Ezt a képet még 2012 novemberében készítettem Dobogókőn.
Most találtam meg a gépen. Nagyon szeretem.
A fákon hosszú heteken át nőtt a párás levegőből képződő zúzmara, igazi mesevilágot varázsolt akkor odafenn. Előtte még nem is láttam hasonlót. Emlékszem, órákig bolyongtam a fák között, nyakamban a fényképezőgéppel. Két éve már ennek. Most, két évvel később eszembe jut sok minden arról az időszakról. Hogy azóta mennyi mindenen mentünk keresztül, mennyi minden változott. Mindenki életében. Ha most visszanézünk, vajon meglátjuk-e a magunk mögött hagyott, azóta bejárt út csodáját...még ha nehéz is volt.
Most találtam meg a gépen. Nagyon szeretem.
A fákon hosszú heteken át nőtt a párás levegőből képződő zúzmara, igazi mesevilágot varázsolt akkor odafenn. Előtte még nem is láttam hasonlót. Emlékszem, órákig bolyongtam a fák között, nyakamban a fényképezőgéppel. Két éve már ennek. Most, két évvel később eszembe jut sok minden arról az időszakról. Hogy azóta mennyi mindenen mentünk keresztül, mennyi minden változott. Mindenki életében. Ha most visszanézünk, vajon meglátjuk-e a magunk mögött hagyott, azóta bejárt út csodáját...még ha nehéz is volt.
Akárhányszor erre a képre nézek, mindig
emlékeztet az Élet el nem múló fényességére.
Ma este olyan paplan alá bújós, melegedős, csendesedős este van. Közeleg a Napforduló.
Egyre kevesebb a fény, ahogyan lassan araszolunk a télbe. Fényt, fényt, fényt! Gyújtsatok fényességet magatok körül.
Ma este olyan paplan alá bújós, melegedős, csendesedős este van. Közeleg a Napforduló.
Egyre kevesebb a fény, ahogyan lassan araszolunk a télbe. Fényt, fényt, fényt! Gyújtsatok fényességet magatok körül.
Ragyogjatok!
És hozzá egy takaró alá bújós, ablakon kifelé bámulós zene.