2011. október 9., vasárnap

II. lecke: Tájolás

Egy földház építésének vannak fontos lépései. Azt hiszem, mind közül a legfontosabb a döntés maga, hogy ilyen házat szeretnénk, aztán töretlenül kell menni előre. Amikor mi kitaláltuk, hogy ebbe az irányba indulunk, én is csak annyit tudtam, mint néhány ember: talán hallott már róla. Nem többet.
Ez azonban elég volt ahhoz, hogy elkezdjem túrni a netet és megpróbáljak fellelni valami kapaszkodót. Találtam, bár nem sokat.
Nagy segítségemre volt az Élőházak weboldala, de erről majd még később. Több fontos információval együtt, kiokosodtam fölháztanból is.
Mint energiamentő megoldás, igen fontos döntés az, merre tájoljuk a házat a napsugárzás elcsípése szempontjából. Északi lejtő legaljára 20 fokos meredekségnél nem érdemes ilyen házat építeni.
Értelemszerűen egy ilyen ház déli vagy legalább is valamennyire déli tájolást kíván. Mondjuk, kb. DK és DNy közötti 90 fokban akárhol lerakva már szerencsés, különösen, ha minél jobban közelít É-Délhez.
 Amikor telket kerestünk, adott volt a kulcsszó: déli tájolás. Volt. Több is, mint amennyi valójában délre nézett. Az ingatlanosok kedvelt csalija néhány jól csengő szó, mint a "panorámás" (ha felülről zavartalanul látunk rá a helyi transzformátorháza, az is annak számít) illetve a "déli fekvésű" ( akkor is beírja, ha a telek északra néz és sosem süt a nap) aztán reménykedik, hogy neked majd nem tűnik fel, köd lesz és felhős ég, amikor kimentek megnézni.
Egyre különösen emlékszem: csobánkai telek volt, gyönyörű adottságokkal, bár talán a  mi kívánalmainknak egy hangyányival zajosabb annál, amit elképzeltünk. De a fekvés, az arányok, mind-mind tökéletes volt. És mindig esett az eső, amikor kimentünk megnézni. A nap sehol, csak az érzékeinkre tudtunk hagyatkozni. Szegény ingatlanos váltig állította, hogy az egy déli telek, mert hogy neki a tulaj mondta...egy-két látogatás után már nem is nagyon gondolkoztunk többet rajta, "Hiszen déli!" - felkiáltással.
Míg nem egy napon kijött az építészünk. Ő csak megállt  és annyit mondott:
- Ez tuti déli? Valahogy nincs meg az a "déli" érzésem...
Igen, a telek keleti volt.
Másnap vittem egy iránytűt és megnéztem.
Hát pont ezért tervez pont Ő földházakat...

2. alapszabály: mindig győződj meg arról, hogy a teleknek megfelelő a tájolása, ne higgyj senkinek. Csak az iránytűnek a kezedben.