Muszáj az augusztust megbontanom, mert annyi minden történt, hogy nem győzném a képeket tölteni egy bejegyzésbe. Így lesz belőle kettő.
Minden munka meghozza a gyümölcsét előbb vagy utóbb. Hogy ez nálunk előbb volt vagy utóbb, azt nem igazásn tudom eldönteni, maradjunk annyiban, hogy valószínűleg pont így volt jó, ahogy volt.
Az albérletünket augusztus 31-ig szerettük volna elhagyni. Mivel volt új bérlő a helyünkre, ezért úgy tűnt, mindenkinek jó, ha ezt a dátumot tartva át tudunk költözni.
Ezeket a sorokat, kedves Olvasóink, már az átköltözés után, az új házból írom. De menjünk szép sorjában.
Augusztus elején már nekikezdtünk a festés első próbafújásának,
ami még csak valódi szötymörgés volt a későbbi hegymenethez képest. Ekkor jött a számomra rémálom: amikor rá kellett jönnöm, hogy krém és krém között is óriási a különbség, egycsapásra elegem lett a színsálákból és kezdtem bepánikolni attól, hogy a végén pont a színe miatt nem fogom magam jól érezni benne. Még volt néhány hetem idegeskedni ezen, és bár ez legyen a legnagyobb problémánk, gondolná most más, higgyétek el, elég nyomasztó érzés, hogy a végén nem szeretnéd - mi legalábbis - agyoncsapni az eddigi munkádat egy pocsék színnel. Szerintem a szín legalább annyira fontos, mint a forma, a kettő együtt pedig végképp döntő jelentőségű.
Közben megérkeztek a szennyvíztartályok, elindult a munka. A Tartályház-tól megrendelt rendszer lerakása pont 4 napot vett igénybe, a keddi nehézkes kezdés után péntekre szépítettek a fiúk. Ez azt is jelentette, hogy onnantól, már bizony lehetett a házban vécére menni - de ennek katartikus örömét még tartogattuk.
Ez volt az az időszak, amikor az esők egymást váltva jöttek-mentek, amikor nem tudtuk, hogy épp elkezdett esni vagy már lassan abbahagyja, mert folyton monszun érzése volt az embernek. Nem mondom, éltünk már szárazabb nyarat is, bár ez nekünk a házat tesztelni tökéletesen jó volt.
 |
| Bébiszupercella felettünk |
Megindultak a belső szerelések, a villany még káoszos, a vizet véglegesíteni, szóval, volt szöszmötölés
 |
Készül a lefolyó, amit
az Élő Házak elfelejtett |
odabenn. Lassan előkészítettük a műhely előtetőinek gerendáit a következő hétre, amikor is egy helyi ács segítségével végre védhető állapotba került a műhely homlokzata és ezzel együtt a gerendák. Újra.
Közben rám várt a remek feladat, hogy a villanykapcsolókat körbegletteljem, mert a fiúk közül senki nem vállalkozott rá. Megértem. Én is sokat szívtam vele, de azt mondom, megérte. Cserébe, négyszögletű helyett kerek villanykapcsolóink lettek. Nem tettem mást, mint hogy a Legrand Céliane kapcsolócsaládból csak a kapcsolókat vettük meg a négyszögletű keretek nélkül, majd ezeket körbeglettem egyenként. Festés után tökéletes látványt nyújtanak.
Elkezdték a hőszigetelést is. Végül 15 centis jó öreg kőzetgyapot mellett döntöttünk. Igen, van millió egy más szigetelés a piacon, de ennél maradtunk. Ebből 15 centi egy 30-as tömör agyagfalon, annyira nem ad azért rossz értékeket, különösen, hogy a látszó homlokzatok a ház teljes felületéből mindössze 1/5-nyi részt vesznek ki, a többi föld alatt van. Azért kiváncsian várjuk a telet, de a mostani hűvös estéket elnézve, a ház a belső hőmérséklete meg sem moccan. Ugyanezen idő közben anyuéknál esténként picit már bemelegítettek, mert az erdő alatt volt
vagy 12 fok. Ugyanígy nálunk is. Csak azt sajnálom kicsit, hogy nem volt igazi nyár, mert akkor picit jobban fel tudott volna amelegedni a ház és lenne miből lehűlnie. Sebaj. Majd jövőre.
Porszívózással és festéssel folytatjuk. Aztán költözés.
