2014. szeptember 25., csütörtök

Aranyló augusztus - határidős beköltözés II. rész

Folytassuk, folytassuk...
Az előbb még kapcsolókat gletteltünk, most már festeni fogunk és takarítani, hogy aztán újabb pendomóniumnak adja át a helyét a belső tér. Bár ekkor már nem sok volt a beköltözésig, ez volt a totális agyhalál időszaka esténként, amikor elértük azt az állapotot, hogy nem tudtuk épp hajnalodik vagy esteledik, csak az elvégzett munkák mérték az idő múlását.
Voltak napok, amikor azt gondoltam, ennél már az is egyszerűbb volt, amikor a 8 kupolát ki kellett bontani és újra kellett falazni, komolyan mondom, szerintem lényegesen egyszerűbben értelmezhető elfoglaltság, mint az ember életéhez tartozó megannyi felesleges dolog dobozokba rámolása, a falfelületeken való szötymörgés, amiről pedig már magam is elmondtam, hogy tényleg fontosnak tartom. Mégis, sok ponton fohászkodtam egy jótündérért, aki egy csapásra hangulatos belsőt varázsol nekünk, mert ő legalább tuti nem szúrná el sem a festést, sem a padlót, sem semmi olyat, amit egyébként el lehet és el is szoktak. Jól megtanultuk már, hogy mindig érvényes, ha "elrontható valami, akkor azt el is rontják" galaktikus kivitelezői törvénye.
Szóval, festeni kezdtünk. Illetve Moly nagy erőkkel nekiállt Armageddonra
 hajazó védőfelszereléssel, hogy a szent küldetést véghez vigye. A 700 négyzetméternyi lefestendő felület nem kis meló, főleg ha ezt legalább 2 rétegben kell megejteni. Hős volt. Helyenként még nincs kész a festés, de a kardinális részek megvannak. Az azt megelőző színkiválasztás rémálomszerű problémakörét nem ecsetelném feleslegesen, maradjunk annyiban, hogy a falak színét egy apró ötlet után, egy darab agyag után keverték ki, maradtunk a natúrnál, azzal legalább nem lehet mellényúlni ekkora felületen. Nyilvánvalóan van hatása a környezetünkben lévő színeknek arra, hogy milyen hangulattal bambulunk bele a reggeli ásításfutam közben a háló félhomályába, mégis úgy döntöttünk, ez a szín marad, kész, pont. Mellécsaptunk egy tojáshéjat és ezzel végig is mentünk az egész házon.

Gyakorlatilag ahogy megvoltunk a festéssel, elkezdtük a költözést, ebben a fiúk a segítségünkre voltak. A bútorok elkerültek barátokhoz, rokonokhoz - nehezen tudtam volna elképzelni mondjuk egy sarokülő garnitúrát a kerek nappali közepén. Költöztködtünk, dobozoltunk, dobozoltunk, dobozoltunk, a fiúk pedig lelkesen szállították a cuccainkat. Augusztus 27-én pedig végre itt hajtottuk álomra a fejünket.
Az igazi őrület ezután jött. Mivel még egy csomó minden nem készült el a házban, ezért azután kellett megcsinálni, hogy már beköltöztünk. Ez annyit jelentetett, hogy folyamatosan sakkozni kellett a hellyel, dobozokkal, onnan-ide, innen-oda. Bevallom, akkor sem bántam, hogy már nem az albérlet kényelmében vagyunk, hanem végre a saját magunk kis vackában nyunyizunk össze esténként. Igaz, hogy a fürdő még nem volt készen, volt helyette lavór és vízforraló, de ennek is megvolt azért a rövidtávú romantikája. Moly ezután nagy sebességgel nekilátott, hogy még a szabadsága alatt meg tudjon csinálni néhány olyan dolgot, amire vagy az asztalosnak volt szüksége, hogy haladni tudjon a beépített szekrényekkel vagy azért, hogy növelje a komfortérzetünket. Lerakta egy nagy részen a laminált padlót is, olyan szépen megcsinálta a széleket, hogy szegőlécet sem teszünk fel. Azért sem, mert képtelenség.

Végre elérkezett a nagy nap: a lépcsőkről végre leszedtük a másfél éve rajta lévő fóliaborítást. Érzékeny pillanat volt ez, különösen azért, mert ez a legszebb része a ház központi terének, és ezt kellett a legjobban megvédenünk még a legnagyobb munkálatok közepette is.
A konyhában eközben padlót öntöttünk, és közben elkészült a lépcsőkorlát is a használatbavételi szemlére. 





Szeptemberrel folytatjuk.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése