huss! Az általa kreált átláthatatlan rendszereknek nem csak mi voltunk az áldozatai.

Válóczy Balázs - okleveles építész, ok nélkül sokra tartott fiatalember, akinek az építkezés csak indigós lenyomatként szerepel a tapasztalati szótárában, terveznie sem lenne feltétlenül szabad. 

Marokházi Gábor - statikus tervező, aki csak szeretne ilyen házakat építeni, de közben egy normális számítást nem képes kiadni a kezéből. Neki és Balázsnak köszönhetően dőlt romba a pince és miattuk kellett 8 kupolát kijavítanunk. Messze kerülendő.

Deák Csaba - nem tudjuk honnan jött és hová tart, szebb jövő reményében csapódott a csapathoz, aztán a nagy hitalapú igazságtétel alatt megbúvó zsarolgatásai közepette ő is elmulasztott a mandalája közepén maradni.

Dudik János - önmagát szakrális ácsnak mondó barbár, aki végtelenül igénytelen még a saját munkájára is, az asztrológiát pedig saját, szabadnak hitt értelmezései okán leginkább önkorlátozó eszközként használja. 

Csizmadia Gergő - az ARTburkolat Bt. tulajdonosa, hajdan jobb sorsa érdemes dolgokat is készített, mint a mi fürdőnk például. Annál kellett volna maradnia. Az egyenesség egy idő után az ő fogalomtárából is kikopott.

Moldvai László - kishal, aki naivsága okán, azonnal magáénak tudva a dolgot, beállt a csapatba, IT háttért kezelő státusszal.

Szóval, mostanra, több hónapnyi ígérgetés és madárnak nézés után eljutottunk oda, hogy az asztalra csaptunk. Attól való félelmünk, hogy mással végeztessük el a kivitelezést, már szertefoszlott. Az Élő Házak Kft. kivonult az életünkből, jobban mondva, egy csendes nyári estén, az építési területre tolvajként kisompolygó cégtulajdonosokat - élükön a ház tervezőjével, Válóczy Balázzsal - a férjem ordítva zavarta el a telekről. Még sosem ordított egész eddigi életében. Ennyi legyen ehhez az adalék információ.

A jogi háttértakarítás után-közben végre folytatódni tud az építkezés. Egy olyan csapattal, aki egyébként az előző rezsim ideje alatt alvállalkozóként funkcionált, most életmentőként lépett elő. Nem kérdezett sokat. Jött, látott, dolgozni kezdett. És pontosan ennyi a lényeg.
A ház sokat szenvedett. Mindannyian sokat szenvedtünk és még sok van hátra a befejezésig, viszont időnk sajnos annál kevesebb az ősz beköszöntéig. És ez volt az, amit a fiúk a nagy igazságtétel közepette nem akartak észrevenni. Itt nem lehet hetekig-hónapokig rugózni azon, hogy vajon melyikőjüknek van igaza, miközben ott áll egy ház nagyjából védtelenül az időjárási körülményekre. Hozzáteszem a legfontosabb információt: nem azért nem folytatták a munkát, mert mi nem lettünk volna készek még így is pluszban részükre bocsátani az ehhez szükséges anyagi hátteret. Egyszerűen elvesztek abban, hogy majd akkor folytatják, ha nagyjából kitisztázták, hogy mi is történt a cégnél...sok sikert.
Addig azonban nem állhat az építkezés. És ezt egyikük sem akarta meghallani. A dolog odáig jutott, hogy amikor ezt meglehetősen fokozott energiaátvitellel nyilvánítottam ki, válaszként egy olyan levelet kaptam, hogy majd az új építési szerződésbe foglaljuk be azt is, hogy nem léphetek be az építési területre, csak akkor, ha ők megengedik...mint tulajdonos...Nem sorolom tovább.

A jövőben mindenképpen elhatárolódunk mindennemű Élő Házak Kft-vel kapcsolatos híreszteléstől és véleménytől. A mi részünkről óriási csalódás volt velük dolgozni. Mind szakmailag, mind emberileg szégyent hoztak mindarra, tervezőjükkel az élen, amit ez a lehetőség képvisel.

Folytathatnám még azzal is, hogy az általunk megkért igazságügyi szakértői szemle eredménye hajmeresztő eredménnyel végződött, a tervezőnk vállvonogatásai néhány kérdésre most új megvilágításba kerülnek majd, azt gondolom.  Olyan tervezői és kivitelezői hibák vannak a házon, amik miatt a kupolák nagy részét kishíjján visszabontatták velünk. Most egy statikussal küzdünk azon, hogy olyan megoldást találjunk, ami stabilizálja a meggyengült szerkezeteket. Amikor Balázst megkérdeztem, hogy mi a véleménye a szétnyílt kupolákról, komoly arccal, bár annál kevesebb meggyőződéssel kezdte el bizonyítani, hogy kisebb megerősítéssel azok rendben vannak. Még szerencse, hogy a női megérzést nem veri át...kiderült, hogy ennél nagyobb a baj...Remélem, hamarosan megérkeznek az új statikai tervek és meg tudjuk menteni a kupolákat.

Egy a lényeg: a ház épül.
Újra. Megfeszítve dolgozik mindenki, hogy a mások által elvesztegett idővel versenyt fussunk.


Köszönjük Élő Házak!
Ezt hagytátok magatok után...amit most majd másoknak kell rendbehozni.






2013. július 5., péntek

A Dió és Mi

Állt két diófa a telkünkön. Még az építkezés előtt jóval kiderült már, hogy nincsenek jó helyen: az egyik épp a konyhában állt, a másik pedig a házat takaró földfeltöltésben tűnt volna el félig.
Mielőtt elkezdték ásni az alapot, a konyhában álló fát géppel kivettük és gondosan átültettük. Mindenki pesszimista volt azt illetően, hogy túléli, hiszen egy kb. 20-25 éves példányról beszélünk, ami legalább 5-6 méteresre nőtt már. Mi mégsem adtuk fel. Alátrágyáztunk, minden héten kiszivatyúztuk rá a kútból a vizet és valamikor tavaly május végén megpattantak rajta a rügyek. A végszót azonban mindig a tél mondja ki, izgatottan vártuk idén, hogy mi történik. A szokott időben, április tájékán gyönyörűen zöldellni kezdett.
A másik fát már tavaly novemberben vettük ki, amikor elaludt. Megkapta ugyanazt a törődést és reménykedve vártuk a tavaszt. Megmozdultak a rügyek, boldogan nézegettük. Aztán egy napon a rügyek
leszáradtak...visszafordult benne az élet, szinte hallhatóan lassabban lüktetett. Egyértelműen látszott, hogy vége van.
Megsirattam. Nagyon. Kötődésem ezekhez a Lényekhez jóval túlmutat a hagyományos értelemben vett törődésen. Egy diófa öreg barát. Hasonlóan a nyírfához, óriási hagyománya van/volt, őrt álló lénye végigkísér egy egész emberöltőt. Néha többet is.
A diófa nagy különc, öreg bölcességét rejtegetve áll őrt azon hely felett, ahol kinő vagy ahová ültetik...első
számú jelzőrendszerként szolgál, mutatva, ha valami rendezetlenség van jelen. A mi diófánk lehelletnyi önsajnálatra hajamosan kezdte elengedni az Élet fonalát...és én megsirattam. Elengedtem, megöleltem, elköszöntem tőle, éreztem, hogy sokmindent visz magával és ezért hálás voltam neki. Aztán egyszer csak, egy héttel később, csacska hajtásokra lettem figyelmes itt-ott. Meggondolta magát. Visszatért. És most már diókat nevelget...

Eközben egy cikkbe futottam bele, ami épp a dióhoz fűződő szoros kapcsolatunkról ír - arról, ami oly régen megszakadt...

"Erős kapocs fűzi össze a dió és az ember sorsát.
*
Valaha, amikor az embert még nem szakította ki a teremtés rendjéből a saját maga által teremtett művilág, a diót még Isteni, Szent faként tisztelték.
Bölcsőt és koporsót készítettek belőle. De nem csak asztalosmunkával, hanem életet termő szertartással is!
- Ha gyermek született, diót ültettek a tiszteletére.
- Ha meghalt egy szeretetre méltó ember, diót ültettek a sírjára.
- A dióhéjból a gyermekek játékbölcsőt is készítettek. A dióhéjba kanócot téve és méhviaszt öntve diómécsest kapunk, amit meggyújtottak a megemlékezés napján a sírokon, ablakokban, ligetekben, berkekben, forrásoknál, szikláknál.
- A zöld diólevélből gyógyfőzetet készítettek, vagy éppen bolhaűzésre használták.
A frissen lehullott sárga diólomb gyönyörködtette a szemet, hempereghettek benne a gyerekek, és megbújhattak alatta az élet kerekét forgató szorgos kis élőlények.
És még nem is szóltam a dióbélről, ami a mogyoróval együtt megkoronázott minden eledelt, amihez fogyasztották. Egy egész könyv is kevés lenne felidézni, hány szálon kapcsolódott az emberek élete ehhez a tiszteletreméltó fához.
*
Hová tűnt mindez?
Az emberek többsége ma nem ültet diót sem születéskor, sem temetéskor.
A gyerekek fröccsöntött műanyaggal játszanak, vagy képernyőt bámulnak. A betonsírokkal rideggé tett temetőkbe halottak napján alumíniumhüvelybe öntött paraffin mécsest viszünk, az ablakokban a tévé fénye villog, odakünn pedig a fákon fennakadt műanyag zacskókat zörgeti a szél.
Gyógyfőzetek helyett a vegyipar termékeit veszik már azok is, akik még ismerik a régi gyógymódokat.
A lehullott diólombot gondosan szemeteszsákba rakják az emberek, és még rémmesét is költenek hozzá saját lelkiismeretük és ősemlékezetük elaltatására.
Azt sulykolják egymás fejébe, hogy „a dió avarja tönkreteszi a talajt, még komposztálni sem lehet”.
A dióbél és a mogyoróbél pedig annyira sem érdekli a mesterséges aromákkal elrontott ízlésű gyerekeket, hogy felszedjék a földről ezt az értékes ajándékot. A felnőttek pedig, ha ültetnek még egyáltalán diófát, a kereskedelemből vesznek megbízhatónak vélt oltványt, magról eszükbe sem jut ültetni. Sőt, a diólomb rágalmazásához hasonlóan a magról kelt diókról is rémmeséket költenek. Azt mondják, hogy „elfajzik, értéktelen termést hoz majd”.
Márpedig a dió sorsát és a mi sorsunkat különösen erős kapocs fűzi össze! Nem is lehet másképp, hisz évszázadokon, vagy tán évezredeken át együtt éltünk a dióval bölcsőtől koporsóig, koporsótól bölcsőig.
Mert élet a születés előtt is van és a halál után is.
Az Élet fájára szüksége van az evilági embernek is, és a túlviláginak is.
*
Adjuk hát vissza a dió minden részének, még a lehullott lombjának is azt a tiszteletet, ami valaha megillette! - Ne higgyük el, hogy a talaj védelmezője, a földet betakaró avar árthat a földnek!
- Ne higgyük el, hogy a magról kelt dió értéktelenebb, mint az oltvány! Később fordul ugyan termőre, de tovább is él, és a szemet is jobban gyönyörködteti.
- Helyezzük vissza a diót evilági életünk mindkét kapujába őrnek, a két kapu között pedig oltalmazónknak, hisz a legnagyobb melegben is védi a talajt a kiszáradástól, az embert pedig a nap hevétől!
*
Amikor esszük a dióbelet, adjon hálát ki-ki hite szerint azért az eledelért, ami a jelenlegi nagy tékozlás, természetpusztítás utáni ínséges időkben még sokakat menthet meg az éhhaláltól.
*

Fűben, fában orvosság: A DIÓ
*
Sokan talán nem is tudják, hogy a diófa gyógynövény is: hasznos lehet a levele, a fa kérge, a termés külső, zöld héja – betegségekre és hajfestésre is.
Cukorbajra a dió kemény, tehát fás héjából készült teát ajánlják, naponta legalább 3-4 csészével, hat héten keresztül. A levélből készült tea vérnyomáscsökkentő, vértisztító, nyugtató hatású: jó idegesség, álmatlanság, kimerültség, vagy túlhajszoltság kezelésére. Amíg maga a dióbél koleszterincsökkentő hatású, addig a dióbeleket elválasztó lágy héjból készült tea a koszorúér betegséget segít megelőzni. Székrekedésre nem csak az áztatott aszalt szilva ajánlott, hanem néhány gerezd darabolt dió is, reggelire.
*
Érdekes, hogy ugyanakkor a dió a hasmenést is mérsékeli, sőt fizikai gyengeségre is fogyaszthatjuk. Bőrkiütésekre, pikkelysömörre és a sömörre a diólevél főzetét használják, külsőleg. Diófa levelével hajat is színeznek. A teát úgy készítik, hogy egy csésze forró vízhez két kanál diólevelet tesznek, és hagyják állni egy napig. Egy másik csésze forró vízbe egy evőkanál orosztea levelet tesznek, és szintén hagyják állni egy napig. Másnap felforralják, és leszűrik mind a kettőt, majd összekeverik és egy üvegbe öntik, utána pedig, ha kihűlt, beteszik a hűtőbe. Hajmosás után törülközővel kissé felitatják a hajról a vizet, majd korábban a festéshez használt hegyes szájú üvegbe téve ugyanúgy festik vele a haj tövét, mint a hajfestékkel.
A beáztatott hajat olyan régi törülközőbe csomagolják, amiért nem kár, majd kissé leöblítik és szárítják. Ez a hajfesték különösen a rákos, vagy egyéb súlyos betegeknek felel meg, mert nem tartalmaz veszélyes vegyszert. Hajöblítéshez egyszerű teát használnak, ami csak diólevélből készül, s egy csészéhez egy evőkanál levelet tesznek. Vértisztító tea készülhet a diófa kérgéből is, amelyet megszárítva vagy nyersen is használnak. Régi megfigyelés, hogy ha kutya vagy macska fekhelyére egy csomó diólevelet tesznek, akkor elűzi a bolhákat."

*
http://sokszinuvidek.hu/otthon-keszult/1931-Fűben,-fában-orvosság-a-dió

És egy kedves recept, amit szintén ide kapcsolódik: a zöld dió befőtt

"Zölddió-befőtt tartósítószer nélkül;
*
Amikor a szomszéd mami azzal dicsekedett, hogy eltette télire a zölddió-befőttet, csak néztem rá? Befőtt zölddióból? Itt a szezonja, kipróbálom.
A mama elmondta a receptet, a kíváncsiság pedig rávitt, hogy elkészítsem első zölddió- befőttemet.
Ez néhány éve történt. Mondanom sem kell, hogy azóta nincs megállás.
Június elején-közepén fő elfoglaltságom éléskamra-ügyben a „diózás”.
Két darab ötliteres üvegbe való dió beszerzésével kezdődik a procedúra. A diókat villával szurkálom meg, majd hideg vízzel csordultig töltöm az üvegeket. Két héten keresztül minden nap egyszer kiöntöm a vizet belőlük, majd újratöltöm azokat, s hűvös helyen pihentetem.
A 15. napon a két darab ötliteres üvegben lévő diót nagy lábosba teszem és egy deciliter 10 százalékos ecetet, valamint annyi vizet öntök hozzá, hogy ellepje a gyümölcsöt. Felforralom, majd a levet leöntöm róla. A dióm megpuhul és fekete lesz.
*
Ezt követően újra annyi vizet öntök hozzá, hogy ellepje, hozzáadok 1 kg cukrot, 1 kis darab fahéj rudat, 8-10 darab szegfűszeget, 1 teáskanál citromsavat és – kevergetve – újra felforralom, majd 24 órán át pihenni hagyom. Másnap és harmadnap (!) forralást megismétlem. Ekkor kiszedem a diót, 720 ml-es üvegekbe rakom, üvegenként ráöntök egy stampedli – bármilyen – rumot, majd a forró lével csordultig töltöm.
Végezetül következik a palackozás. Tartósítószert nem teszek bele: úgy zárom le, hogy két réteg fólia közé késhegynyi nátrium-benzoátot teszek, majd ezt az üveg szájára húzom, s erre tekerem rá a fedelet. Így mehet a száraz dúnsztba.
Ez a befőtt szerintem maga a csoda! Időigényes munka, de amikor mondjuk Márton napján, a sült libacomb mellé fogyasztod, csettintesz: megérte a fáradozás.
A zölddió befőtt egyébként sok helyütt a karácsonyi ünnepi menü elhagyhatatlan része.
 Jó munkát, jó étvágyat hozzá, egészségetekre!"