Ezek az anomáliák már az első naptól jelen voltak, nem is csoda, ha mostanra a fiúknak kicsit inába szállt a bátorsága. A munka, amit nekik kell rendesen elvégezni, egyébként is embert és találékonyságot próbáló dolog, most látjuk csak, hogy mennyire kókler munkát is végzett az előző csapat, miközben lövésük nem volt arról, valójában mit is csinálnak, csak ahirtelen azt hitték, megtanultak dombházat építeni, miközben a kivitelezés, mint olyan csak indigós lenyomatként szerepelt a szótárukban...
Az Élő Házak felmenőit még most is naponta emlegetjük fennhangon, babérkoszorús tervezőnk is csak addig jeleskedik, amíg asztalnál ül, az építési területet inkább messze el kellene kerülnie - bár a mostani helyzetben én inkább néhány szezon uborkabetakarítást javasolnék neki, nagyszabású, világmegváltó dombháztervezés helyett.
Valahogy ez már nem arról szól, hogy mennyi pénz és idő ment veszendőbe, hanem arról, hogy olyan hozzá nem értésről, barbárságról és önhitt szakmai arroganciáról tettek mind tanúbizonyságot, ami nem megengedhető. Igen üdvös lenne, ha képesek lennének meglátni azt a szarkupacot, amit kivitelezés címén maguk mögött hagytak, ahelyett, hogy még mindig felettünk köröznek, mint a keselyűk...
Ez persze, csak magánvélemény, amivel azonban nem vagyok egyedül. Jónéhány valódi szakmabeli osztja ugyanezen nézetemet, és csak remélni tudom, hogy az Élet egyensúlyba billenti a befektetett dolgokat. Ki mint vet úgy arat-címmel. Ez ránk is igaz. Az, hogy nem értünk a kivitelezéshez, még nem jelenti azt, hogy alapvető hibákat elnézünk, amik ordítottak a házon, csak azért, mert nagyon meg tudták magyarázni. Az egyetlen felróható tétel a mi oldalunkon az, hogy nem nyitottuk ki előbb a szemünket, mert komolyan elhittük, hogy ezt más nem tudja megcsinálni.
Ez igaz is. Ezt a munkát más tényleg nem tudja megcsinálni.
Csak jobban lehet...