2013. január 22., kedd

2012 április - áttekintő

Eseménydús volt az április. Ez jelen esetben annyit tesz - majd meglátjátok a későbbiekben -, hogy sok más hónappal ellentétben itt szemlátomást zajlottak a dolgok.
Nem mindig volt ez így. Volt olyan hónap, amikor hetekig azt hihettük volna, hogy semmi nem történik, ha nem látjuk a saját szemünkkel, hogy mindenki egész nap dolgozott. Ez nem a csapat munkakedvét hivatott minősíteni, pusztán érzékeltetni szeretném, hogy egy ekkora házat 30x15x10-es téglákból felhúzni igazi sziszifuszi meló volt. Becsületére legyen mondva mindenkinek azonban: minden fal görbe! Tökéletes! Az a kőműves, aki nem szaladt el ijedtében az alaprajz látványától, már nyerőnek számított.


Mindenkinek új volt, amit itt csinálni kellett, de Jánosunk, a rangidős szakmabéli vitte a csapatot. Azért neki is okozott egy kis szerepvesztést, amikor azt kértem tőle, felejtse el az éleket és a simára glettelést, de hamar belejött...Az, hogy nemrég azt kértem tőle, hogy a vakolatjavításnál inkább helyenként verje le, de nehogy kijavítsa, azt hiszem, végleg megpecsételte a kapcsolatunkat. Hallottam, ahogy dünnyögve arrébb vonul, szinte láttam magam előtt, ahogy azért dörmög, hogy ilyen munkát ő még életében nem adott ki a kezéből. Mi az, hogy ne legyen kijavítva a vakolat...Nem ment át neki a dolog...
Kitűzték és kiásták az alaptestet. Sokáig kerülgettük a lövészárkos területet.
Gyerekek, kutyák, macskák kedvenc játszótere volt ez, kicsik és nagyok egyaránt szívesen bóklásztak ebben a labirintusban. Hamarosan ezt üvegszállal kevert betonnal öntötték ki, az egész nem tartott tovább néhány óránál és megvolt az alapozás. Aztán locsolni, locsolni, locsolni. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez sem egyszerű dolog ám. A"neveretsdmárbammegmertleáztatodatetejét-csakcsurgassadhátmondom-nemhiszemel"egyértelmű jele volt annak, hogy egy még oly' egyszerűnek számító dolog, mint a beton belocsolása is körültekintést igényel. Nem vitás.
És mindeközben rendületlenül  - na jó, azért nem egészen - folytatódott a téglagyártás. A cél kb. 40000
darab volt, ez barátok között is, legalább másfél hónapos téglagyártást jelentett - arra azonban még a legóvatosabbak sem számítottak, hogy ez majd csak októberben fejeződik valójában be. A jól bevállt munkaerőkkel jobb napokon kb. 1000-1200 téglát tudtunk lenyomni, de természetesen ettől erősen mínuszban adódtak eltérések. Hol a téglanyomó gép hibája miatt - gyors telefon, apu gyere nézd meg - vagy hidegfront miatti punnyadt életkedv vagy bármi, ami alkalmas volt arra, hogy ne tegye szenvedélyes foglalatossággá a napi ezerszeri lapátemelést és generáljon "lapátotemelekvazze10kgperemelés-eztmégezerszermámaqrvaéletbe-valakivegyemárleaztatéglátatúlodalonésvigyearaklapraköszi-mégcsak2órájanyomjuk?neb@ssz" gondolatfoszlányokat. Ugyan hangosan sosem hallottam őket panaszkodni, de messziről szaglott, amikor hidegfront volt. Tudtuk.
Ilyenkor a női energiám aktív fele elgurult délután krémesért a közeli cukrászdába, löttyintett egy kis kávét és miután boldogan visszaállt a vércukor szint, újra magasabbra emelték azt a lapátot. Valójában nagycsoportos óvodát üzemeltettünk, lapát, homokozó, vitatkozás a rotakapa használata felett - mind jól körülhatárolható ismérvei ennek.
Tovább rontott a dolgon a Vezetőség (most Vezetőség sem röhög, ha ezt olvassa, kérem szépen, mint nagykorú R. Sándor és V. Balázs) rendesen alulkalkulált terve a téglák elkészültének idejét és felhasznált
Ilyen szögből látszik a lapátnyél? A Sanyi is legyen benne!
darabszámát illetően. A nyilvánvaló stressz eleinte, amit a "há' hogyhogy csak ennyivel lettetek kész?!" - pszichológiailag kevésbé végiggondolt mondatok okoztak, nem nagyon serkentették a hidegfronti munkakedvet...Javaslatunkra, miszerint nekik is lapátot kéne ragadni, hogy ez képezzen további tárgyalási alapot, tessék lássék - most elárulom: csak a fénykép kedvéért - megtették. Olyan pillanatot láthanak itt kedves olvasók, ami aztán az egész építkezés ideje alatt soha többet nem fordult elő.
Legyen annyi elég, hogy elméletben nem lehet téglát gyártani. Erre a Vezetőség is igen hamar rájött, mert ifjonti viháncolásaik és nagyzolásaik a munkaterületet illetően, általunk sokszori baltával gallyazás után, végre kezdtek egóstul alábbhagyni. Ez igen üdvös dolog volt a jövőre nézve, de még korántsem ért véget - pedig a balta közben már kicsorbult.
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése