2013. február 11., hétfő

2012. május - variációk egy témára: az alap

Látványos dolog, amikor kiöntik az alapot. Ez áprilisban megtörtént, azóta bőszen folyt a locsolás.
A locsolás fontos. Még annál is fontosabb. A betont naponta legalább kétszer, de nagy melegben még ennél is többször kell locsolni.
Hivatalos adatok szerint (ezt aztán senki ne kérje a későbbiekben számon) a beton száradási/kötési ideje nagyjából 28 nap. Ezalatt az idő alatt kell eszeveszetten locsolni. Locsolni. Locsolni. Mondtam már? Locsolni.
Ilyenkor mindenki locsolt. Aki elérte a locsolócső végét, napjában többször, az locsolt. A helyes test- és kéztartás elsajátítása fontos, a szakavatottak rögtön láthatják, hogy a képen látható
kollégák nagy szakértelemről tettek tanúbizonyságot ezen munkafolyamat közben. Locsolni szerettünk.
Nem csak azért, mert gyerekkori emlékeket idéz amikor az ember hüvelykujjal fogja be a cső végét és
megpróbálja minél messzebbre veretni a vizet, hanem azért is, mert meleg volt. A széllel szemben locsolás és a visszacsapó vízpermet tűző napütésben, mind pótolhatatlan élmények - ha valaki még nem próbálta volna, kötelező.

A locsolás azonban hibalehetőségeket is rejt. Jáj.
Ezúton hívnám fel a figyelmet arra, hogy locsoló embert sose közelítsünk meg hangtalanul hátulról, még
inkább, ezután ne is szólítsuk meg, mert gyermeki naivitással fog hátrafordulni, hogy megnézze ki az, mindezt úgy, hogy természetesen a cső még mindig a kezében és irányba tartja.
Ez lemenő napnál, hűvös szélben már kevésbé kellemes, bár igen maradandó élmény nyújt.

Sokat locsoltunk. Nagyon sokat. Ezirányú szaktudásunk elvehetetlen tapasztalattal gazdagodva égett be a memóriánkba.
És néha még a kertnek is jutott, nevezetesen akkor, ha a gazdának sikerült eloroznia a gyermeteg lelkületű munkaerőtől a csövet. Néha sikerült.
Ilyenkor fénysebességgel próbáltam meglocsolni a kertet, mert sosem lehetett tudni, hogy a 100 méteres cső 50 méteres toldásánál mikor szedi szét valamelyik és folytatja újra a beton locsolását. Ilyenkor persze csak álltam és azt hittem, valaki elzárta a vizet.
Minden nap megleptek valamivel, sosem lehetett tudni, mivel rukkolnak elő. Az egyéni kreativitás szabadságából adódó anomáliák gyakoriak voltak nálunk, az egyik ilyen a két 50 méteres locsolócső toldásához használt műanyag alkatrész folyamatos elvesztése volt. Szerintem beszántottuk valamennyit.
A másik gyönygszemünk a kerti csap és Öcsi esete, aki minden nap lelkiismeretesen lecsavarta menetestül a csap végéről a csövet azzal a csatlakozóval együtt, amit azért tettünk fel, hogy egy pattintással a cső levehető legyen...és ne kelljen mindig lecsavarni.
Láv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése