Én nem vagyok építész. De végigcsináltunk egy olyan építkezést, amit sokan feladtak volna, mind lelkileg, mind fizikailag. Mégis itt vagyunk. Több tapasztalattal, mint amennyi bátran mondhatom, talán a legtöbb - még hasonló körben tevékenykedő - embernek sincs.
Átmenve mindenen, szembenézve azzal, amikor valaki eléd áll és azt kérdezi, fel vagy-e készülve arra, hogy ledózerolják a házadat, küzdeni érte minden nap, hogy meg tudd teremteni azokat a feltételeket, amikkel meg lehet menteni...nem kívánom azoknak, akik építkeznek.
Mégis hálás vagyok ezekért az időszakokért. Ezek nélkül én is csak egy lennék a sok szélsőségben és paradigmákban gondolkodó ember közül.
Megtanultuk látni, hogy abban a pillanatban, hogy az Ember "építeni" kezd, bárhogyan is teszi azt, mesterségesen hoz létre valamit. Ez, mostanra már egy egész iparággá fejlődött, ami imádja a műanyagot, a gyors és olcsó dolgokat, fittyet hányva a természethez közeli lét alapelveire. Ebben a forgatagban, abban a változásban, amin keresztül megy most a világ, egyre élesebben jelenik meg a tisztulás, a természetesség utáni vágy, a visszatérés álma. Sokan keresik a lehetőségeket arra, hogyan élhetnének természetközeli életet, még akkor is, ha a belváros közepén nevelgetik a balkonládában a petrezselymet maguknak. Minden ilyen lépés egy apró segélykiáltás, valódi természetünk hangja.
Ebben jelent meg újra a bio-ökoépítészet hullámaiként számos olyan ág, ami igyekszik a természetességet képviselni. Nincs ezzel baj. A baj azzal van, ha ezt szélsőségekben alkalmazzák. Egészen egyszerűen nem fog működni. Ha valaki dombházat szeretne például, akkor választania kell: vagy állandó küzdelme lesz a vízzel vagy megfelelő szigetelést alkalmazva egy száraz otthonban él. Igen, vannak természetes módszerek arra, hogyan szigeteljünk víz ellen. Ezek kis méreteű rendszerben, mint a nagypapa borospincéjén remekül működtek egy ideig. A cél nem az, hogy egy pincében lakj, csak azért, mert szélsőségekben gondolkodsz. A cél az út, amin felismered: a megoldás, mint mindig, sosem egyféle irányzatban rejlik, hanem annak felismerésében, hogy hol van a határ a paradigmák gőgje és józan fizikai megvalósítások között. Vannak olyan rendszerek egy ház építése során, ami akár tetszik, akár nem, használni kell. Ki lehet hagyni, de akkor ne csodálkozz a következményeken.
A ház nem csak attól lesz bio vagy okö mert mondjuk nem teszel műanyag ablakot vagy dacból kihagyod belőle a helyenként szükséges vasbeton koszorút.
Attól sem, hogy földet töltesz a tetejére, beszórod fűmaggal, elnevezed zöldháznak, miközben ujjnyi vastag műanyaggal csomagolod be az egészet víz ellen.
A ház attól lesz zöld, ahogyan gondolkodsz. Nem a ház fog zölddé tenni, hanem Te teszed azzá. Ez nem azt jelenti, hogy oközizi arroganciával szembemész a jelenleg alkalmazott építőipari megoldásokkal és agyonhisztized az önfenntartást, hanem ehelyett megkeresed azokat a megoldásokat, amik már elérhetőek ahhoz, hogy egy nagy százalékban természetes otthon épülhessen fel. Nem sokaknak adatik meg a teljes önfenntartás és a dalolászós kalákában épített ház lehetősége, így minden egyes kiszállított téglaraklapnál vagy nyílászárónál gondolj abba bele, hogy mennyi energia kellett csak ahhoz, hogy azok elkészüljenek. Cseppett sem zöld.
És lehetne sorolni. Nem érdemes.
A mi házunkban van vasbeton koszorú. Igen. Bitumenes lábazati szigetelés is. És sok minden más. Az ökoházak nem ettől lesznek zöldek, hanem attól, hogy mint kialakított rendszer a későbbiekben mennyi energiát igényel a fenntartásához, illetve attól, hogy Te magad képes vagy-e ebben a rendszerben gondolkodni és létezni.
A dombház egy szemlélet.
Hogyan látod a világot, hogyan látod benne magadat és ez a kettő hogyan tud összekapcsolódni?
Ennek válasza az, amit építesz.
Bármi is legyen az.