2013. június 27., csütörtök

Munkaerő - mint anomália

Tegnap egy másik építkezésen jártam - jelöljük A-val-, ahol Gergővel kellett egyeztetnem a házat érintő további lépéseket illetően. Ezek a beszélgetések mindig jó hangulatban telnek, végigveszünk jó néhány lépést és közben fél szavakból is értjük már egymást.
Történt nem olyan régen, hogy egy hamarosan induló újabb építkezés területéről - jelöljük B-vel - földmintát hozott A építkezési területre Gergő, hogy a megfelelő anyagokkal bekeverve legyártsa hozzá azokat a téglákat, amiket aztán vizsgálatra lehet majd küldeni. Ehhez általában 10-12 darab tégla szükséges, bőven megvolt, amikor elkészült vele. A téglákat szépen raklapra rendezte és hagyta őket száradni, értesítve az építési területen ólálkodó munkaerőket arról, hogy azok a téglák mire kellenek majd. Ennek lassan 3 hete...

Egy nap azt gondolta, hogy most már biztosan rendben kiszáradtak a téglák, ideje őket beküldeni vizsgálatra.
A téglák azonban nem voltak a helyükön.
Gyanút fogott és körbekérdezte a munkaerőt akkor képviselő egyedeket, akiktől zavaros tekinteteket kapott válaszul, majd a "hol vannak a téglák b@mmeg???" kérdésre, bizonytalanul mutogattak a frissebben felhúzott falrészekre, jelezve, hogy most már nem biztos, hogy meg tudják mondani, pontosan melyik téglát hová is falazták be.
...- há, lehet, hogy az vót...annak ott egész más a színe, né má...

Matt.
2 maradt meg.
Szerintem kifelejtették.
Láv.
Gergő nem nagyon talált szavakat, bár erősen kereste őket, Sanyinak csak orrsíkig dülledt ki a szeme, én meg hangosan vinnyogtam könnybe lábadt szemmel.
Tudnak még újat mutatni, ez nem vitás.

S ha már itt tartunk, egyik kedvenc gyöngyszemünket szeretném megosztani veletek. Sokáig gondolkoztam, milyen történéshez fogom kapcsolni ennek a publikálását, de most mindenképpen ide illőnek éreztem.

Kivitelezői szakszótár - kisokos kezdőknek és haladóknak is



Érzésem szerint ezek lefedik a kivitelezés teljes menetét, felölelve ezzel a kivitelezés vs. segédmunkás problémakörét.

Nem olyan régen ötlött a szemembe egy igen furcsa, bár ide erősen kapcsolódó egybeesés: az építési naplóban a munkaterületen jelen lévők napi felsorolásakor a segédmunkást SM-mel rövidítik. Nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy az angolban ugyanígy rövidítik a szado-mazot...Érzek némi "véletlen" áthatást...



Keresztmetszet - hogyan képzeld el belülről?

Rétegek és egyéb staféták

A minap épp egy előadásra készülődtem. Azon gondolkoztam, hogyan fogom szavakba önteni a ház keresztmetszetét?
Sehogy.
Ezeket a tereket és formákat még élőben bejárni is sűrű dolog, beszélni róla pedig minden mértékben túlmutat az emberi elme 3 dimenziós képességein. 
Mivel mégis sokan kérdezitek tőlem, hogy milyen sorrendben készülnek el rajta a rétegek, gondoltam, hogy egy egyszerűbb ábrán mutatom be nektek.

Ez a keresztmetszet csak részben a mi házunk, jelentősen leegyszerűsítve. Leginkább a 3 legjellemzőbb teret láthatjátok rajta. Ez a külső térrel szoros kapcsolatban lévő földszinti "télikert" rész, ami a rajta lévő hatalmas üveg felületek miatt kisebb üvegházként funkcionál, a legalsó rész, amin nincs ablak - ezek amolyan kiszolgáló részek általában (gépészet, tárolók, stb.), illetve az ezen emelkedő emelti rész, ami az alatta elhelyezkedő fafödémre épül rá, itt találhatóak a szobák.
Ez egy domboldalba süllyesztett, emeletes dombház képe, ennél, legtöbbször egyszerűbb megjelenésekkel találkozhatunk. A sík vidékeken felépített dombházak hasonló bánásmódban részesülnek egyébként, azzal a különbséggel hogy ott vagy a teljes házat parapetmagasságig besüllyesztik földbe vagy földfelszínre építik és a földet ráhordva alakítják ki "domb" jellegét.

Az alábbi ábrán a felépített illetve ráhordott rétegek láthatóak. Ez nagyjából képet adhat arról, hogy milyen fázisokon megy keresztül a ház, amíg elkészül.
Természetesen ez igen leegyszerűsített az egyébként elvégzett munkálatokhoz képest, de a sorrend így világos lehet mindenkinek. És, hogy mi is van a föld alatt?...




Az alaptest elkészülte után felhúzzák a falakat. Az aljazatban alakítják ki a vízelvezetést, csövezést, fűtést - ami szükséges.
A fafödém illetve fa szerkezetek is megépülnek, amjd erre épül az emelti rész.
Ezután jön a hőszigetelés, majd erre a vízszigetelés, földfelhordás, belső munkálatok, nyílászárók és tárááám! Kész!
Tavasszal fűmag, bárány.
Ez, mint ahogyan a mi példánkból is látszik, egyáltalán nem egyszerű munka, bizony sok tanulnivalót tartogat.

Tanulunk.

2013. június 4., kedd

Hegedűs Zsolttól: ahogy fenn, úgy lenn

Egy cikkre leltem, ami a Magyar Építőművészet 2007/4. számában jelent meg. Hegedűs Zsoltot sokan ismerik Magyarországon. Neve sok innovatív dologgal kapcsolódik össze, mégis a még mindig leginkább ismert pont a dombház, organikus ház tervezés. Körülbelül 40-re tehető azoknak a házaknak a száma, amik az ő közreműködésével készültek és állnak, használatban vannak a mai napig. 

Ahogy olvastam Zsolt sorait, úgy éreztem, megosztom veletek újra, így 6 év után. Ennyi idő távlatából látszik csak igazán, mennyire igazak is voltak a szavai, s hogy a világban dúló szétválasztó energiák azóta még inkább felerősödtek...


"Valaki megkeres, építkezni szeretne. Találkozás előtti pillanatok: vajon milyen ember lesz? Most kivel sodor össze az élet, mik a közösek bennünk, milyen tapasztalatok születnek majd az együttmunkálkodásból? Önismeretet segítő: vajon milyen vagyok, kiket vonzok magamhoz és miért? Sok-sok emlék-összefüggés a múltból. Van, hogy a cél – tervezés – csak alibinek tűnik… Hallgatok és néha kérdezek, újból hallgatok és én is mesélek. Rezdülések, kimondott és kimondatlan szavak, viszonyok. A HÁZ ideája már létezik, ott fönn. Majdani használói hordják. Rájuk figyelek. Az építés helyszíne tovább mesél. A táj, a természeti és épített-, az emberi környezet, összefüggések. Látható és láthatatlan analógiák. Szünet. Ülök a rajzasztal mellett.

Gondolataimban felidéződnek a beszélgetések, a hallgatások, a látott és érzett benyomások. Előttem a papírra rögzített igények, a fotók segítségével megelevenedő környezet. Azonosulás. Inspirációk. A kezem már rajzol. Mintha megszűnne az építtető különállósága, az én és az ő(k). Alvás. Elfelejtett álmok, ébredés. Újrakezdés. Ismerős, különös erőtér körülöttem, a születés hírnöke. És egyszer csak, rövidebb-hosszabb idő után a sok kis apró részlet egybeforr. Furcsa szintézis ez, ahol a szárnyaló vágyak-ideák, s a földi, anyagi-műszaki tartalmak találkoznak. Pár változás, újabb ötlet, alakítás. A firkákból és skiccekből egymás után készülnek a letisztított vázlatok. Megkönnyebbülés. Szünet. Találkozás előtti pillanatok. Vajon megtörténik? Bevezető mesém után előkerülnek a vázlatok. Figyelek. Vajon megszületik benne, bennük a ráismerés? Igen, ez az! Jóleső érzéssel nyugtázom megtörténtét. Megvan a kapaszkodó, mely újabb lépések támaszaként vezet a létesülés felé. Ami kívül, az belül is...

Dombházakat tervezni nagyon más. Kezdetben különösen nehéz. Törvényei egészen ismeretlenek, sok saját erőt, figyelmet, időt, kreativitást igényel. Pont azokat, amiből mára oly kevés maradt! Kihívás mint minden, a mindennapi, a megszokottól való eltérés. Új utakon járni a jól kitaposottak helyett – akarati tett. Gondolkodást igénylő. Megvalósítása még nehezebb, szerencsémre ez már másik történet, az építtetőim „hétpróbáinak”, hihetetlen erőfeszítéseinek, de önmegvalósításainak is története („mesekönyv” készül épp belőle - ez az azóta kiadott riportkönyv a már elkészült házak lakóival Dombházunkban kerek a világ címmel - A Szerk.)

 A felépülő ház persze a gondolatok, tettek, tartalmak – vagy azok hiányának – lenyomata.

A dombház is egyfajta jel.

Mai formájában nem a tömegeknek való. Az építészet egyfajta perifériájaként a falu, a város szélére, még inkább a természetbe vonzódik. Kicsit elrejtőzik, de hangosan kiabál: így is, másként is lehet!!!

Erre a hangra – szerintem – ma nagy szükség van. A klisék, sablonok világában megigézett ember fogságba kerül. Elhiszi, hogy nincs más útja, csak a szürkeség, a kényszerek és korlátok, a felszínes, a trendi lefelé húzó örvénye. Más út is létezik.

A szabadságé! Az érzés, a gondolat, az akarat, a tett szabadságáé! Nem könnyű, nem kényelmes, de végül felemelő. Gondolom nem tűnik furcsának, az építtetőim legtöbbje saját belső világát keresi, s talán meg is találja e házakban. Mint újabb fizikai testet, alkotja meg kis világát, lényének védőburkát, melyben otthonra lel. Kitágult világunkban mi, emberek oly sokfélék vagyunk, mindannyian a helyünket keressük. A másság, a sokszínűség pedig jól elfér egymás mellett, akár ki is egészíthetik egymást. Teremtés után újrateremtés… A vallások őrzik a teremtés történetét. A teremtő erő régen az isteneké volt, ma az emberek kezébe került.

A tudomány, a technika olyan eszköz a kezünkben, mely az újrateremtés birodalmába visz. Elég itt csak a nanotechnológiákra, vagy a klónozásra gondolni. Óriási kihívások, szédítő magasságok és sötét mélységek várnak ránk.

Tetszik, vagy nem, az EMBER és GÉP egyre szorosabban összekapcsolódik.

Mindezek persze az építészetre is igazak. Az újrateremtett környezet – mesterséges természet (kerti tó, télikert, pláza-terek), vagy az „épületgép”-észet fejlődése mutat már pár példát. A színfalak mögött döbbenetesen gyorsan változó, alakuló, fantasztikus és elképesztő díszletek készülődnek, s várják a „rendezők” óhaját.

A jövő útjait mi tapossuk, nagy kérdés hát, vajon milyen gondolatok, inspirációk vezetnek előre!

A rövidtávú, pénz-, piac-, profitérdekek mentén szerveződött „egyszerhasználatos” világunk erőivel egészen biztos, rombolás vár ránk. Az eltévedést megakadályozó útjelzők nincsenek, lépéseink, gondolataink, tetteink következményeivel szembetalálkozunk. Merre hát tovább? Titkos tanok nélkül… A régmúltban az embert az ég istenei vezették. Azután az istenek a földre költöztek, s az emberek között jártak. Ma pedig magunkban hordozzuk! A hajdan rejtett tudás – esoteros: belső körhöz tartozó – helyett ma bárki számára nyitva a kapu. Régen az építészetet csak a beavatottak művelhették, ezért sem értjük pl. a piramisok, a szakrális építmények, a gótikus katedrálisok titkait. Mára a MÚLT biztos alapot nyújtó szokásai, hagyományai, de mondhatjuk ünnepei is elhagytak bennünket. Azokra a meseszerű elemi lényekre – pl. manók, koboldok, tűzlények, sellők – sem emlékszünk, kik a hajdanvolt lakóépületeket, háztartásokat élettel töltötték meg, körüllengték. De saját magunkra utalva, a teremtés erőivel együtt szabadságot is kaptunk! Rajtunk múlik, hogy felismerjük, vagy sem a fizikai mögött munkáló szellemi világ összefüggéseit, melyeket csupán leheletfinom fátylak takarnak előlünk. Persze eltévedni, csúcsokra jutni, onnan mélybe zuhanni itt is lehet (sőt). Mégis a SZELLEMI, a vallásokat, bölcseleteket, filozófiákat átható valódi, ÖRÖK EMBERI értékek felé törekvés mutathat egyedül utat a JÖVŐ számára.
Nemcsak gondolatban. Tettekben!"


Hegedűs Zsolt építész

Lepke-percek

Régen volt már, hogy a napló egymást követő bejegyzéseinek

kötőszövetét Lepke kutya szösszeneteivel lazítottam volna fel. Ismét itt az ideje, hogy újabb gyöngyszemet
osszak meg veletek az eb kiapadhatatlannak tűnő pozítúra-tárházából...
Egyik ilyen kedvenc pillanatunk még 2 évvel ezelőtti, amikor Lepke még jóval kisebb kiterjesztésekkel rendelkezett. Az akkori bérlemény teraszának cellás polikarbonát teteje alá jócskán be tudott szorulni a meleg, ezt a négylábú, időnként igen nehezen viselte. Mégsem tágított. Rendszeresen lepzselt a bejárati ajtó előtt, ilyenkor félájultan, kómához közelítő állapotban aludt.
Így sikerült ezt a többdimenziós fotót rögzítenünk, melynek címe:

"A kutya, akinek ugrás közben az orrára csapták az ajtót"

Vitathatatlan gyöngyszem.

Tényfeltáró nyomozás

Még várjuk a biztosító állásfoglalását. Nem mintha az sokat változtatna a dolgon.

Az egész tavaly őszre vezethető vissza, amikor a házra elkezdték rakni a földet. A kis átjáró körüli földfeltöltést rétegekebe tömörítve tervezték, azonban ez ömlesztéssé degradálódott. Ennek következtében, az oda betöltött cirka 20 köbméter, igen laza állapotban várta a telet. A kis átjárót nem fedték be teljesen. Két oldala feltöltésre került, a teteje azonban nem, így már a terhelés sem volt megfelelő, hiszen felülről nem kapta meg azt az ellennyomást, amit kellett volna. Ez is csak egy porszemnyi adalék.
Aztán elindult a tél. Jött hó, eső, eső, eső, hó, hó, eső, hó, hó, hó, hó, eső, eső, hó, olvadás...
A 20 köbméter laza töltésű talaj pedig szépen telítődött vízzel. Mire a végére ért, a 20-ból 40-45 köbméternek megfelelő nyomás nehezedett a falakra, ez a sárgával jelölt rész. Ugyanazon a részen, a falakon kívül eső talaj bentonitborítása (ez azóta erősen újragondolódott...) nem engedte elszivárogni a vizet, az egész így egy vígyűjtő katlanná vált...hurrá kivitelezés! Megint.
A bentonit derekasan helyt állt. Azt gondolom, az ott létrejött körülményekhez képest így is sokáig állta - szó
 szerint - a sarat...Azonban akadt egy pont, ahol a víz megtalálta az útját a falhoz. Lassan feláztatta a sárgával jelölt falrészt, ami február végén, a rá nehezedő nyomás hatására egyszerűen eltört, benyomulva ezzel a pirossal jelzett vonalig. Ez a valóságban 30-50 centis elmozdulást jelentett. Ez leginkább a műhely dongaboltozata miatt volt aggasztó, ami 4 méter hosszan megcsavarodott. Ami megmentette az összeomlástól, az az eredetileg terven nem szereplő (?) 120 cm-es magasságban berakott körkoszorú és a boltozatba 1,5-2 méterenként épített keresztirányú betonbordázat volt, aminek a vezérszála hosszában futott végig a műhely tetején. Óriási erőket fogott meg ez az elővigyázatosság, ennek köszönhetően nem dőlt romba a műhely akkor és kitartott még néhány hónapig, amíg egyáltalán el lehetett kezdeni rajta a munkát és sikerült további károk nélkül visszabontani a jó részét, egészen addig, ahol szerkezeti károk már nem jelentkeztek.
S hogyan tovább? Nem jósolok sok jót.

Most így néz ki.




2012. május vége - elindult a falazás

Még javában folyt a téglagyártás, amikor egyhangúlag megszületett a döntés: elkezdik rakni a pince homlokzati falrészét. Nagy volt az izgalom. Ezekkel a téglákkal még senki nem rakott előttünk falat, itt volt az
ideje hát a Nagy Kezdésnek.
Tipikus férfi működés: 4 tégla
kötésbe rakásához négyen kellenek
A törzs nagy része még mindig az Ytong vagdosással és bentonit szabásmintákkal volt elfoglalva, amikor kőműves Jánosunk és Gergő elhatározták, hogy nekikezdenek. A nem szabványméretű tégla kötésbe rakása okozott némi fejtörést. A 12x25x6.5-os mérettől eltérő dimenziójú falazóelemekkel mégis könnyű volt összebarátkozni. Nem csak azért mert tudtuk: háztáji tégláról van szó, amit a saját kezünkkel készítettünk, hanem azért is, mert a betervezett falvastagságok szépen illettek a legyártott téglák saját méreteihez is. Könnyű volt vele a munka. Könnyedén lehetett vágni, faragni és szépen kötött a hozzá kikevert habarccsal is. Speciális összetételéből adódóan nagy körültekintést és hosszas kísérletezést igényelt például a rávitt vakolat
összetétele is. Később több falszakaszon, az építkezés több fázisában bukkantak fel nyomok, ahol a fiúk
kísérletező kedvét lehetett felfedezni.
Az első sorok gyorsan emelkedtek ki az alapból. Pár nap alatt, több helyen elérték a parapet magasságokat (az a magasság, ahol az ablakok alsó vízszintes éle van), még több helyen pedig, ahol ezt nem kellett követni, hipp-hopp túl is lépték. Helyenként lassan elkezdték bevonni egy próba vakolattal is, hogy lássák, hogyan működik együtt a téglával. Működött.
Segítségünkre volt a nyárias meleg is, ami aztán a nyár folyamán gyalázatos aszályba váltott át - de ez nekünk jól jött. Eleinte sűrűn kapott el minket jó néhány zápor, zivatar, amitől a falakat ebben a fázisban, azzal a téglaösszetétellel még védeni kellett. Jó néhány  négyzetméter fólia fogyott el aztán az építkezés során. Mégis büszkék vagyunk, ugyanis szinte ez az egyetlen építkezés alatt megtermelt hulladék. Így, több, mint egy év távlatából, alig tudnánk megtölteni egy konténert a semmivel. Az építkezésen fellelhető anyagok és az azokból keletkezett hulladék tuljadonképpen újrahasznosítható. Még a fólia is. Az egyetlen kakukktujás, az a hatalmas kútgyűrű, amit még az alapásásnál forgattunk ki.
Most jut eszembe....jó ideje nem láttam...Fiúk, hova tettétek? :-)