Mi történt az elmúlt egy hónapban?

Valahol a hátsó fal javításánál hagytuk abba. Azóta nagyon sokminden történt, a csapat nagyon sokat haladt.
A hátsó fal megerősítése után, következett a vízzáró réteg felfújása. Ezt szinte a teljes házfelületen megejtettük. Ez alól csak a már betemetett rész képezett kivételt, de ott is van 2-3 réteg bentonit, túlságosan nem aggódom emiatt.
Szóval, Gyulánk fogta magát és rendületlenül fújta, fújta a nanobetont,

nem volt egyszerű. Az eredmény azonban magáért beszélt. Közben sokszor kellett rögtönöznünk, sokszor álltunk kupaktanácsként kettecskén, néha többedmagunkkal és próbáltuk kitalálni a legköltséghatékonyabb, mégis egyszerűen brilliáns megoldást. Néha eszembe jutott egy régebbi eset pár éve az autószerelővel, amikor egy több tízezres féltengelyproblémát megoldott nekem 12 csapágygolyóval. Valahogy mi is így haladunk előre, néha még mellényúlva, de egyre több tapasztalattal. A fiúk, bár sokszor van tele a hócipőjük, mégis egyre magabiztosabbak, ahogyan sorra oldják meg azokat a feladatokat, aminek a szemüket meresztve álltak előtte neki.
A legnagyobb felületű aggódás azonban még mindig a nagy előtető volt, az Élő Házak szakértelmének köszönhetően folyamatosan ázott a homlokzati fal végig

azóta, amióta csak felépült. Nagyjából csoda, hogy még áll. Az előtető vízvédelme nagy kérdés volt, különösen azért, mert amíg nem készült el, a ritkán bár, de előforduló esők jelentős lábnyomokat hagytak a homlokzati falon kívül-belül. Ez nem csak esztétikai, hanem stabilitási problémát is okozott, voltak helyek, ahol a tégla öklömnyi darabokban kiázott a falszerkezetből. Nem volt megnyugtató látvány. Egyetlen mentségünk és nyugalmunk az a koszorú volt, ami végigfut az előtető gerendái alatt. Önhordó nem lesz tőle, de sokat levesz a falról. További gondot okozott még az, hogy a fagerendák, amik a födémet alkotják, kétszer olyan vastagok, mint ami be lett tervezve. Amikor megérkeztek, akkor szembesültünk azzal, hogy az egyébként 20-asra tervezett födémrönkök átmérője helyenként a 40 centit is meghaladta, jelentősen csökkentve ezzel a födémre rakható rétegeket. Itt is meg lehetett volna oldani, hogy a rönköket lejjebb engedjék, de hát ahhoz már gondolkodni kellett volna...Emiatt most a nagy előtető külső felületén, közel az emeleti ablaksorhoz, néhol pár centi feltölthető réteg maradt csak...vastaps.
Megint meglévő szarból kellett valami kihoznunk, nem maradt más hátra, mint hogy a föld helyett valami olyat tegyünk rá, ami valamennyire szigetel, de vékonyabb és kiegyenlítő felületként szolgál. Fogtuk, az egészet lehúztuk pár centi thermobetonnal, majd ennek tetejére rávittük a nanobetont. Ezután egy teljes vízhatlan felület alakult ki az előtetőn. Öröm ránézni most, nem beszélve arról, hogy végleg megszűntek a beázások! juhu!
Aztán eljött a nagy nap: megérkezett az asztalos az ablakszárnyakkal,

amik egy éve várják, hogy betegyük őket. Tavaly a magas páratartalom miatt a házban (értsd ezalatt: focipálya méretű beázásfoltok a falakon), nem volt javallott, mert valószínűleg mostanra cserélhettük volna az összeset. Most azoban megszületett az egyhangú döntés: zárjuk be a házat! Egy délután alatt bekerültek az ablakok, pár nappal később pedig a temperáló fűtést is bekapcsoltuk. Jelenleg 12 fok van a házban, amit tökéletesen tart is. Közben a fűtési anomáliák kapcsán megtudtam, hogy mi az a FI relé és azt is, hogy a 30 milliamperes helyett jobb nekünk a 100-as. Elképesztően hasznos információk ezek, élni sem lehetne nélkülük.
Az ablakokkal együtt bekerültek a bejárati ajtók is, ami annyit jelentett, hogy zárhatóvá vált a ház, mi több, ezzel együtt, megérkeztek a kulcsaink is. óriási

érzés volt! Tudom, még csupaszak a falak belül, minden tele porral és szerszámokkal, de akkor is. Kérem szépen, ez már egy ház, be lehet zárni, fűteni lehet benne és nem ázik be. Alaptételek ezek, amikre oly sokat kellett várnunk.
És közben körbeértek a teljes vízzáró réteggel. Szépen működik, most már nem csavarodik a gyomrom éjszaka, amikor esőt hallok a tetőablakon kopogni. Ez azt hiszem olyan reflexként van bennem, amit évekbe telik majd kiköpülöm magamból, azt hiszem még jónéhányszor fogom majd figyelni még az új házban is a falakat egy-egy nagyobb eső után...
Ahogy körbeértek a vízzárással, biztos, ami biztos, elkezdtünk még rátolni 2 réteg bentonitot itt is, ha már ott

van a telken, akkor kerüljön rá, nem kér kenyeret. Ezzel is szépen haladtunk, bár a fiúk sokszor inkább hasonlítottak szabólányokhoz amiatt, amilyen precizitással kellett kiszámolni, levágni és feltoldani az anyagot az előző rétegre, hogy mind az átfedések, mind a lapolások iránya megfelelő legyen. Gyönyörűen megoldották, komolyan mondom, néha még elkap a sírás, amikor látom, mekkora a különbség az Élő Házak és az ő munkájuk között. Ilyenkor csak magunkra vagyunk még néha dühösek azért, hogy akkor is látszott, hogy valami nem oké, mégsem nyitottuk ki a szánkat, amikor meg kinyitottuk, akkor is valami magyarázatnak bedőltünk, talán mert el akartuk hinni, hogy rendben van. A mi naiv ostobaságunknak is köszönető, hogy idáig jutottunk, de ezen már nem lamentálok. Most rendben megy a dolog, szépen halad a munka, a lényeggel megleszünk még a nagy tél előtt, reményeink szerint, vagyis, hogy rákerüljön a föld.
A bentonitra még kerül egy réteg gyökérfogó geotextília, nem bíztuk a véletlenre, útalapokhoz használt vastagságról indítottunk, különös tekintettel arra az akácosra, ami a szomszédban tenyészik. Jövőre másfél méter mély kerítés sávalap végig, telken belül pedig néhány év tisztogatás és egy jó időre megszabadulunk majd tőle.
Most még hátravan a homlokzati falak szintén stabilizáló vakolása, előtte felhálózva. Ezt mostanában kezdik, pár nap alatt ez is meglesz. Mindenképpen be kell zárni, hogy a téli pára már nem menjen be a falakba. A szöszmötölős munkák mindig tovább tartanak, de szépen lassan csorogva megleszünk sokmindennel. Az idő csodálatos, sem hó, sem ső nem esik, és ez így is marad karácsonyig, a ködszitálásoktól eltekintve. Hidegnek hideg lesz, de haladni akkor is tudunk.
Utána pihenő. Karácsony. Újév.

Új Év.

Közel a tél - közel a cél

Augusztus óta szorgosan dolgozunk azon, hogy megpróbáljuk helyrehozni mindazt, amit elrontottak a házon. Augusztus óta nem csinálunk mást csak bontunk és javítunk, ami minden szempontból lélekpróbáló dolog. Amikor azt hittük, hogy már nem lehet rosszabb, mindig kiderült valami, ami újból lehervasztotta a mosolyt az arcunkról egy jó időre. Eléggé EKG-s érzés volt, állandóan fel és le ugrálni az előrehaladás közben, hullámhegyeken és völgyeken át. És közben mégis középen maradni, stabilnak lenni, néha ordítani, szaftos levelet írni kínodban az Élő Házaknak vagy Válóczy Balázsnak, akik még mindig valamiféle egócsapda által kiizzadt megnyugvással tekintenek az általuk hátrahagyott problémák halmazára, miközben valós megoldások helyett az önámítással vegyes megértések tengerén úszkálnak, vagy néha csak csendes szemlélődéssel létezni a teremtések folyamában és minden nap újra és újra azzal kelni és feküdni, hogy minden megoldódik. És ezt hinni is.. Legyinteni, amikor már annyira sincs erőd, hogy véleményt mondj, mert erre már nem lehet.
Amikor minden idegszálad már rojtosra bomlott mindettől. Az emberi és szakmai arroganciától kezdve az önhittséggel vegyes igazságkeresésükön át, a felelősségek nem vállalásáig, hazugságokkal vegyesen. Szép volt fiúk!
Most, így december elején, valamivel könnyebb. Könnyebb, mert végre a ház valamennyire már biztonságban van. Sok még az apró munka, ami a vízszigetelés végleges lezárását biztosítja, de hó még mindig nem szakadt ránk, és amíg ez így van, dolgozunk. Nap, mint nap heriokus küzdelmek folynak, hogy egy stabil rendszert tudjunk végre faragni a házból. Ez a mi fejlődésünk, a mi tanulásunk, a mi tapasztalásaink. Mindaz, ami minket erősít meg, leomlasztva a már nem szükséges héjakat. Nem mondom, hogy újracsinálnám. Azt sem  mondom, hogy ez így volt szükséges. De hogy szükséges volt, az tény. Mindenkinek.
Az Élő Házak minden egyes - volt és jelenlegi - tagjának fel nem oldható a felelőssége az alól, ahogyan a saját egóteremtéseiket hajszolva mások életével játszadoztak, beleszuszakolva ezt valamiféle magasztosabb csomagolás hamisan zörgő papírjába, miközben elfelejtették, hogy stabil, igaz alapok nélkül önmagunkban nem lehet kívül építeni semmit. A berkeiken belül dúló egymásnak feszülések közben nem vették észre a legnagyobb problémát: a rosszul elvégzett munka  egyszerű, fizikai tényét. A többi már csak körítés.
December eleje van. Szürkék és laposak már a felhők, télszagú hideget hoznak. A ház tetején állva, néhány tíz kilóm alatt a több száz tonnányi tömeg. Most már talán stabilan. Az alapig lementünk. Mindenben. Amit lehetett, kijavítottunk. Tulajdonképpen nem volt olyan része a háznak, amihez ne kellett volna hozzányúlni. Új embereket hívtunk be, hogy tapasztalataikkal segítség az előrejutást. Olyan embereket, akik nem a világ első földtéglából épült dombházát akarják mindenáron megvalósítani, hanem egy épületet akarnak stabilizálni. Természetesen mindehhez az Élő Házaktól semmilyen érdemi segítséget nem kaptunk. Ők kaptak lehetőséget, hogy eljöjjenek hozzánk és legalább lapátot fogjanak. Volt aki, megtette. Olyan is volt, aki emiatt felettünk ítélt, de lapátot nem fogott. Szép helyzetek voltak. Miközben az egyetlen szilárdan álló tényt senki nem akarta közülük észrevenni: a saját maguk által elvégzett munkájuk következményeivel néztek csupán farkasszemet. Nem velünk. "Emelkedettségük" okán, ezt nem nagyon vették észre, meghiúsult teremtéseiket látták csupán, miközben az idő telt. Az elvesztegetett nyári hónapokat senki nem tudja nekünk visszahozni. Közelharcot kellett velük akkor vívnom, hogy ezt felfogják. Nem ment. Legszívesebben őket küldeném ki sarat lapátolni most a jeges szélbe...
Karácsony előtt talán eljutunk a földfeltöltésig. Talán nem. Jó lenne.
Utána a ház bezár és pihen. Velünk együtt. Februárig, márciusig, ki tudja?
Erőn felül toltuk át, hogy megmaradhasson. Mindannyiunkat ledarált, ami itt hónapokig ment. A véghajrában sokan betegek is lettek. A szellemi, lelki és fizikai tűréshatárunkon már régen túlvagyunk. A befejezés azonban nem maradhat el. A ház sajátosságából adódóan, olyan, mint egy dugóhúzó. Ha nekikezdesz, be kell fejezned, egyetlen munkafázist sem hagyhatsz félbe, amíg nincs lezárva. Lassan látjuk a fényt az alagút végén. Lassan talpra áll egy új, stabil rendszer. Önmagunk stabil rendszere. Tavasztól már olyan munkákat végzünk, amik valóban befejező munkák. Olyan munkák, amik még valóban hátravannak és nem szélmalomharcként vetnek minket folyton vissza.
Legyen az már örömmel teli, legyen végre benne fény, legyen benne mosoly és boldog várakozása annak, hogy elkészül az otthonunk.

Egyszer megkérdeztem Válóczy Balázst, meg tudja-e mondani, mit is épített itt nálunk az elmúlt 2 évben? Volt ott minden, ön- és világmegváltás, egó, nemegó.
A végén csak annyit mondtam:
- A lényeget kihagytad.
- Mi az?
- Egy házat.