2013. november 13., szerda

A hátsó fal legendája...

avagy

Az önjelölt megvilágosodás messze esik a valós megoldásokra való képességtől.


Valamikor régen, még amikor nálunk a kurta farkú malac sem túrt, a ház tervezésénél, volt egy (nem egy, de ezt most nem listázzuk ki, legyen majd meglepetés) igen érdekes tervezői hiba.
Abban az esetben, ha ez a ház égetett téglából épült volna fel, nem lett volna akkora probléma - de nem abból épült. Az már ugye a kisebbik gond, hogy ezt a tényt fejben, valahogy nem kezelték az érintettek. Sem a statikus, aki egy hevenyészett számítással, amolyan hanyag olaszos eleganciával átlépett azon az aprócska tényen a tervezővel együtt, hogy a téglák bevizsgálása nem elégséges egyszeri vizsgálattal, mert a vizsgálati értékek olyan szórást mutatnak, hogy azok alkalmasságát csak megismételt újabb töréstesztek eredményeivel összevetve lehet biztonsággal kimondani. Nem baj. Majd megáll valahogy...
A gond ott kezdődött, amikor tavaly télen, a háló nélkül felvakolt, hőszigeteléssel lefújt vályogfalon végigfolyó víz elkezdte olvasztani a vakolatot és a téglákat. Az akkor nálunk járt tervezőnek beledöngöltem az orrát és megkérdeztem, hogyan képzeli a hátsó fal védelmét? Üveges tekintet volt a válasz. Mondom: Balázs b@mmeg, olvadnak a téglák, mit csináljunk?
-...majd kitalálok valamit...- volt a válasz.
Na, hát úgy talált ki valamit, mint Te vagy én, a hátsó fal továbbra is védtelen maradt. Ennek problémakörével akkor szembesültek ezek a nagytudásúak igazán, amikor a ház hátsó részén a víz ott jött be, ahol nem akart, hatalmas ázásfoltokat produkálva a felületeken. Ott tartottunk, hogy egy-egy esőnél vagy olvadásnál, a belső falfelülethez tartott tenyerünkben pár másodperc alatt megállt a víz. Folyt a belső falakon. Nem egy helyen. Tavasszal, már nyomtam csengőt, hogy gyerekek, oldjátok meg, mit csináljunk? Ne én találjam már ki. A vége csak ez lett...de ennyire ne szaladjunk előre.
Volt ott hátsó kinyúló tető (de hová rögzíted?), műgyanta vakolás, egyéb életképtelen megoldások egész tárháza. Nem az a baj, hogy egyik sem értett hozzá, még az sem, aki egyébként azt hitte magáról, hogy igen, hanem, hogy ehhez képest mindegyik megvilágosodott arccal járt fel-le, hogy hátha egyszercsak megjön a megoldás. Persze, hogy nem jött...mert lövésük nem volt arról, hogy mit csináljanak. A hibát mindengyik ott követte el, hogy ezt nem látta és nem ismerte be. Van, aki most sem teszi és még mindig kivitelez. De ez már legyen a saját problémája.
A kérdés adott volt: hogyan védek le egy csupasz függőleges, vályogfalat a csapadéktól? Találós kérdés. Nekik legalábbis az volt.
Csabiék akkor szembesültek a hátsó fal állapotával először, amikor kb. 3 héttel ezelőtt egy napsütéses napon végre leszedettem a fóliát róla, hogy levegőt kapjon. Gyakorlatilag egy éve nem láttuk, hogy mi van a fólia alatt, ez alól kivétel volt az a néhány nap, amikor júniusban innen is le kellett verni a sz@rul felrakott vakolatot. Éljen a felelős műszaki vezetés!
Egyszóval, leszedtük a fóliát, majd percekig néma csend...
A téglák vizesedés utáni szétfagyott állapotban. Ezt már jól ismertük. Szóba sem jöhetett a bontás, olyan megoldásra volt szükség, ami nem csak fennmarad a téglákon, de el is zárja őket a nedvességtől úgy, hogy közben stabilizálja a szerkezetet...
A történet egyik mellékszálaként: tavaly, amikor az első nagy ázások megjelentek, elkezdtem kutatni egy anyag után, ami erre megoldás lehet. Megtaláltam. Boldogan lobogtattam, mire nagytudású Sándorunktól a szokásos mindent tudó választ kaptam azzal, hogy jaaaa, ő ezt már ismeri (nem ismerte), ez ide nem jó. Balázst már meg sem kérdeztem, a kémiai kötések neki még nálam is nagyobb gondot okoznak.
Idén, 3 héttel ezelőtt újra felmerült ennek az anyagnak az ötlete. Nem szórakoztunk, felvettük velük a kapcsolatot. Ennek eredményeként kiderült, hogy de igen, jó az anyag ide is, használható, segít, stabilizál, véd a víztől és rajta marad a téglákon. Vagyis, ezt úgy hívják, hogy megoldás.
Ennyit az önhittségről.
Szóval, anyag jött, látott, győzött. Nem csak a hátsó fal védelmére használjuk fel, hanem az első homlokzati falakra is, illetve bizonyos összetételben tökéletes vízzárást biztosít föld alatt is. Így már biztosra mentünk, feltoltuk a kupolahátakra is (azért bentonit még majd kerül rá.). Ennek eredményével éppen ma szembesültünk, tulajdonképpen lepereg róla a víz. Ez az anyagot tekintve több, mint érdekes.

Bár szöszmörög ma az eső, mégis jobb érzés látni így a hátsó falat. Büszkén áll a szitáló ködben, fólia nélkül, biztonságban. Végre, először, amióta elkészült...

Természetesen további tapasztalatok helyét még fenntartjuk de bízunk abban, hogy rendben lesz.

És helyreállítás után. Most már esőbiztosan.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése