Az Élet nem áll meg

Április végét írjuk már. Januárban még jól esett a kényszerleállás, de most már vakarózunk ebben a csuda klassz tavaszi időben...folytatni kéne. Kéne. Sajnos most már nem úgy menetelünk, mint tavaly, hogy nekiugrottunk és addig csináltunk mindent, amíg csak volt szusz és pénz. Most előzetes tervezgetés, komoly etapokra bontás és az ehhez szükséges összegek kalkulálása, előteremtése folyik. F@szkivan. Ha nem kellett volna kijavítani 8 kupolát, abból a pénzből most simán be tudnánk fejezni - morgolódok magamban, miközben tudom, hogy valahogyan minden megoldódik, mert az Élet minden eszközt bevet, hogy meg tudjuk oldani. Nekünk is tenni kell érte, de ez eddig sem okozott gondot, ezután sem fog. Bízva abban, hogy talán már nincs több szívás a házon.Gyulával csevegtünk valamelyik nap arról, hogy egy-két helyet bizony meg kell még nyitni, mielőtt kimondjuk az áment és rákerül például a homlokzatokra a vakolat, de az egész eddigi hegymenethez képest ez már csak sherpás cipekedésnek tűnik.
A legkézenfekvőbb dologgal kezdtük: ha már föld van a házon,

legyen rajta minél előbb növénytakaró. Ez fontos. Legalább annyira hozzátartozik a ház munkálataihoz, mint a hőszigetelés. Több dolog miatt kell: az egyik értelemszerűen az, hogy a földet minél hamarabb megfogja és egy-egy nagyobb esőzés ne mossa le patakokban a ház tetejéről. A másik, hogy a kialakuló növénytakaró valóban egy élő szigetelésként tud szolgálni a föld felszínén. Elkezdtünk tehát füvesíteni a nemrégen elgerebléyzett, elsimított területen. Nem baj, ha csak a fele marad meg, de legalább lesz rajta valami, a lényeg úgyis az, hogy ne a gaz legyen túlsúlyban...És mivel a gazok még épp csak elkezdtek a friss feltöltésű földből kibújni vagy alig, így vihar gyorsan elvetettük a fűmagot , hogy a fű kikelése megelőzze a gazokét. Amik mégis a fűvel együtt bújtak ki, szerencsére mind gyepkompatibilis talajtakarók, úgyhogy nem is szedtük ki őket.
Ebből következő ügy: locsolás.
Moly polgári munkàja lesarkítva a problémamegoldàs.

Ez eddig is csodásan ment neki, de ezzel csúcsot döntött nàlam. Imàdja az egy gombnyomással működő dolgokat, legyen az egy autofilter egy többmillió tételt tartalmazó nyilvántartásban vagy kerticsap. Szerintem néha szeretné, ha rajtam is lenne ilyen funkció, de azért enélkül is boldogulunk.
 A küldetés: a füvesítéshez locsolni kell. Naponta legalább. Néha 2x is. Van 3, locsolástechnikailag egymástól független rész a házon-értsd: a 100 méteres 30 kilónyi locsolócsövet ezeken át rángatva lehetne őket egymás után 2 óra alatt meglocsolni. Ahogy ő mondaná: ...pain in the ass...
Szóval, adott egy nagy előtető, a ház bal és jobb oldala. Szerzett 3 esőztető fejet, a helyükre rakta őket, rákötötte a slagokat, majd a 3 slag végét a csapon erre szerkentyűre. És mondom, gombnyomásra 3 helyen meglocsol 500 négyetmétert, anélkül, hogy egy lépést is tenne. Imádom.
A szerkentyű zseniális, tulajdonképpen T dugó, csak slagoknak. Gardenánál lehet beszerezni.
No, egy hete locsolunk reggel és este. Szerencsére jónéhány

napon kaptunk esőt is, ez nagy segítség volt. Egy hét után elkeseredve nézegettük, hogy még mindig nem látuk semmit kibújni. Persze, hogy nem láttunk, mert a zöld hajtásokat kerestük. Ezekről kiderült, hogy egyáltalán nem zöldek, hanem kicsik és bordók, így tökre nem lehet őket látni, amikor kibújnak. Aztán pár nap után bezöldülnek és akkor az egész olyan lesz, mintha zöld szőr nőtt volna ki a ház hátán. Locsolás-projekt folytatódik, most már újult erővel. Néhány hét és térdig gázolunk majd a fűben!
Közben megy a májusi belső vakolás előkészítése, úgy tűnik, bizony sikerülni fog! A fiúkkal már megbeszéltük, hogy jönnek, hamarosan rendelem az anyagot és végre-végre másfél év után visszakerül a

 falakra a vakolat újra...Elég meleg egy érzés azért, de minden sarkon nem állhatunk meg az Élő Házak piszka miatt nyüszíteni...azért még leírom. Tényként. Szerencsére nagyon sokan olvasnak minket.
Szóval, vakolat - újratöltve. Ehhez 2 nagyon fontos dolgot kellett megtennünk: elhívni a villanyszerelőt, hogy a még szükséges utolsó simításokat végezze el. Ez nálunk azért fontos, mert miután felhálózták a vakolathoz a falakat, nehezebben alakíthatóak ezek a csövezések, hiszen szét kellene szabdalni a hálót hozzá. Szóval Barni eljött, megcsinálta, amit kell, ő az egyik olyan ember ezen az építkezésen, aki becsülendő munkát ad ki a kezéből.
A másik fontos dolog az volt, hogy a vakoláshoz szükséges anyag megrendeléséhez tudnunk kellett, hogy mennyi a ház belső falfelülete négyzetméterben. Megmér, kiszámol. Nos, ez egy kockaház esetében iskolai matekpélda. De ez nem kockaház. Geometriailag nehezen akceptálható görbületekkel, ívekkel és csatlakozásokkal tele. Álltunk Mollyal a nappali közepén, néztem fel a központi kupolába és jól értelmezhető kifejezés volt az arcomon:..."hogy a pipacsba fogjuk ezt kiszámolni?"
Nem Molyról beszélnénk, ha nem lenne megoldás.

Pikírt arccal előhúzott a hátizsákjából egy lézermérőt, a munkapadra fellőtte a számítógépet, írt néhány excel függvényt, lehúzott néhány számítást a netről és kérem szépen egy napos munkával kiszámolta a ház teljes belső felületét. Így kell ezt csinálni. Fityisz. Amikor az Élő Házak eladta nekünk a belső vakolást, Sanyi és Balázs egymás jobbját erősítve bólogattak, hogy az bizony megvan 1000 négyzetméter, kiszámolni azt nem lehet. Lehet, csak nem akarták. Lehúzás a köbön. Mondom, tökfejek vagyunk, hogy nem számoltuk ki előbb. Most legalább megtettük. Kiderült, hogy az az 1000 négyzetméter bizony elmegy 700-nak is. 300 négyzetméter különbségről beszélük anyagban és munkadíjban egyaránt. Igen, az nagyon sok. Csak anyagárban fél milliós különbséget jelent.

Szóval, ezt a kuytát is kiástuk, májusban vakolunk! Közben készülnek a belső díszítő festés tervei, kavicsokat válogatunk, füvet locsolunk, ágakat hántolunk és faragunk, méreteket veszünk, függönyt varrunk.
Nehéz elszakadni a malterosvödörtől, de ennek is eljön az ideje egyszer.

Lepke percek

Már ilyet is tudunk ám, kedves olvasóink! A kapuból az ajtóig behozza a leveleket, újságokat. Ezeket kisebb korában még ki is nyitotta és segített elolvasni, ezután a művelet után egy jól képzett helyszínelő egység sem tudta volna összerakni a cafatokat. Mostanra már nem érdeklik a számlák, de van, hogy a kocsitól kisebb szatyrokat is segít bevinni. Persze itt is fontos volt a tapasztalati úton történő tanulás.

 Egy este hazaértünk Mollyal, pakolunk ki a kocsiból egy kisebb

vásárlás után. Moly boldogan Lepke szájába akasztott egy kisebb zacskót, az boldogan belovagolt vele a kapun, mi utána. Többször fordultunk, bepakoltunk, pont. Vacsora tájékán, nézem-nézem...mondom:
 -...kincs, figyu hol az a kis szatyor, a tudod melyik?
 -...Lepke hozta be.
 -...és azóta láttad?
 -...Lepkét vagy a szatyrot?
 Itt csúnyán nézek már.
 - Miért? - kérdi ártatlanul, mert már érzi, hogy alakul a baj.
 - Abban voltak a sajtok.

 Nem kellett messzire mennünk, a terasz előtti tuják tövében Lepke csillogó szemekkel nézett ránk a sajtok papírjainak cafatjai felett. "Ezt mind nekem hoztátok?" Láv!

...mert a szerelem vak

Egy napon, amikor még tavaly a ház kupolái fölött szakértők vitatták meg, hogyan lehetne újra életet lehelni beléjük, az egyik odajött, rámnézett és a következőtt tette az arcomba:
-...Eszter, magát egy igen értelmes hölgynek tartom, de mondja már meg nekem, hogy lehetett olyan hülye, hogy ennyire bízott ezekben és nem alkalmazott egy független műszaki ellenőrt? Ennél biztosan olcsóbb lett volna...

Pislogtam egyet. Igaza volt. Még az építési engedélyben is tételesen felsorolják, hogy mit kell és lehet tennie az építtetőnek, ezt persze aztán utólag jól el is olvastam. Öhöm.
Aztán nem olyan régen, amikor valaki mással erről beszélgettünk, aki szintén hasonló cipőben jár, csak annyit mondott:...- hát, talán mert a szerelem vak. A dombház-szerelem.
Nevettünk rajta, de ez egy komoly ügy. Sokakkal találkozom,

akiket mind ugyanez a tüneteggyüttes vitt bele valamilyen problémába. Nyilván, ezt embere válogatja, nem mindenki tud elveszni a rózsaszín ködben. Viszont vannak olyanok, akik igen. Mi is ilyenek voltunk. A nagy lelkesedés közepette, a bizalom, a naivitás és arrogáns önáltatás felhőjében elmosódtak azok a dolgok, amik idáig vittek bennünket. Mire pedig már visszavonhatatlanul látszottak a hibák, a hozzá nem értés...nos, addigra már késő volt.
Gondolkoztam azon, vajon hányan vagyunk, akik valamilyen jobb dolog reményében belekapaszkodunk egy ideába és közben nem vesszük észre, ami az orrunk előtt történik. Sokan...

Amikor jön az ébredés, a hidegzuhany, az olyan, mint a szakítás. Amikor minden összeomlik, amiben hinni akartál - s épp azért, mert hinni akartál benne. Mindig valami másban - odakinn. És közben a legfontosabb dologban nem hittél: magadban. Hosszú út vezetett oda, hogy eljutottunk félútig a megértésekben. Hogy lássuk, mi miatt történhetett meg velünk mindaz, ami megtörtént. Mindenkivel az tud megtörténni, amit a saját útján meg kell tanulnia - következésképp nem is tehet róla más. Ez nyilván nem mentesíti a másik oldalt az emberség- és szakmabeli hiányosságaiktól - nekik is megvan ebben a saját tanulnivalójuk, amit egyszer úgyis számonkérnek tőlük - így vagy úgy. De ez a saját szempontunkból tökéletesen lényegtelen.

S akkor hogyan legyünk szerelmesek? Önmagunkon keresztül. A saját mélységeinket megértve, felszínre hozva, legyenek bármilyenek is, de legalább igazul mutatva a világ felé, s adni másoknak. Ne odakinn keressük magunkat, ne valaki vagy valami másba helyezzük ki azt, amit legbelül kell keresnünk. Valódi, felvállalt önmagunknál többet nem adhatunk másoknak és a világnak. Sok lehet ilyenkor a kifogás a környezettel kapcsolatban, jön a "kimitszólhozzá"-halmaz, de a saját határaink megtalálásával ezek szertefoszlanak.
Nekünk nagy lépéseket hozott ez a történet önmagunk felé, és bármennyire is faramucin hangzik ez sokaknak, s már egyszer le is írtam, ennek fontos volt megtörténnie. Saját magunk miatt.

Így, miközben bármit is teszünk, építünk, hozunk létre, ne feledkezzünk meg a legfontosabb dologról: mindenben és mindenkiben pusztán önmagunkkal nézünk farkasszemet. Ezzel pedig első lépésként egy dolgot tehetünk: ne féljünk tőle.

Márciusi szöszmötölés

Telnek a hetek, a tavasz megállíthatatlanul szállítja a jó időt. Nehéz egy helyben ülni, bár pénzünk most nincs nagyon arra, hogy haladjunk, de tessék-lássék mindig összehozzunk valamilyen látványosan végezhető munkát a magunk megnyugtatására. Mert nem úgy van az a mi házunk táján, hogy nem történik semmi.
Pár hete végeztünk a gyümölcsfák metszésével, ezek közöl a meggyek és birsek lettek rettentően megnyesve, a lemetszett ágakból több újabb gyümölcsöst össze lehet ütni.

Megpattantak a rügyek is, a környező szomszédoknál itt-ott gőzerővel megindult az ész nélküli permetezés, nem baj, hogy csak 6 méter széles telkem, mert a permetszer az olyan, hogy megáll a kerítésnél. Boldogság. A tökelütöttje mindezt olyan széliránynál műveli, hogy az sem zavarja, hogy a szomszédjában boldogan legelésznek a kecskék, lovak...Az emberi hülyeség nagy tanítómester, na...
Szóval, mi sem voltunk különbek, mi is a hátunkra csaptuk a "permetezőt" és nekiláttunk fújni. Már második éve használjuk ezt a szert (nagy kiszerelésben is kapható), amit igazából locsoláshoz használnak talajjavításra, kicsit olyan, mint mikor mi, emberek kefírt vagy joghurtot eszünk a bélflóra rendbetételére. Szó mi szó, az anyag tényleg jól működik, a gyümölcseink mindenhol makk egészségesek voltak és a hozam is ugrásszerűen megnőtt. Amikor a telket 3 éve megvettük,

a birsen alig volt gyümölcs, ha volt is, apró volt és foltosan beteg. Tavaly már alá kellett dúcolni az ágakat, mert földig húzta őket a gyümölcsök súlya.
A jóidő beálltával, a fű is nőni kezdett a házon, a föld az utóbbi 3 hónapban olyan mértékben tömörödött össze a sok csapapdéktól, hogy egyértelműen megszületett a döntés: még rakunk rá földet, mielőtt belepi valamilyen növénytakaró, amitől majd még nehezebb lesz a lapátolás. El is jöttek a fiúk, egy nap alatt kszen voltunk az egész munkával, tulajdonképpen csak a kupolahátakra kellett még földet hordanunk.
Közben a házat körkörösen tartó pillérek pontjainál, földbe szúrt fákkal mértük a föld vastagságát. Ez is egy hozadéka sajnos az Élő Házak kártéteményének, ugyanis csak meghatározott vastagságú földet szabad feltöltenünk a kupolák közvetlen tetejére, ahol a legfontosabb - hiába lehetne, sőt kellne többet a szigetelés miatt - nem lehet. Jupiii!... Szóval, maradt a helyenként 50 centis átléphetetlen álomhatár. Pont. Hőtechnikai szakértő kollégánk számolása szerint az áttörés 60 centi után jelentkezne, de hát erről csak álmodunk. Az egyetlen vigaszunk a két kupolaréteg közé berakott hőszigetelés és az a hőtükör, amit a kupolahátakra fújtunk még a vízszigetelés felrakása előtt. Idővel majd a növénytakaró is besegít, addig türelmesen várunk...
Miután felkerült a föld, megejtettünk egy 2 napos gereblyézést, mielőtt tötmörödni kezd - sokkal könyebb frissen elsimítani. Ezután majd egy kis fűmag vagy valami hasonló. De legalább sima a terep. Mondjuk ezt az 500-600 négyzetmétert elgereblyézni igen meditatív tevékenység volt, ennek ellenére messzire hajítottam a gereblyét, amikor készen lettünk.

Előtte

Utána

Közben festettünk is. A nagy, házbelsőt illető tervezgetések

közepette, elkapott minket a hév és Mollyal végre felfestettük a házszámot a villanyórafal hátuljára, de itt nem álltunk meg. Annyira belelkesedtem, hogy le sem tettem az ecsetet, amíg össze nem pacsmagoltam az egész falat. Jó volt egy kis gyakorlásnak, különösen azért, mert a ház padlója is saját festésű lesz majd helyenként, ahol nagy valószínűséggel improvizálni is kell majd. A végeredmény egészen megnyugtatott, aznap délután már több kirándulócsoport állt meg a kerítés előtt és mosolyogva nézegették az új művet.
Tervezgetünk, tervezgetünk...ha minden jól megy, májusban meglesz a teljes belső vakolás.